Index Vakbarát Hírportál

Közel két évtizede nem látott ilyet a kosárlabdavilág

2023. március 30., csütörtök 08:53

Csütörtök hajnalban hivatalosan véget ért az észak-amerikai profi kosárlabdaligában szereplő Sacramento Kings 16 éve tartó vesszőfutása: a kaliforniaiak újra bejutottak a rájátszásba. Az NBA történetében soha, egyetlen csapat sem maradt távol egyhuzamban ilyen sok ideig a rájátszástól.

Az NBA szerdai játéknapján a Sacramento Kings kiütéses, negyvenpontos győzelmet ünnepelhetett a Portland Trail Blazers ellen, amely egyben azt jelentette, hogy immár hivatalosan is bebiztosította helyét az április közepén rajtoló rájátszásban. A De'Aaron Fox és Domantas Sabonis fémjelezte alakulatban ezúttal Malik Monk volt a legeredményesebb 19 pontjával, míg Fox 18, Sabonis pedig 15 egységet tett bele a közösbe, de ez is bőven elég volt a sikerhez. 

A Sacramento Kings utoljára 2006-ban szerepelt az NBA rájátszásában, 16 éve tartó negatív szériájuk ezúttal véget ért. A csapat körül egyébként is különösen nagy a felhajtás a tengerentúlon, sőt, a kaliforniaiak minden győzelmüket egy úgynevezett „ Light the Beam! ” névre hallgató fényjátékkal ünneplik, amely elég erős magyar kötődéssel is bír. 

A játéknap további mérkőzésein egyébként visszatért a pályára Kevin Durant, aki hosszas távollét után végre bemutatkozhatott újdonsült csapata, a Phoenix Suns közönsége előtt. Sőt, Durant győzelemmel tért vissza, mivel a Suns 107–100-ra legyőzte a Minnesota Timberwolvest. A két Los Angeles-i csapat, a Lakers és Clippers is sikerrel vette aktuális mérkőzését, előbbi a Chicago Bullst, míg utóbbi a Memphis Grizzliest győzte le. Kiemelendő még Jrue Holiday, a Milwaukee Bucks irányítójának 51 pontja az Indiana Pacers otthonában. 

Eredmények: 

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok