Index Vakbarát Hírportál

Tehetetlenek Amerikában a szlovén mágussal szemben

2022. május 17., kedd 14:59

Két körön túl vagyunk, kettő viszont még maradt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) idei rájátszásából. 16 csapatból 12 már vakációzik vagy még a sebeit nyalogatja, négynek viszont még ott van elérendő célként a Larry O’Brien-trófea elhódítása. Keleten az első két kiemelt küzd meg a nagydöntőért, nyugaton viszont a harmadik és a negyedik néz farkasszemet. A mögöttünk hagyott második fordulóra aligha lehet panaszunk, a következő pedig még az előzőnél is komolyabb izgalmakat ígér.

A címvédő és a tavalyi döntős is drámai körülmények között hullott el az NBA rájátszásának második körében. Persze a drámai jelzőt érdemes kicsit felülvizsgálni, hiszen ezt minden hétmeccses szériára ráaggatják az amerikai ligákban, ezúttal viszont a bajnok Milwaukee Bucks és a tavalyi finálét elvesztő, az idei alapszakaszt utcahosszal megnyerő Phoenix Suns is megsemmisítő vereséget szenvedett a mindent eldöntő hetedik mérkőzésen. Előbbit a Boston Celtics küldte haza egy méretes pofonnal, utóbbit pedig otthon verte agyon a Dallas Mavericks, így ez a két csapat jutott be saját főcsoportjának döntőjébe. A Bostonnak a Miami Heat lesz az ellenfele, akárcsak 2020-ban a buborékban, a Dallas pedig a Golden State Warriorsszal találkozik. Nézzük, mik lehetnek a párharcok kulcspontjai.

KELET

Miami Heat (1. kiemelt)–Boston Celtics (2.)

Teljesen felesleges abból kiindulni, hogyan alakult ennek a két együttesnek a keleti döntős párharca 2020-ban. A koronavírus-járvány miatt arra a playoffra egy buborékba költözött az NBA, és olyan körülmények között kellett lebonyolítani a rájátszást, amilyenekre aligha emlékszik vissza szívesen bárki is. Akkor a Heat 4–2-vel ment tovább, azóta viszont mindkét együttes háza táján voltak változások, igaz, a mag ugyanaz maradt itt is, ott is.

A floridaiak azóta megszerezték Kyle Lowryt, aki viszont sérüléssel bajlódik jelenleg, és amikor éppen tudta vállalni a játékot, abban nem volt sok köszönet. Jelenleg kérdéses, hogy bevethető lesz-e a széria elején. A Heat kerete viszont annyira mély, hogy elbírja a hiányát, Jimmy Butler pedig két évvel ezelőtti formáját hozza, sőt talán rá is tudott tenni még egy lapáttal, a playoffban eddig 28,7 pontos átlagot produkál. Tavalyelőtt épp a Boston ellen hozott egy gyengébb szériát, viszont akkor fel tudtak lépni mellé a társak, és minden bizonnyal erre most is szüksége lesz Erik Spoelstra csapatának. A Heat tulajdonképpen a vártnál könnyebben abszolválta az előző kört a Philadelphia 76ers ellen, mert bár négy találkozó után 2–2-re álltak, az ötödiken 35 ponttal kiütötték a Phillyt, a hatodikat pedig ezek után behúzták idegenben. 

A javukat szolgálta, hogy Joel Embiid hiányzott a párharc elején, majd sérülten szállt be, James Harden pedig pontosan olyan alibit mutatott be, amilyet tavaly Ben Simmons, és ami miatt el is cserélték őt – éppen Hardenért.

Annak ellenére hogy a Miami az első számú kiemelt, ennek a csatának mégis a Boston a nagyobb esélyese, még ha csak egy hajszállal is. Ime Udoka az első évét tölti vezetőedzőként az NBA-ben, de már most a jobbak között emlegetik, nem véletlenül.

