Larry Bird 65 éves lett. Félelmetes, ahogy repül az idő. Ő és Magic Johnson az a két játékos, akiket sosem láttam játszani, viszont nemcsak a szüleim, hanem a nagyszüleim is pontosan tudták, kicsodák. Mindenki hallott róluk, arról viszont kevesen, hogy Bird mennyit szövegelt a pályán és azon kívül, és emiatt mennyire utáltak ellene játszani.
Bird és Magic párharca határozta meg a ‘80-as évek kosárlabdáját, vagyis inkább megmentette az NBA-t. A liga akkor inkább a kokainos balhéktól és a verekedésektől volt hangos, ez a két ember viszont kiállt a kirakatba, és felvirágoztatta az egész vállalkozást. Ehhez az is kellett, hogy ősi rivális csapatokban váljanak ikonokká, hiszen újraélesztették a ‘60-as évek legendás Celtics–Lakers-párharcát. De az is elengedhetetlennek bizonyult, hogy rendkívül különböző karakterek voltak. És itt most egyáltalán nem a bőrszínről van szó, bár álszentség lenne tagadni, mekkora ziccert jelentett az NBA eladhatóságának, hogy egy teljes évtized egy fehér és egy fekete srác rivalizálásáról szólt (akik egyébként igencsak jó viszonyt ápoltak egymással a pályán kívül).
Személyiség szempontjából sem találhattak volna eltérőbb bálványokat. Magic volt a melegszívű, mindig mosolygós, mindenkit lelkesítő vezér, aki még hollywoodi mércével is grandiózus házibulikat tartott. Ezzel szemben Bird egy igazi szemétláda volt, és ebből még csak titkot sem csinált. Sohasem ő volt a leggyorsabb, a legerősebb, vagy a legnagyobbat ugró, viszont félelmetes képzettsége mellé páratlan játékintelligencia társult.
Utóbbiba tartozott a lélektani hadviselés, amit olyan szintre fejlesztett, hogy később Michael Jordan is tőle tanult ebben a tekintetben. Mindenkinek belemászott a fejébe, és sokszor az edzők sem maradtak ki a jóból.
Azt mindenki tudja Larry Birdről, hogy a történelem egyik legjobb kosárlabdázója volt, születésnapja alkalmából azonban nem a trófeáit, az elért eredményeit és a rekordjait vesszük számba, hanem azokat a történeteket, amik egy kissé alulértékelt részét képezik az őt körüllengő mítosznak.
A Bird vezette Boston Celtics a ‘80-as évek közepének legdominánsabb csapata volt. Nem sok együttes tudta velük felvenni a versenyt, a 82 meccses alapszakaszban pedig rengetegszer találkoztak olyan ellenféllel, ami nem igazán volt méltó hozzájuk. Bird ilyenkor – a motiválatlanságot elkerülendő – külön kihívásokat állított magának. Mint például amikor egy hosszú idegenbeli túra utolsó állomásán, Portlandben kitalálta, hogy csak bal kézzel fog dobni.
Három negyed alatt 22 pontot termelt így, a negyedikben végül elkezdett jobbal is játszani, végül 47 ponttal zárt.
Nem mintha a Blazers gyenge csapat lett volna, csak bosszút akart állni, ugyanis korábban tőlük szenvedték el az egyetlen hazai vereségüket.
Sokszor már a meccs előtt megkért egy helyi labdaszedőt, hogy derítse ki, mi a pontrekord az adott csarnokban. Ez történt 1985. március 12-én is, amikor a Celtics az Atlanta Hawksszal csapott össze, ami akkoriban több meccsét is New Orleansban játszotta. Bird amúgy is imádta megleckéztetni a Hawks sztárját, Dominique Wilkinst, ráadásul 9 nappal korábban csapattársa, Kevin McHale 56 ponttal klubrekordot döntött. Bird már akkor is azt mondta, hogy rá kellett volna mennie a 60-ra, mert baj lesz.
Egy átbulizott New Orleans-i este után Bird kicsit álmoskásan várta a meccset, és csak úgy tudta felpörgetni magát, hogy elkezdte előre megmondani az ellenfélnek, mit és hogyan fog bedobni. Aztán ezeket végre is hajtotta. Akkora show-t rendezett, hogy a Hawks cserejátékosai egymással pacsiztak a kispadon. Az utolsó előtti dobása előtt odaszólt az atlantaiaknak:
A következőt az edzőtök öléből fogom dobni.
56 pontnál járt ekkor. Majd elhajított egy triplát, a mozdulat közben Reggie Brown szabálytalankodott vele szemben. A labda a gyűrűbe, Bird pedig az Atlanta egyik edzőjének az ölébe esett. Szavatartó ember.
