Index Vakbarát Hírportál

Először kiejtette, majd hangosan szidta volt csapatát a Miami Heat sztárja

2022. május 13., péntek 09:26

A Miami Heat bejutott a Keleti főcsoport fináléjába, miután csütörtökön győzni tudott a Philadelphia 76ers vendégeként, s ezzel 4–2-re megnyerte a párharcot az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában.

A floridai gárda legjobbja, Jimmy Butler a Philadelphia korábbi játékosa volt, aki 32 ponttal segítette csapatát. A 32 éves bedobó a lefújást követően önkívületben vonult az öltözőbe, azt kiabálva: „Tobias Harris helyettem? Szórakoztok velem?”
A 2018–19-es idény végén a Sixers vezetőségének választania kellett, hogy Butlert vagy Harrist tartja meg, végül utóbbi mellett tette le a voksát. Harris a mai találkozón 14 ponttal zárt.

De még nála is csalódást keltőbben szerepelt James Harden, aki mindössze 11 pontig jutott, a második félidőben pedig csupán kettő mezőnykísérlete volt.

A nap másik mérkőzésén a Dallas Mavericks hazai pályán simán legyőzte az alapszakaszgyőztes Phoenix Suns együttesét, így a hetedik meccs dönt majd a párharcban. A hazaiak szlovén sztárja, Luka Doncic ezúttal is remekelt, 33 pontot, 11 lepattanót és 8 gólpasszt tett a közösbe, a túloldalon viszont csupán Deandre Ayton nyújtott elfogadható teljesítményt a sztárok közül (21 pont, 11 lepattanó).

Eredmények:
Rájátszás, főcsoport-elődöntők:
Keleti főcsoport:
Philadelphia 76ers–Miami Heat 90–99
Továbbjutott: a Miami, 4–2-es összesítéssel.

Nyugati főcsoport:
Dallas Mavericks–Phoenix Suns 113–86
A párharc állása: 3–3.

(Index/MTI)

Rovatok