Noha rendkívül döcögősen indult a Celtics szezonja, a védekezés a kezdetek óta rendben van, január végén pedig mindkét irányban szintet léptek. Onnantól kezdve a csapaté volt a legjobb támadó és védekező mutató is, valamint 28–7-es sorozattal finiseltek az alapszakaszban, a keleti 10. helyről a másodikra ugrottak fel. A playoff első körében 4–0-val söpörték a Kevin Duranttel és Kyrie Irvinggel felálló, a szezon előtt favoritnak kikiáltott Brooklyn Netset, majd jött a címvédő Milwaukee, amely ugyan nélkülözte Khris Middletont, Giannis Antetokounmpo azért még ott volt a pályán. A Görög Szörnyet nem is nagyon sikerült kordában tartania a Celticsnek (ő lett az első az NBA történetében, aki egy párharc alatt 200 pontot, 100 lepattanót és 50 gólpasszt jegyzett), a hetedik meccs második félidejében ellene is elővette a Boston a fojtogató védekezést, amibe valószínűleg Butler is belekóstol majd a főcsoportdöntőben.

A Celtics sikeresen elvette a Bucks tripláit, a Heat ellen viszont nehezebb dolga lesz, ráadásul Butler sosem látott dobóformában van, Tyler Herro és Duncan Robinson (már amikor játszik) pedig az NBA legjobb mesterlövészei közé tartoznak. A mélységgel a Keltáknál sincs gond, Grant Williams szinte a semmiből lépett elő fontos láncszemmé, a padról Derrick White és Payton Pritchard bármikor előrukkolhat extra teljesítménnyel. Akitől pedig ez egyenesen elvárt, az Jayson Tatum, akit ettől a szezontól kezdve igenis a szupersztárok között kell számontartani, és aki a rájátszásban is a Celtics első számú vezére, és persze ott van az állandó második számú opció, Jaylen Brown is.

A két együttes az elmúlt időszakban majdhogynem kisajátította magának a keleti döntőt: a Celtics hat év alatt negyedszer jutott el idáig (ha jobban tetszik, 15 év alatt hetedszer), viszont legutóbb 2010-ben tudott nyerni. Azóta kétszer is a Heattől szenvedett vereséget, amely 18 év alatt nyolcadik alkalommal játszhat a nagydöntőért. Most két rendkívül szervezett, eltökélt és sikerre éhes együttes csap össze, ahol akár a fiatalok, akár az idősek is eldönthetik a párharc sorsát.

NYUGAT

Golden State Warriors (3.)–Dallas Mavericks (4.)

Minőségi játékosok garmadája kontra Luka Doncic. Ennyivel el is lehetne intézni a Warriors–Mavs nyugati döntő jellemzését, de érdemes ennél mélyebbre ásni. A Golden State végre egészséges, Steph Curry, Klay Thompson és Draymond Green egyszerre bevethető (nem úgy, mint az alapszakaszban), és az elmúlt hét év tapasztalatai alapján tudjuk, hogy mire képes ezzel a hármassal a Warriors.

Sőt Steve Kerr is leülhet ismét a kispadra, aki a Memphis elleni főcsoport-elődöntő 4., 5. és 6. meccsét is kénytelen volt kihagyni koronavírus-fertőzés miatt.

Csapata könnyedén vette a Denver Nuggets elleni első kört, ahol tulajdonképpen egy feladata volt: limitálni Nikola Jokicsot. A szerb centert sorozatban másodszor választották meg az alapszakasz legértékesebb játékosának, és hiába nyújtott földöntúli teljesítményt a Warriors ellen is, nagyon ritkán tudott más is felnőni mellé, egyedül pedig nem tudott csodát tenni. Aztán jött a Memphis, ahol egy fiatal szupersztár, Ja Morant jelentett eleinte túl nagy falatot. Az irányító káprázatosan kosárlabdázott a sorozat első három meccsén, viszont így is 2–1-re vezetett ekkor a Golden State. Aztán Morant megsérült, a következő meccsen ki is kapott a Grizzlies, ám az ötödiken 39 pontos különbséggel ütötte ki riválisát. A pofonból Klay „Game 6” Thompson vezetésével állt fel a Warriors, és a hatodik mérkőzésen le is zárta a párharcot, 2019 után pedig ismét nyugati döntőt játszhat. És most is egy szupersztár kikapcsolása lesz a fő feladat, akire viszont lassan elfogynak a jelzők.

