Index Vakbarát Hírportál

Csúfosra sikerült a Knicks legendájának visszatérése

2021. november 24., szerda 09:10

Szerda hajnalban négy mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. Az este legjobban várt találkozója a New York Knicks–Los Angeles Lakers derbi volt. 

Visszatért a Madison Square Gardenbe Carmelo Anthony, a Knicks korábbi, legendás játékosa. A 37 éves kosaras 2010 és 2017 között volt a New York játékosa, és az ő nevéhez fűződik a legtöbb szerzett pont a Garden parkettjén. Pályára lépésekor álló tapssal fogadta egykori játékosát a New York-i közönség. 

A mérkőzés egyértelmű Knicks fölénnyel kezdődött, az első negyed után 36–20 állt az eredményjelzőn. Az eltiltás miatt LeBron Jamest nélkülöző Lakers a második negyedben sem tudott lényegesen faragni a hátrányából, a nagyszünetben 12 pont volt a New York előnye. A fordulás után visszaküzdötte magát a mérkőzésbe a vendégcsapat, elsősorban Russell Westbrooknak köszönhetően, aki 31 ponttal, 13 lepattanóval és 10 gólpasszal zárta a mérkőzést. A szoros végjátékból végül a Knicks jött ki győztesen, a vége 106–100. Ezzel a Los Angeles Lakers elszenvedte szezonbeli tizedik vereségét. A visszatérő Carmelo Anthony is gyengébb meccset fogott ki, 12 pontig jutott, azonban ezt rendkívül gyenge dobószázalékkal sikerült összehoznia. 

További végeredmények: 

Detroit Pistons–Miami Heat 92–100

Portland Trail Blazers–Denver Nuggets 119–100

Los Angeles Clippers–Dallas Mavericks 104–112

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok