Index Vakbarát Hírportál

Hanga Ádám remekelt a pokolban, jöhet a kosárdráma ötödik felvonása!

2023. május 5., péntek 09:17

A Real Madrid Hanga Ádám remek teljesítményének is köszönhetően nyert a szerb Partizan vendégeként, így 2–2-re egyenlített az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében.

A magyar válogatott klasszisa a 85–78-ra megnyert összecsapáson 15 pontjával Walter Tavaresszel holtversenyben csapata legeredményesebbje volt, 21 percet töltött a parketten, volt még három gólpassza és két lepattanója is. Hanga főként a triplavonalon kívülről volt nagyon hatékony, öt hárompontos kísérletéből három jó volt – tudósított a Magyar Távirati Iroda.

Hanga korábban úgy nyilatkozott, nem félnek a belgrádi hangulattól, sőt, egyenesen jól érzi majd magát abban a pokolinak ígérkező atmoszférában, amit a szerb drukkerek képesek teremteni. A csütörtöki meccsen bizonyította: nem a levegőbe beszélt.

A Real így 2–0-s hátrányból egyenlítette ki a párharcot, amelyet jövő szerdán hazai környezetben zárhat le.

Amiért jöttünk, azt megcsináltuk, de a neheze még hátravan. Úgy tudom, az Euroliga történetében senki sem fordított még 2–0-s hátrányból, mi lehetünk az elsők. Nagyon együtt volt ma a csapat, szívvel-lélekkel küzdöttünk és hazavittük a párharcot. Nagyon nehéz egymás után háromszor legyőzni valakit, de bízom benne, hogy otthon, telt ház előtt ki tudjuk harcolni a továbbjutást

– nyilatkozta a találkozót követően az M1 aktuális csatornának Hanga Ádám, aki a második félidő elején két személyit is beszedett, így gyorsan le kellett ülnie, de mint elmondta, egy Real Madrid-szintű csapatnál minőségi pótlás érkezett a kispadról, így igazi csapatként diadalmaskodtak.

A 34 éves kosaras reagált a szerdai tragédiára is, amikor egy belgrádi általános iskolában egy hetedikes diák lövöldözni kezdett, amiben nyolc diák és egy biztonsági őr halt meg. Mint elmondta, ez egy szörnyű tragédia az egész szerb társadalomnak, részvétét fejezi ki az elhunytak családjai felé, és bízik abban, hogy ilyesmi nem történik meg újra.

(MTI / Index)

Rovatok