Más kérdés, hogy a játékvezetők nem adták meg a kosarat, Bird viszont bedobta mindkét büntetőjét, majd a meccs végén még egy tempót, amivel 60-nál állt meg. Klub- és csarnokrekord született.
1979-ben vezették be az NBA-ben a hárompontos vonalat, Bird pedig ugyan eleinte nem számított túl jó triplázónak, 1984-re az egyik legjobbá fejlődött. 1986-ban pedig megrendezték az első hármasdobó versenyt az All Star-gálán, ami előtt Bird bement az öltözőbe, és feltett egy egyszerű kérdést:
Na melyikőtök lesz ma a második?
Mondhatni, a verseny már ott eldőlt, a döntőben aztán tönkreverte Craig Hodgest (22–12). Egy évvel később megvédte címét, pedig a fináléra már le sem vette a dzsekijét, trikó helyett abban dobált. A versenyen részt vett csapattársa, Danny Ainge is, akitől aztán évekig kérdezgette a hosszú buszos utakon, hogy „Figyelj, Danny, ki is a triplakirály?”.
1988-ban is elindult, ugyancsak kabátban. A döntőben Dale Ellis 15 pontot teljesített, Birdnek az utolsó, két pontot érő labdája előtt ugyanannyi pontja volt. Amint elengedte a dobást, a kezét az égbe emelve ünnepelte sorozatban harmadik győzelmét, pedig a labda még be sem hullott a kosárba. De ő tudta, hogy be fog.
Háromszor vett részt a viadalon, mindháromszor ő nyert.
Birdnek szinte mindig jól ment a játék a Utah Jazz ellen. 1985 februárjában három negyed alatt 30 ponttal, 12 lepattanóval, 10 gólpasszal és 9 labdaszerzéssel keserítette őket, a Celtics pedig 24 ponttal vezetett, amikor szólt KC Jones vezetőedzőnek, hogy neki ennyi elég volt. Amikor a mester megkérdezte tőle, nem akar-e rámenni az úgynevezett quadruple double-re (négy statisztikai mutatóból is két számjegyű érték), annyit mondott, hogy elég kárt okozott már szegényeknek. Egyébként ő lehetett volna az NBA történetének második játékosa, akinek ez sikerül. Annyira ritka ezt a teljesítmény, hogy mindössze négy ember (Nate Thurmond, Alvin Robertson, Hakeem Olajuwon, David Robinson) büszkélkedhet ilyennel.
A következő szezonban is remekelt a Jazz ellen, a meccs első perceiben minden dobása bement. Annyira forró volt a keze, hogy kérdőre vonta az ellenfél edzőjét, Frank Laydent.
Hé, Frank! Nincs olyan játékosod, aki normálisan tudna fogni?
Layden végignézett a kispadon, majd visszakiáltott: „Nincs…”
Imádott szóval és tettel is bohócot csinálni az őt őrző emberből. Amikor a Chicago edzője, Doug Collins úgy döntött, hogy Ben Poquette-et állítja rá, Bird hangosan méltatlankodott a Bulls kispadja előtt:
Ben Poquette? Szórakoztok velem, b***d meg?
31 pontot szórt egy félidő alatt.
Ezt nem egyszer játszotta el, Charles Barkley többször is felidézte, hogy amikor még a Philadelphiában játszott, Bird rendre magából kikelve üvöltözött:
„Hogy mertek egy fehér emberrel őriztetni? Ez a lehető legnagyobb tiszteletlenség!”
De a színes bőrűekkel sem bánt kesztyűs kézzel. Amikor a Detroit ellen a fiatal, de már akkor is kiváló védő, Dennis Rodman fogta, ő folyamatosan így kérte a labdát.
Srácok, passzoljatok! Gyorsan, még mielőtt rájönnek, hogy senki nincs rajtam!
Majd arcon könyökölte Rodmant, és bevágott egy tempót, aztán elszaladt a Pistons kispadja előtt, hogy szóljon Chuck Daly vezetőedzőnek is.
Valakit állítsatok már rám, különben 60-at fogok dobni!
Akárki akárhogy védekezhetett ellene, szinte mindig Bird nyert, hiszen lehetetlen helyzetekből is képes volt betalálni.
Persze a játékosok arcába is belemondta azt, amit az edzőkébe.
Az Indiana csatárával, Chuck Personnal különösen rossz viszonyt ápolt, ráadásul 1990-ben a karácsonyi Boston–Indiana-meccs előtt a Vadásznak becézett Person úgy nyilatkozott, hogy este Madarat fog lőni. Bird válaszként a találkozó előtt odament hozzá, hogy elmondja neki, készült számára egy karácsonyi ajándékkal.
