Szűk három héttel ezelőtt hódították el a Real Madriddal a spanyol bajnoki címet. Fogott azóta kosárlabdát a kezében, vagy kitört a nyári szünet?

Nem, több okból kifolyólag sem. Egyrészt, ahogy vége lett a szezonnak, voltak kötelezettségeink, amelyeknek eleget kellett tennünk, sajtóeseményeken jártunk, voltunk a városházán, ez a protokoll. Másrészt pedig a családommal már készültünk Magyarországra, bevett szokás, hogy autóval jövünk haza, útközben pedig több helyen megállunk és pihenünk egy kicsit, a gyerekek és mi is imádjuk ezeket a túrákat a feleségemmel. Egyébként az utolsó meccs végén sajnos beszakadt a combom, így ha lett volna ötödik mérkőzés a bajnoki döntőben, aligha játszom.

Az előző szezonban a Barcelona játékosaként nyert aranyérmet. A katalánok vagy a madridiak tudnak jobban ünnepelni?

Mindkét bajnoki címnek megvolt a maga szépsége. Tavaly még tombolt a koronavírus-járvány, így szinte végig zárt kapus találkozókat játszottunk, ha jól emlékszem, talán a rájátszásban lehettek nézők a csarnokokban, de maximum ezer fő, amelynek közel a felét a családtagok és a hozzátartozók tették ki, így teljesen más volt a hangulat. Most 13 ezer emberrel együtt ünnepeltünk, elképesztő élmény volt, ahogyan a bajnoki vacsora és az azt követő buli is.

3–1-re nyerték meg a Barca elleni döntős párharcot, ez alapján viszonylag simának tűnik a sikerük. Belülről is így érezte?

Egyértelműen. A négy meccs 160 percéből 150-et minimum domináltunk, végig a mi akaratunk érvényesült a fináléban. Könnyedén lehetett volna 3–0 is, de a második mérkőzésen egy érdekes játékvezetői döntésnek köszönhetően végül az utolsó pillanatokban a katalánok szépítettek. De összességében teljesen megérdemelt a sikerünk, aki látta a meccseket, biztosan alátámasztja, amit mondok, mert fizikálisan és mentálisan is a Barcelona fölé nőttünk.

Mennyire jelentett elégtételt, hogy éppen a gránátvörös-kékeket győzték le, akiket éveken át erősített és akik tavaly nyáron nem tartottak igényt a játékára?

Ezt a kérdést már többen tették fel nekem, mint azt, hogy mennyire örülök az aranynak… Persze érthető, hiszen óriási rivalizálásról van szó a két klub között, de igazából én „csak” emiatt vagyok különösen boldog a győzelmünk miatt, nem akartam revansot venni, vagy ilyesmi. Csak az volt a szemünk előtt, hogy az Euroliga és a kupakudarcok után, ahol nüanszokkal maradtunk le az első helyről, nyerjünk valamit. Meg persze az is motivált minket, hogy a Barcelona az alapszakaszban oda-vissza megvert minket, emiatt mindenképpen szerettünk volna visszavágni.

Itt is érezhető az a fajta ellentét, ami a futballban jellemzi az örök rivalizálást?

Egyértelműen, sőt, talán pikánsabb, mint a fociban, mert itt még inkább jellemző a játékosmozgás a két csapat között. Nyáron rajtam kívül még egy Barca-játékos igazolt Madridba, a katalánok egyik, ha nem a legjobb kosarasa pedig, Nikola Mirotics Real-nevelés.

A két szurkolótábor könnyen beletörődött a klubváltásába?

Azt azért nem mondanám… A mai napig kapok üzeneteket Barcelonából, amelyekből inkább most nem idéznék, de gondolom, el tudja képzelni, mi áll bennük.

Ha viszont már így történt, ez a saját életem, és ugyanezen a szinten szerettem volna folytatni a kosarazást Spanyolországban, a Real Madridnál pedig tárt karokkal fogadtak. Ez a szurkolókra, a vezetőségre és a csapattársakra is igaz volt, így könnyen ment a beilleszkedés.

Ha már az imént szóba került a futball: Carlo Ancelotti és Thibaut Courtois is a helyszínen drukkolt a döntőben a Realnak. Ön is kilátogatott néha a Bernabéu Stadionba?

Sajnos idén nem jutottam el, viszont ha tehettem, a tévében mindig követtem a csapatot. Drukkoltam a fiúknak, szerintem tízéves korom óta nem néztem ennyi focimeccset, mint most. Elképesztő szezonja volt a csapatnak, bajnoki cím és BL-győzelem, nagyon örültem a sikereiknek, és a következő szezonban mindenképpen megpróbálok személyesen is szurkolni nekik.

Jó a kapcsolat a klub szakosztálya között?

Abszolút, sokkal közvetlenebb a viszony, mint Barcelonában volt. Nyilván ebben az is közrejátszik, hogy közös edzőközpontban készülünk, így gyakran találkozunk az étkezéseken vagy a konditeremben. Ilyenkor mindenkinek van egy kedves szava a másikhoz, gratulálunk egymásnak, váltunk pár szót, tényleg nagyon barátságos a közeg.

Bekerült a portugálok és a franciák elleni vb-selejtezőre a magyar válogatott bő keretébe, ám ahogyan a beszélgetés elején is megjegyezte, összeszedett egy kisebb sérülést a bajnoki döntő utolsó mérkőzésén, így egyelőre várni kell a visszatérésére.

Szerencsére egyre jobban vagyok, de ezen a két meccsen még nem játszhattam. Egyeztettem Ivkovics Sztojan szövetségi kapitánnyal, így ott voltam a csapat mellett, ahogyan ő fogalmazott, „felöltöztem edzőbe” és a kispadról próbáltam segíteni a fiúknak. Az augusztusi felkészülésre viszont már nagyon remélem, hogy tökéletes állapotban leszek, mert az Európa-bajnokságon mindenképpen szeretnék parkettára lépni.

Több mint négy év után húzhatja majd fel újra a címeres mezt, de azért nyugtasson meg, nem kell újra bemutatkoznia a társaknak…

Hát nagyon remélem, hogy azért emlékszünk még egymásra… (nevet) A viccet félretéve, bár volt egy generációváltás, a csapat magja még mindig ugyanaz, mint ami akkor volt, amikor legutóbb játszottam. A szerepem viszont immáron más lesz, aminek személy szerint nagyon örülök, nem kell mindig engem keresni a labdákkal, rajtam kívül is vannak nagyszerű játékosok a keretben. A romániai Eb-szereplés a mai napig karrierem egyik legszebb emléke, mindig örömmel tölt el, ha a hazámat képviselhetem.

Az utóbbi években több látványos bravúrt is elért a csapat, mire számíthatnak a magyar szurkolók a közeljövőben?

A mostani kontinenstornán elég nehéz csoportba kerültünk, így inkább a tisztes helytállás lesz a cél, de minden tőlünk telhetőt megteszünk majd, hogy büszkévé tegyük a magyar embereket. Mindig azt mondom, hogy a folyamatos fejlődés az elsődleges szempont, ez pedig az utóbbi 10-12 évben egyértelműen megfigyelhető. Amikor én voltam fiatal, egyénileg talán jobb játékosok alkották a keretet, de nem volt meg az a kohézió, ami most jellemzi a csapatot, ez a tudatosság és mentális felkészítés pedig a szakmai stáb érdeme. Fontos, hogy a most jellemző munkamorál megmaradjon, akkor a jövőben is biztosan lesznek bravúrok. Egy világbajnoki szereplés például nagyon extra lenne.

A tavalyi  sikeres közönségtalálkozója után idén is megrendezik a Hangtime-ot, ahol baráti hangulatban, bárki pattogtathat Hanga Ádámmal. Ennyire fontosak önnek a rajongók?

Természetesen, úgyhogy mindenkit szeretettel várok július 16-án szombaton a Kosárlabda Miniarénában a Városligetben. Az egész napos esemény lényege, hogy színes programokkal szórakoztassa a kosárlabda szerelmeseit, nemtől, életkortól, játéktudástól függetlenül. Emellett a rendezvény kimondott célja az is, hogy a sportot bemutassa mindazoknak, akik még csak most ismerkednének vele, vagy akár találnának rá újra.

Tavaly egy hirtelen jött ötlet volt, hogy a barátokkal kimenjünk a felújított Városligetbe, és egy kis szervezkedéssel és egy gyors Facebook-poszttal kihívtuk a követőket, érdeklődőket. Egy kicsit még engem is meglepett, hogy több százan megjelentek egy ilyen spontán eseményen, úgyhogy már akkor sejtettük, hogy ezt folytatnunk kellene. Mind fizikailag, mind lelkileg nagyon kimerítő szezon van mögöttem, ugyanakkor tudtam, és éreztem, hogy a hazai közönség és szurkolótábor mindvégig mellettem volt, így nem volt kérdés, hogy itthon találkoznom kell velük.

(Borítókép: Europa Press Sports / Getty Images Hungary)