Pénteken helyi idő szerint este fél kilenckor vészhívás érkezett a Utah állambeli Summit megyei seriff irodájába. A telefonáló egy hatalmas, eszméletlenül fekvő embert talált Park City egyik utcájában, akinek szemmel láthatóan biciklibalesete volt. Azonosították a férfit, aki nem volt más, mint az NBA legendás centere, Mark Eaton, a melegszívű óriás. Kórházba szállították, azonban már nem tudták megmenteni az életét. Eaton úgy lett klasszis, hogy nem volt igazán tehetséges, de az adottságait és a szorgalmát kihasználva olyan rekordokat állított fel, amelyeket soha senki nem fog megdönteni. Visszavonulása után pedig megszámlálhatatlan ember életét tette jobbá, nem véletlen, hogy nem csak az egész kosárvilág gyászolja a példaértékű életet élt exjátékost.
„A magasság nem tanítható” – fogalmazta meg a lényeget évtizedekkel ezelőtt a Boston Celtics és az egyetemes kosárlabdasport egyik legnagyobb alakja, Red Auerbach. Valóban, aki méretbeli előnyökkel indul ebben a sportágban, az később talán könnyebben boldogulhat és magasabbra juthat, már ha szorult bele némi tehetség, és hajlandó keményen dolgozni a céljaiért. Ja és egy kis játékintelligencia sem árthat.
Mark Eatonnek a tehetségen kívül minden adott volt: végzős gimnazistaként 211 centis magassággal büszkélkedhetett, volt sütnivalója, és a szorgalmára sem lehetett panasz. Őt mégsem érdekelte a kosárlabda, inkább a középiskolai vízilabdacsapat kapuja vonzotta, valamint a sulis zenekar.
De persze addig pesztrálták, amíg végül csatlakozott a kosarasokhoz, köztük viszont nem sok sót evett meg, inkább csak a padot melegítette.
A magassága ugyan megvolt, az izomzata viszont egyáltalán nem.
Tudta jól, hogy esélye sincs arra, hogy sportösztöndíjat kapjon bármelyik egyetemtől, úgyhogy amikor 1975-ben leérettségizett, választott magának egy szakmát, és autószerelőnek állt. Nem is keresett rosszul, mai értéken számolva körülbelül évi 100 000 dollár (kb. 28,5 millió forint) volt a fizetése.
A szerviznek, amely alkalmazta, volt egy állandó kliense, bizonyos Tom Lubin, aki a kaliforniai Cypress College-on tanított, valamint a kosárlabdacsapat segédedzőjeként is dolgozott. A professzor két hónapon keresztül szinte mindennap meglátogatta Eatont, hogy adjon neki egy órát, ami alatt meggyőzné a kosarast karrierjének folytatásáról. Eaton azonban hallani sem akart erről.
Bizonyos szintig megszoktam, hogy az emberek állandóan megjegyzéseket tettek rám a magasságom miatt. De azt sosem tudtam elviselni, amikor meg akarták mondani, hogy mit kellene kezdenem az életemmel
– vallott a korai időszakról a center egy 1989-es interjúban.
Aztán végül beadta a derekát, Lubin pedig elkezdte megtanítani az alapmozgásokra. Addig csak azért játszott, mert magas volt, ekkor viszont a kosárlabda technikai elemeivel is megismerkedhetett. 1978-ban, 21 évesen fogta a 218 centijét, valamint a 100 kilóját, és beiratkozott a Cypressre. Az intézmény kosárprogramja nem tartozott a legnevesebbek közé, az NBA-ben szereplő Phoenix Suns mégis felfigyelt rá, és az 1979-es játékosbörzén az ötödik körben lefoglalta a játékjogát. Eaton azonban maradt a főiskolán, amellyel második évében megnyerte a kaliforniai állami bajnokságot.
Ezután átnyergelt a jóval nívósabb UCLA egyetemre, ahol előtte olyan klasszis centerek pallérozódtak, mint Kareem Abdul-Jabbar (akkor még Lew Alcindor néven) vagy Bill Walton.