Aztán a meccs közben bedobott tripla után odafordult a Pacers kispadján ülő Personhoz.
Itt az ajándékod, boldog kib*szott karácsonyt!
A keleti főcsoport két kiemelkedő csapata, a Philadelphia és a Boston között sem volt éppen felhőtlen a viszony, sokszor vérre menő csatát vívott a két óriás a ‘80-as években. És ezt szó szerint érdemes érteni, hiszen 1984. november 9-én pont ez történt. Mindenki kíváncsi volt a veterán ikon, Julius Erving, valamint a pályája csúcsán lévő Bird párharcára, utóbbi pedig egy „kis” csipkelődést is vitt a történetbe: minden pontja után odaszólt Dr. J-nek, hogyan is áll az ő különmeccsük. Egyszer sem mulasztotta ezt el, ráadásul sokkal jobban is játszott Ervingnél. Aztán az alábbi szavakkal rendesen kihúzta a gyufát:
Julius! Az állás: 42–6. Vonulj vissza…
Összeakasztottak, Ervingnek pedig eldurrant az agya, és nekiment Birdnek, akit közben hátulról lefogott az újonc Charles Barkley, valamint Moses Malone is megérkezett egyhamar, akárcsak a többi játékos. Instant tömegverekedés alakult ki a Boston Gardenben a két keleti szupercsapat között, a két főkolomposra pedig az NBA az addigi történetének második legnagyobb pénzbüntetését szabta ki.
És igen, Bird valóban 42–6-ra nyerte a saját pontpárbajukat.
Nagyon kedvelte azt is, amikor (akárcsak a már említett, Atlanti elleni meccsen) előre szólt az ellenfélnek, hogy mit fog tenni, és ez főleg a kiélezett végjátékokban fordult elő. Egyszer a Seattle SuperSonics játékosának, Xavier McDanielnek pontosan megmondta, hogy ha megkapja a labdát, akkor fölötte fogja elsüllyeszteni a győztes dobást. Így is tett, bár aztán annyit még hozzáfűzött, hogy elrontotta, mert hagyott még két másodpercet az órán.
Hasonló módon nyert meccset a Phoenix Suns ellen is. Csapattársa, Kevin McHale szerint az egész csapat kiválóan játszott az első három negyedben, 15 ponttal vezettek, aztán a negyedikben valami kisiklott, Bird is borzalmas volt. A hazaiak átvették a vezetést két ponttal, a Celtics pedig időt kért az utolsó támadás előtt. Bird annyit mondott, hogy adják neki oda a labdát, ő majd lezárja a meccset egy hármassal. Kérlelték, hogy menjen inkább biztosra, de ő hajthatatlan volt. Aztán odasétált a Phoenix padjához, és nekik is a tudtukra adta, hogy ő bizony unja a meccset, haza akar menni, szóval be fogja vágni a győztes triplát.
Megkapta a labdát, futtából, egy lábról, eléggé kisodródva eldobta, természetesen csont nélkül beesett, ő pedig visszafordult a Suns játékosaihoz és stábtagjaihoz, majd csak annyit szólt, hogy ő megmondta.
Nemcsak alapszakaszmeccseken, hanem a döntőben is megcsinálta ugyanezt. Először elmondta James Worthynek, mi fog következni, és az is történt.
De dobott győztes kosarat úgy is, hogy egyszerre fogta Michael Jordan és Scottie Pippen, neki teljesen mindegy volt. Ő az egyetlen játékos, akit Jordan sosem tudott legyőzni. Hiába dobott egyszer 63 pontot a playoffban (ami a mai napig érvényben lévő rekord), a Bulls a rájátszásban még csak meccset sem tudott nyerni Bird Celticse ellen. Azt viszont megtanulta Birdtől, mennyire fontos belemászni az ellenfél fejébe, és mennyire fontos eleme ez a győzelemnek. Ha a legendás 33-as nem lett volna ilyen, talán Jordan sem változik olyan Terminátorrá, mint amilyen lett.
Az említett esetek természetesen Bird karakterének egy részét mutatják meg, ráadásul ezeknek se szeri, se száma. Az viszont vitathatatlan, hogy a sikerességéhez alapjában hozzájárultak.
Larry Legend mindent megnyert, amit csak lehetett a ‘80-as években, páratlan karrier az övé, egyértelműen ott van a világ 10 legjobb kosarasa között. Szövegelésben, lélektani hadviselésben pedig még talán ennél is szűkebb körnek a tagja.
(Borítókép: Larry Bird dob kosárra Randy Wittman fölött. Fotó: Getty Images.)