Index Vakbarát Hírportál

700 milliós bevételt hoztak Curry emléktárgyai

2022. július 6., szerda 10:49

Csaknem kétmillió dollár folyt be azon az árverésen, amelyen Stephen Currynek, az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szupersztárjának az emléktárgyai kerültek kalapács alá – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

A címvédő Golden State Warriorsszal négyszeres NBA-bajnok játékos aláírt újonckártyája a 2009-es rájátszásból 720 ezer, az idénykártyája pedig 492 ezer dollárért kelt el, a 2016-os döntő első mérkőzésén viselt meze 343 ezret ért, míg az idei finálé nyitányán hordott trikóját 203 ezerért vette meg valaki az NBA aukciós honlapján – összesen 1,758 millió dollár, átszámítva 700 millió forint bevételt generálva.

Utóbbi tételre 101 érdeklődő licitált, a mez azért kapott kiemelt figyelmet, mert a Boston Celtics ellen 4–2-re megnyert idei finálé első meccsének első negyedében Curry hat triplát dobott, amivel ligarekordot döntött. Később a 34 éves klasszist választották meg a döntősorozat legjobbjává.

Az NBA-mezek árverési rekordját a 2020-ban elhunyt Kobe Bryant 1996-os aláírt újonctrikója tartja, amely tavaly 3,69 millió dollárért került új tulajdonosához.

(Borítókép: Noah Graham/NBAE via Getty Images)

Rovatok