Index Vakbarát Hírportál

Söprés lefújva, feléledt a halott

2023. május 24., szerda 06:51

Úgy látszik, Bostonban nem tettek le róla, hogy az NBA történetének első olyan csapata legyen a Celtics, amely képes fordítani 0–3-as állásból a rájátszásban. A zöldek szerda hajnalban simán győztek Miamiban a magára találó Jayson Tatum remeklésével, így visszaköltözik a sorozat Bostonba. De még mindig 3–1-re vezet a Heat. A nagydöntő június elsején kezdődik, a Denver Nuggets már várja az ellenfelét.

Azt azért sejtettük, hogy nem adja meg magát harc nélkül a 17-szeres bajnok. A Boston Celtics szerda hajnalban a Kaseya Centerben, tehát idegenben 11699-re legyőzte a nyolcadik kiemeltként a keleti főcsoport döntőjébe bejutott Miami Heatet, és összesítésben 31-re felzárkózott. Jayson Tatum és csapata az első olyan együttes akar lenni a liga történetében, amely 03-as állásról fordítani tud. 

Persze az még messze van, még úgy is, hogy az ötödik meccset már Bostonban játsszák.

A Heat ezúttal is remekül kezdett, félidőben hat ponttal, 5650-re vezetett, de aztán Tatum és Williams elkezdte szórni a triplákat, és még az öreg Al Horford is betalált:

A második félidőt 6643-ra megnyerték a vendégek, és ezzel a mérkőzést is. A Celticsnek nagyon ment a dobás ezen az estén, 19 hármast dobott a vendég a házigazda 8 távoli találatával szemben. Ha ehhez még hozzátesszük az eladott labdát arányát (15:10), akkor máris megvan a magyarázat a Boston győzelmére.

Keleti főcsoport-döntő, 4. mérkőzés:

Miami Heat–Boston Celtics 99– 116. Ld.: Butler 29, Vincent 17, Martin 16, Adebayo 10, ill. Tatum 34, Brown és White 16-16, Williams 14, Horford 12, Smart 11.

(Borítókép: Jayson Tatum a Miami Heat–Boston Celtics-mérkőzésen 2023. május 23-án. Fotó: Eric Espada / NBAE / Getty Images)

Rovatok