Egy másik ikon, Wilt Chamberlain vette szárnyai alá, aki rögtön felnyitotta a szemét:
Csak akkor maradhatsz életben a pályán, ha úgy tekintesz magadra, mint a védelem utolsó bástyája.
Eaton onnantól kezdve tudta, hogy csak egy feladata van: meg kell védeni a saját gyűrűjét. Megértette a feladatát, és soha nem akart többet tenni vagy többnek látszani, mint ami valójában.
Ennek ellenére a UCLA-n is csak perceket kapott, de még így is szemet vetett rá a Utah Jazz. A Suns elvesztette a játékjogát, miután nem kötöttek vele szerződést, azaz megint szabaddá vált, a mormonok pedig láttak benne fantáziát, és 1982-ben a 4. kör 72. pozíciójában ledraftolták. Ők pedig nem akarták ugyanazt a hibát elkövetni, mint a Phoenix, ezért azonnal elé toltak egy ötéves szerződést, amelynek első három éve garantált volt.
Gyorsan fel kellett magára szednie egy kis izmot, ráadásul még nőtt is, végül 224 centiméternél állt meg, amihez majdnem 230 centis karfesztáv és 125 kilogramm társult. Olyan volt, mint egy terebélyes fa, amit a palánk alá ültettek el, legalábbis így jellemezte őt a Seattle SuperSonics egykori játékosa, Xavier McDaniel.
Mint azelőtt szinte mindig, úgy itt is a padra szorult eleinte. Aztán felszabadult a centerposzt, miután a Jazznek el kellett cserélnie Danny Schayest, amit ő örökölt meg, onnantól pedig a következő 10 évben gyakorlatilag kirobbanthatatlan volt a kezdő ötösből.
Második szezonjában már ő volt az NBA blokk-királya, a harmadikban pedig bődületes rekordot állított fel: 456 blokkot jegyzett, meccsenként 5,56-ot, mindkettő olyan érték, amelynek azóta még csak a közelébe sem értek, és valószínűleg nem is fognak.
Nem csoda, hogy megválasztották az Év Védőjének. Mindez hét évvel azután történt, hogy a sportolói karrierről totálisan lemondva autót szerelt egy műhelyben.
Szó szerint megkerülhetetlen és átdobhatatlan volt, pedig a súlypontemelkedése jócskán elmaradt az átlagtól. De mindig jókor tornyosult jó helyen, az ütemérzéke tökéletes volt, ráadásul puszta jelenlétével már félelmet keltett az ellenfelekben, akiknek sokszor azért kellett megváltoztatniuk a dobásukat, mert éppen Eaton felé közeledtek. Szinte bedeszkázta a gyűrűt. Aztán összeszedte a blokkot vagy a lepattanót, és indította egyből a csapattársakat, pontosan úgy, ahogy azt Chamberlain tanította neki.
Az ő jelenléte is kellett ahhoz, hogy a Jazz először bejusson a rájátszásba azok után, hogy New Orleansból Salt Lake Citybe költözött, aztán 1984-ben és 1985-ben kapott egy-egy új játszótársat a fiatal John Stockton, majd Karl Malone személyében. Rettenetesen masszív lett a Jazz védelme, aki ugyanis átjutott a labdaszerzésben kiemelkedő Stocktonon a periméternél, az utána Eatonnel találta magát szemben.
Jerry Sloan 1988-as kinevezése is jót tett a játékának, mert ugyan a következő szezonban nem lett blokk-király, de megint elnyerte az Év védője díjat, ráadásul meghívták az All Star-gálára is.
