Index Vakbarát Hírportál

Történelmi rekordot döntött a Boston sztárja, csúnyán megégett az MVP

2023. május 15., hétfő 10:41

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának keleti konferencia-elődöntőjében a Boston Celtics megnyerte a Philadelphia 76ers elleni párharc hetedik mérkőzését, így bejutott a konferenciadöntőbe.

A találkozón egyéni és ligaszinten is rekordot döntött Jayson Tatum: a Celtics sztárja 51 ponttal vált csapata vezérévé, és ezzel a teljesítménnyel egyrészt megdöntötte saját maga pontrekordját a rájátszásban, míg új csúcsot állított fel a hetedik mérkőzésen szerzett legtöbb pont tekintetében is. Éppen megdöntve Stephen Curry pár héttel ezelőtti 50 pontját, amit az immár kiesett Golden State Warriors sztárja a Sacramento Kings elleni hetedik meccsen jegyzett.

Nos, de visszakanyarodva a mérkőzésre, nem kizárólag Jayson Tatum érdemel említést a bostoniaktól. Rendkívül fontos pontokat szerzett Jaylen Brown, aki 25 egységgel segítette csapatát, míg Malcolm Brogdon a padról beszállva 12 pontot dobott a közösbe.

A 112–88-as, kiütéses végeredmény ellenére az első két negyedben abszolút meccsben volt a 76ers, sőt James Hardenék volt, hogy kilenc ponttal is előrébb jártak ellenfelüknél. Aztán következett a harmadik negyed, mikor valami elkattant Tatum és brigádjánál, a Celtics sztárja egymaga 17 pontot szerzett a játékrészben, míg a Philadelphia játékosai kis túlzással egy kavicsot nem tudtak volna bedobni az óceánba, ennek eredményeként pedig 33–10-re behúzta a negyedet a Boston, eldöntve ezzel a lényegi kérdéseket. A zárónegyed pedig mindössze formalitás volt. 

A Celtics a tavalyi évhez hasonlóan idén is bejutott a keleti konferenciadöntőbe, ahol a nyolcadik kiemelt Miami Heat lesz az ellenfele.

A találkozó után az alapszakasz legértékesebb játékosának választott Joel Embiid úgy nyilatkozott: kizárólag ketten, James Hardennel együtt nem tudnak meccseket nyerni, ezért játsszák a kosárlabdát öt az öt ellen. Érdekes kijelentés ez a kamerunitól, főleg azok után, hogy éppen a 76ers két sztárja volt a leggyengébb láncszeme a csapatnak: Harden és Embiid összesen 24 pontot dobtak együtt, a mezőnyből 29 kísérletükből mindössze kilenc talált utat a gyűrűbe.

Mit ne mondjunk, nem éppen egy olyan teljesítmény, amely után joggal lehetne mutogatni a társakra, főleg nem egy széria mindent eldöntő, hetedik meccsén.

A Boston Celtics így hátrányból, a párharcot 3–2-ről megfordítva jutott tovább, és készülhet a keleti döntőre. Nyugaton az első kiemelt Denver Nuggets a Los Angeles Lakersszel csatázik a döntőbe jutásért, az a párharc magyar idő szerint keddről szerdára virradóra veszi kezdetét.

NBA-RÁJÁTSZÁS, KELETI ELŐDÖNTŐ, 7.MECCS
Boston Celtics – Philadelphia 76ers 112–88

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok