Index Vakbarát Hírportál

A Borbély elszabadult, és olyat tett, amire azóta sem volt példa

2023. február 16., csütörtök 08:30

Napra pontosan hetven évvel ezelőtt John Barber máig megdönthetetlen kosarasrekordot állított fel Amerikában, de hiába szerepel kétszer is az örökranglista dobogóján, a profik között még mellékszereplő sem lett.

A kosárlabda szerelmesei alighanem két egyéni teljesítményt bármikor fel tudnak idézni a legnagyobbak közül: Wilt Chamberlain 100 pontos meccsét a Knicks ellen és Kobe Bryant 81 pontos éjszakáját a Raptorsszal szemben – belegondolni is döbbenetes, hogy utóbbi a 25 legmasszívabb termés közé sem férne fel, míg előbbi éppen csak határeset. 

Nem úgy John Barber (két) remeklése!

Napra pontosan 70 évvel ezelőtt, 1953. február 16-án a Los Angeles State Egyetem a Chapman Community College legjobbjaival csapott össze, amikor is a 198 centis, 95 kilós szörnyeteg 188(!) pontig jutott.

Természetesen nem a semmiből tett le az asztalra, illetve a pályára ilyen teljesítményt, annak megvolt az előzménye.

Edzője, Sax Elliott kísérlete volt, hogy megcáfolja azokat a hangokat, melyek Clearence „Bevo” Francist a pályák Supermanjének aposztrofálták. A Rio Grande kiválósága 116 pontig jutott az idény során korábban az Ashland Junior College ellen, és több mint 50 pontot átlagolt. Barber sem fukarkodott, a Los Angeles Community College ellen 103-at szerzett.

Bevót a Los Angeles State Egyetem edzője lufinak tartotta, aki a gyenge riválisok ellen felpumpálta a statisztikáit, miközben a hasonló képességű vagy éppen erősebb csapatokkal szemben azért szenvedett.

Barbert fizikai képességei miatt az egyik legjobb atlétának tartották az országban – saját magasságát át tudta ugrani (198 centi!) anélkül, hogy erre külön edzéseket áldozott volna , az LACC elleni mérkőzést pedig 22 pontos átlaggal várta.

A 103 pontos meccsén viszont kizárólag egy feladata volt: megállni az ellenfél gyűrűje alatt és befejezni a támadásokat – a társak pedig tömték őt labdákkal. Elliott ezzel akarta felhívni a figyelmet arra, hogy a tengerentúli médiában méltatlanul kezelték a nyugati parti csapatokat. Hiába játszott ott rengeteg kiváló kosaras, klubjaikkal és meccseikkel az időzónák eltérése miatt sokszor nem is foglalkoztak, miközben a keleti együttesek sokkal nagyobb hírverést kaptak. 

A Chapman elleni ütközet megközelítése is hasonló volt, Barber ezúttal is lubickolt: már a szünetre 100 pontnál járt a könyörtelen befejező, aki a második félidőben hozzátett még 88-at.

Valami lehetett a levegőben az év ezen szakaszában, hiszen 99 évvel ezelőtt februárban állította fel a korábbi összamerikai csúcsot Marie Boyd, akinek a 156-os termése a női mezőnyben azóta is rekordnak számít.

Barbert a Los Angeles-i média alaposan felemelte ezt követően, és próbálta ösztökélni a játékost, hogy újra elérje a három számjegyű termést, ami végül össze is jött. Az LA Scribes elleni meccsen szerzett 150 pontja a harmadik helyre jó az örökranglistán.

közben azért a  rivális Bevo sem lazsált, a Hillsdale ellen 113 pontig jutott, ezzel Barberen (3) kívül csak neki jött össze legalább kétszer a százas

– derül ki az nbahoopsonline.com összegzéséből.

Francis és Barber bravúrjai következményekkel jártak: szabályváltozást hoztak be az egyetemi ligában (NCAA). A bizottság az „Anti-Bevo-szabály” keretén belül immár csak azt a mérkőzést fogadta el hivatalos összecsapásként, amelyen mindkét csapat olyan iskolából érkezik, amely négyéves, főiskolai diplomát adó intézmény. Ezzel egy időre Francis és Barber összes csúcsa kikerült a rekordok könyvéből, hogy aztán később csillagos kiegészítéssel visszakerüljenek.

A felhajtás viszont segített Barbernek bekerülni az NBA-be, a Minneapolis Lakers választotta ki az 1956-os játékosbörze hetedik körében. A profiligában mindössze öt meccset játszott – azt egy évvel később, már a St. Louis Hawks színeiben –, mielőtt a korszakban uralkodó rasszista légkör miatt inkább a Harlem All-Starshoz távozott.

Később megfordult az ABL-ben szereplő Harlem Clownsnál és a Los Angeles Jetsnél, míg két unokája, Jason és Jaryl Sasser is NBA-kosaras lett a 2000-es évek elején.

(Borítókép: Bruce Bennett / Getty Images)

Rovatok