Index Vakbarát Hírportál

Kyrie Irving rekordokat döntött, a Brooklyn 150 pontig jutott

2022. március 16., szerda 10:54

A 150 pontot szóró Brooklyn, főként a 60-ig jutó Kyrie Irving remeklésével nyert Orlandóban az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) keddi játéknapján – számolt be róla az MTI.

A karriercsúcsot döntő Irving az NBA történetében elsőként dobott 60 pontot úgy, hogy az előző meccsen nem játszott, oltatlansága miatt ugyanis a hazai mérkőzéseken nem léphet pályára.

A vasárnap a New Yorknak 53 pontot szóró Kevin Duranttel együtt ők lettek az első csapattársak, akik egymás utáni találkozókon legalább 50 pontot szereztek. Az ausztrál állampolgársággal is rendelkező olimpiai és világbajnok az első félidőben egymaga 41 pontot hozott össze, ennél többet – 42-t – legutóbb Kobe Bryant dobott 24 perc alatt 2003-ban.

Irving idénycsúcsot is beállított, amelyet eddig egyedül tartott az egy nappal korábban szintén 60-ig jutó Karl-Anthony Towns, a februári All Star-gála tripladobó bajnoka.

A 60 pont – a 48 pontos első negyeddel együtt – klubcsúcs a Nets számára, a csapat eddigi legtermékenyebbje Deron Williams volt 57 ponttal.

Márciusban 11 nap alatt hetedszer fordult elő, hogy egy kosaras legalább 50 pontot ér el.

A ligaelső Phoenix a New Orleans csarnokában javította mutatóját 55–14-re, a tavaly nagydöntős Suns legjobbja Devin Booker lett 27 ponttal.

NBA

Orlando Magic–Brooklyn Nets 108150

Indiana Pacers–Memphis Grizzlies 102135

Miami Heat–Detroit Pistons 10598

New Orleans PelicansPhoenix Suns 115131

(Borítókép: Mark Brown / AFP)

Rovatok