Az 1991–92-es szezonban majdnem összejött az áttörés a Jazz számára, amely bejutott a nyugati főcsoport döntőjébe (az Eaton-korszak alatt másodszor), ott azonban a Clyde Drexler-féle Portland Trail Blazers 4–2-es összesítéssel jobbnak bizonyult náluk. Ráadásul Eaton a ‘92–93-as idényt nem is tudta végigjátszani (addigi pályafutása során alig hagyott ki meccset), többféle sérüléssel küzdött, a következő szezon előtt pedig megbukott a fizikai felmérőn. Több mint egy évig kezelték, különböző rehabilitációs módszereket is kipróbált, de a teste már nem bírta, ezért 1994 szeptemberében, 37 évesen hivatalosan is visszavonult. Jelenleg negyedik a blokkolt dobások örökranglistáján, de csak olyanok előzik meg (Hakeem Olajuwon, Dikembe Mutombo és Kareem Abdul-Jabbar), akik jóval több mérkőzést játszottak nála.
A karrierjét 3,5 blokk/meccses átlaggal zárta, ez pedig olyan rekord, amelyről szintén nehéz elképzelni, hogy valaha megjavítják.
Csak összehasonlításként, a jelenleg aktív játékosok közül ketten mondhatják el magukról, hogy volt olyan szezon, amelyet ennyivel abszolváltak: Serge Ibaka és Hassan Whiteside, mindkettőjüknek egyszer sikerült.
Sportolói pályafutása ugyan véget ért, a civil viszont csak ekkor kezdődött. Televíziós szakértőként dolgozott a Jazz mérkőzésein, ezenkívül 10 évig elnökségi tagja volt a már visszavonult NBA-játékosok szervezetének elnökségének, könyveket írt, valamint motivációs beszédeket tartott. Utóbbiban legalább akkora sikereket ért el, mint a parkettán, fő profilja a nagyvállalatokon belüli csapatkohézió javítása lett. Azt a tudást adta át, amelyre kosárlabdázóként tett szert. Négy alapelvet hirdetett:
Mintha hasonló ötleteket osztott volna meg vele anno Chamberlain is… A legtöbb előadását egyébként pont azzal a történettel kezdte, hiszen az annyira szemléletformálóként hatott számára, hogy annak köszönhetően érte el az NBA-szintet. És ő is a felsorolt tételek alapján élt és funkcionált.
Csapatember akart lenni, sosem helyezte a saját érdekeit a csapat fölé, sőt az ő érdekei ugyanazok voltak. Szóval nem lehet azzal vádolni, hogy bort ivott és vizet prédikált. Hogy milyen magas szinten művelte ezt a mesterséget is, arról a honlapján (7ft4.com – a 7ft4 a magasságának felel meg az amerikaiak által használt mértékegységrendszer szerint) található referenciák árulkodnak. Csak néhány vállalat, amelyekkel együtt dolgozott: Coca Cola, IBM, NBA, SAP, T-Mobile, FedEx, Honda, LG, Bosch, Deloitte, Los Angeles Clippers, a teljesség igénye nélkül.
Nem nagyon lehet olyan embert találni, aki ismerte és nem kedvelte. Sőt, még azok is szerették, akik nem ismerték. Azon túl, hogy inspiráló volt, a környezete azt is tudta róla, hogy a hatalmas testben hatalmas szív lakozik.
Néhány évvel ezelőtt a szárnyai alá vette a Jazz francia centerét, Rudy Gobert-t – akit aztán kétszer is megválasztottak az NBA legjobb védőjének. Nem csoda, hogy az elsők között volt, aki elbúcsúzott tőle a közösségi médiában (sok legendás játékossal egyetemben), miután értesült a tragikus hírekről.
Május 28-án este kerékpározhatnékja támadt (pedig délután is tekert egyet a barátjával), szólt a feleségének, hogy tesz egy pár kört a környéken. Egy háztömbnyire jutott, ott találtak rá mozdulatlanul. Nem tudni, hogy pontosan mi történt: sem autós féknyomok, sem szemtanúk nincsenek. Az orvosok azt sem zárják ki, hogy az a hatalmas szíve állt meg, ami miatt mindenki szerette.
(Borítókép: Mark Eaton 1988-ban. Fotó: Getty Images.)