Luka Doncic még mindig csak 23 éves, de már most az NBA legjobb játékosai közé tartozik, és erre a titulusra minden egyes playoffban ráerősít. Nincs ez másként idén sem, most először viszont a csapat is megugrotta a szintjét, így a szlovén zseni élete első playoffbeli továbbjutását rögtön követte még egy. A másodiktól pedig még egy ideig zengeni fog az amerikai sajtó. A Mavericks ugyanis az alapszakaszt utcahosszal megnyerő, a bajnoki cím egyik legfőbb várományosának tartott Phoenix Sunst ejtette ki, nem is akárhogyan. Az első két arizonai találkozót elvesztette a Dallas, viszont rögtön utána hozta a két hazait. Az ötödiken beleszaladtak egy 30 pontos zakóba, amelyet egy 27 pontos győzelemmel bosszultak meg a hatodikon. Jöhetett a mindent eldöntő hetedik idegenben, úgy, hogy az addigi hatot a hazai csapat nyerte.

A hetediken viszont már nem volt kérdés, a Suns totális földbe állt már a feldobásnál, a legbeszédesebb pedig talán a félidei eredmény volt: Phoenix Suns–Luka Doncic 27–27.

Más kérdés, hogy Doncicnak segítsége is akadt, így a Mavs 57-nél járt félidőben, három negyed után pedig már 42 volt közte. Chris Pault utolérte az átok (immáron ötödször bukott a playoffban 2–0-s vezetésről, az eddigi néggyel is övé volt a rekord), de nemcsak ő, hanem Devin Booker és Deandre Ayton is betlizett, utóbbi jövője pedig ezzel igencsak kérdésessé vált a Sunsnál. A történet pikantériája, hogy a Phoenix a 2018-as újoncbörzén az első választás jogával Aytonra szavazott, többek között Luka Doncic helyett.

És még egy kis Luka Magic: több pontot dobott a hét meccs alatt, mint az MVP-szavazáson negyedik helyre befutó Booker, több lepattanót szedett, mint a fél fejjel magasabb Ayton, több gólpasszt adott, mint Chris Paul, valamint több labdát szerzett, mint az Év védője-voksoláson másodikként végző Mikal Bridges. Úgy tűnik, bejött a tavaly nyári vízipipázós, hamburgerezős, kólázós diéta.

Dallasban év közben belátták, hogy Doncic és Kristaps Porzingis párosa nem működik, ezért a lett magas embert Washingtonba cserélték többek között Spencer Dinwiddie-ért. Eddig neki sem ment úgy a playoffban, ahogy szerette volna, de a Suns elleni kritikus találkozókon először 15, majd 30 pontot rámolt be, rajta kívül pedig Jalen Brunson, Dorian Finney-Smith vagy Maxi Kleber is betöltheti az X-faktor szerepét.

Rendkívül érdekes lehet a két csapat védekezésének összerakása. A Warriors nem számíthat Gary Payton II-ra, így vagy Draymond Greenre, vagy Andrew Wigginsre, vagy Klay Thompsonra vár a nem túl hálás feladat, hogy Doncicot megállítsa. A túloldalon Jason Kidd komoly munkával szedte ráncba a Mavs elhárítását, a Warriors célja pedig az lehet, hogy folyamatos zárásokkal egy az egyben hagyja Curryt vagy Thompsont Donciccsal, akinek a védekezés továbbra sem az erőssége.

Mindkét főcsoportdöntő igazi csemegének ígérkezik, keleten két kiváló struktúrájú, szinte teljesen azonos erősségű együttes csap össze, nyugaton pedig a rendkívül tapasztalt Warriors a fiatal Maverickset próbálja meg féken tartani. A rájátszás 3. köre magyar idő szerint szerdán hajnali fél 3-kor kezdődik a Miami–Boston első felvonásával.

(Borítókép: Chris Paul próbál védekezni Luka Doncic ellen. Borítókép: Getty Images)

Rovatok