Index Vakbarát Hírportál

Maronka Zsombor megkapta a Real Betistől, amiért odament

2023. május 28., vasárnap 11:51

Nem tudja, hogy a következő szezonban is kölcsönadják-e, de ha annyi játéklehetőséget kapna a Joventut Badalona kosárlabdacsapatában, mint az elmúlt pár hónapban a Real Betisben, akkor szívesen játszana a saját klubjában Maronka Zsombor.

A húszéves kosaras a számára lezárult idényt értékelve az M1 aktuális csatornának azt is elmondta, hogy ezúttal nem jelentkezett a tengerentúli draftra, mert most nem látja realitását egy NBA-szerződésnek.

Februárban került kölcsönbe a sevillai klubhoz, amely az elmúlt pár hónapban jobban teljesített, mint előtte, de végül így is kiesett az élvonalból, amit Maronka csalódásként élt meg. Ugyanakkor pozitív volt, hogy megkapta a Betisben, amiért odament.

Több játéklehetőséget, tíz-tizenöt perceket játszottam majdnem minden meccsen. Nyilván nem a leghúzóbb ember voltam a csapatban, de egy fontosabb hatodik ember szerepe jutott nekem, és én ezzel nagyon boldog vagyok

– árulta el Maronka.

Szerinte ha az a keret, amely februárban kialakult, hamarabb összeáll, más lett volna a végeredmény. Egyénileg az elmúlt időszakban – meglátása szerint – elsősorban védekezésben fejlődött, összességében energikusabbá vált a játéka, és pár kiló izmot is sikerült magára szednie.

A jövőjét illetően úgy fogalmazott, még kérdéses, hogy lesz-e megint kölcsönadás. Ha valahol lenne rá esélye, hogy rendszeresen játsszon, annak örülne, de ha ugyanezt a lehetőséget a Badalonában is megkapná – amire tett neki utalást Jordi Marti sportigazgató –, akkor az még jobb lenne.

Ugyanakkor egyelőre semmi konkrétummal nem tud szolgálni, már csak azért sem, mert csapata számára még korántsem ért véget az idény, csak most kezdte a rájátszást.

Maronka Zsombor a nyáron többek között az Egyesült Államokban is készül majd a következő szezonra, jelen állás szerint júliusban tudna menni Észak-Karolinába, ahol személyi edző foglalkozna vele.

Mint mondta, az az elképzelése, hogy ha a következő szezont sikerülne megnyomnia sok játéklehetőséggel és többet látnák őt, utána menne ki az Egyesült Államokba a draft előtt egy komplettebb évet zárva, mint amilyen a mostani volt.

Rovatok