Index Vakbarát Hírportál

Határ nélkül, majdnem 250-en költöznek be a soproni buborékba

2020. november 16., hétfő 12:14

A koronavírus-járványra való tekintettel a női kosárlabda Euroliga lebonyolítása is különleges módszereket igényel. A mezőnyt négy darab négycsapatos csoportra osztották, a csoportok pedig két körben mérik össze tudásukat, egy-egy helyszínen. A november 30-tól december 4-ig tartó első fordulóban a D csoport házigazdája a Sopron Basket lesz, amelyhez a török Galatasaray, valamint két francia együttes, a Bourges és a Landes csatlakozik.

A pandémia okán szükségszerűvé vált buborékban fogják megrendezni a hat mérkőzést (mindenki játszik mindenkivel), természetesen nézők nélkül, a legszigorúbb egészségügyi irányelvek betartása mellett.

A soproni buborék bemutatására megtartott online sajtótájékoztatón az érintettek ismertették az óriáskarantén létrejöttéhez vezető utat, a módszereket, a programokat és a legfontosabb jellemzőket.

Elsőként dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára beszélt. A buborékkal kapcsolatban elmondta, hogy mindennél fontosabb az egészség és az élet védelme. Emlékeztetett arra, hogy Sopron városa többször is bizonyított nemzetközi versenyrendezés terén, hiszen 2018-ban és 2019-ben is ott rendezték az Euroliga Final Fourt. 

Ez a hétvége sportszakmailag és diplomáciailag is fontos, megmutathatjuk, hogy ilyen körülmények között is tudunk sikeresen rendezni sporteseményt. Nagy szabálykövetést igényel, de erre mindenki fel fog készülni. A sportolóknak és az országnak is fontos a rendezés

– mondta.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke szerint az a legfontosabb, hogy ki tudják próbálni, hogy meg tudnak-e felelni a buborékban rendezett események elvárásainak, ami a hazai bajnokság számára is példa lehet.

A női válogatott hollandiai karanténjánál kiderült, hogy nemcsak a játékosokra és a stábra, de mindenkire vonatkoznia kell a szabályoknak, ott ugyanis 1-2 nappal a meccs előtt derült ki, hogy valaki bevitte a fertőzést, ami miatt egy játékos és egy edző is elkapta a vírust. Úgy gondolja, hogy ennek az évnek az a lényege, hogy életben maradjon a sport, most nem a győzelem a fontos, hanem a túlélés.

Csiszár Szabolcs, Sopron alpolgármester megjegyezte, hogy Sopron 1995 óta a nemzet sportvárosa, nem véletlenül, és ez a közelmúltban is kiderült. Leszögezte, a város mindenben támogatja a klubot a rendezés szempontjából.

Minden szaktudásra és tapasztalatra szükség van ehhez a kísérlethez. 23 fős a szervezőbizottság, 100 vendéget fogadnak 7 napra, az ő ellátásukhoz, kiszolgálásukhoz 143 főt kell önkéntes karanténba helyezni, azaz 243-an lesznek addig karanténban

– ismertette az adatokat Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője és a szervezőbizottság elnöke. A sajtó munkatársai meghívásos alapon, teszttel költözhetnek a buborékba, nekik is ott kell élniük. A tervek szerint 1100 tesztet hajtanak végre egy hét alatt, összesen 1500 vendégéjszakával számolnak. Az ügyvezető elárulta, hogy a Sopron szűk keretének mind a 12 játékosa átesett már a betegségen, de a sorozat kezdetére egy kosaras kivételével talán rendelkezésre állhat. Határ Bernadett sajnos nem lehet ott, szövődmény miatt 2 hónapot ki kell hagynia a magyar válogatott centerének.

Török az Index kérdésére elmondta, hogy a buborék kialakításához és a lebonyolításhoz a fő iránymutató a FIBA által kiadott irányelv, ami természetesen tartalmaz Covid-protokollt és rendezési szabályokat is. 

Igyekeznek ezt követni, valamint a náluk játszó, nyáron a WNBA-ben hasonló körülmények között pattogtató amerikai légiósoktól is megfogadtak néhány tanácsot.

A tudásmegosztás többirányú, így olykor a FIBA is kért tőlük szakvéleményt. Az ügyvezető azt is megemlítette, hogy lemodellezik előre az egész programot.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy minden edzés után a termet és az öltözőket fertőtlenítik, valamint a pontos program is megvan már. December 1-jén 18.00 órától a Bourges, december 3-án szintén 18.00 órától a Galatasaray, míg december 4-én 16.30 órától a Landes lesz a Sopron Basket ellenfele.

Rovatok