Index Vakbarát Hírportál

Az utolsó percben bukta el a győzelmet a női kosárlabda-válogatott

2023. június 16., péntek 16:16

A magyar női kosárlabda-válogatott óriási csatában, 69–68-ra kikapott Törökországtól pénteken az Európa-bajnokság második fordulójában Ljubljanában, így még nem biztosította be a továbbjutást a csoportkörből.

Székely Norbert szövetségi kapitány együttese a csütörtöki nyitányon remek hajrával 89–67-re verte a szlovákokat, a törökök viszont 71–63-ra kikaptak a címvédő szerbektől.

A második ellenfél valamivel keményebbnek ígérkezett, ugyanis a nemzetközi szövetség által a torna előtt kiadott erősorrendben – melyben a magyarokat a hatodik helyre tették – a szlovákok a 15., a törökök viszont a kilencedikek voltak.

A két gárda eddig háromszor találkozott: az első két Eb-selejtezős összecsapást a rivális nyerte 2010-ben, és másodjára úgy győzött Miskolcon, hogy a magyarok az utolsó negyedben egyetlen (!) pontot sem dobtak. Európa-bajnokságon viszont csak egyszer futottak össze, 2019-ben az ellenfél bizonyult jobbnak 59–58-cal Nisben. Annak a meccsnek a legjobbja, Határ Bernadett ezúttal is ott volt a magyar keretben, a 208 centis center négy éve 15 ponttal és 7 lepattanóval zárt. A törökök felemás érzésekkel gondolhatnak vissza arra a találkozóra, mivel az elmúlt 7 Eb-mérkőzésükből csupán 1-et tudtak megnyerni – éppen a Székely-csapat ellenit.

A statisztikák azt is jelezték, hogy a kemény védekezés kifizetődő lehet a törökök ellen, ugyanis az előző 7 meccsükön egyszer sem jutottak 65 dobott pont fölé.

A pénteki rivális két legnagyobb fegyvere az idén a Fenerbahcéval Euroliga-győztes Olcay Cakir és a honosított Teaira McCowan volt, aki 201 centijével és 108 kilójával komoly fenyegetést jelentett a palánkok alatt. A texasi születésű óriás egészségi állapota ugyanakkor kétséges volt, az Eb előtt keveset játszott lábsérülés miatt – Ljubljanában is végig befáslizott lábbal szerepelt –, ám a szerbek ellen így is csapata legjobbja volt 12 ponttal.

Mindkét együttes idegesen kezdett, 3 perc alatt csak 5 pontot láthatott a mintegy 200 magyar szurkoló. A Belgiumból a DVTK-hoz igazolt Lelik Réka és a török Mersinhez készülő Kiss Virág is „beköszönt” a triplavonalon túlról, Hamarosan 14–8 állt a nagy órán, az ellenfél ekkor csupán két mezőnykosárnál tartott. A 18–13-ra hozott nyitónegyedre nem lehetett panasz, a szívós védekezés pedig a folytatásra is kitartott. McCowan sokat ügyetlenkedett támadásban – dühében a reklámtáblához is vágott egy tartaléklabdát –, majd Lelik 8 méteres triplájával 10 pontra nőtt a különbség (32–22). A nagyszünetben 34–26 volt az állás a magyarok javára.

Fordulás után maradt a 810 pontos előny, aztán egy palánk alatti csata után McCowan ráesett a földön Határ térdére – melyben tavaly elszakadtak a szalagok –, és a fél évet kihagyó center néhány percre bement az öltözőbe. Ruff-Nagy Dóra 7. pontjával 11 pontra nőtt a távolság, az 51–42-ről induló zárószakaszt viszont 0–4-gyel kezdte a nemzeti csapat, Székely Norbert pedig időkéréssel igyekezett rendezni a sorokat.

Az ellenfél 53–50-re feljött, ismét nyílttá vált a csata, aztán Lelik két triplája valamelyest megnyugtatta a kedélyeket, de a hajrá így is izgalmasan alakult. Kiss is betalált kívülről – ez volt a csapat 10. hármasa –, az utolsó perc mégis 67–67-ről kezdődött. Kiss egy büntetőt értékesített, majd Sevgi Uzun duplájával 2–3 óta először vezettek a törökök (6869). A magyar támadásnál lejárt a 24 másodperc, a törökök is kihagytak 2 büntetőt, majd az utolsó akciónál Leliket szerelte McCowan, így végül a törökök ünnepelhettek.

Székely Norbert még a mérkőzés hatása alatt értékelt az MTI-nek:

Az utolsó negyedben olyan dolgok történtek, amiket nem lehet előre kalibrálni. Nem szabad vagdalkozni egy ilyen meccs után, az biztos, hogy egészen más játék alakult ki a negyedik negyedre, és ebben nem tudtunk elég erősek lenni. Ez a mérkőzés kontroll alatt volt, de a végén kevésbé volt tiszta a játék, voltak kétséges esetek, de ezekben a mi hibáink is benne voltak. Lábon már kevésbé mozogtunk jól, igyekszünk magunkat összeszedni a szerbek ellen

– jelentette ki a szakvezető.

A mérkőzés legjobbja, Lelik Réka csalódottan elevenítette fel a hajrá történéseit.

Mivel a végén kihagytak két büntetőt, nem kellett hárompontost sem dobnunk. Azt éreztem, hogy elsodortak, és ha a bírók a túloldalon a meccs kimenetelét meghatározó döntéseket hoztak, talán itt is így kellett volna tenni. De igazából nem kellett volna hagynunk, hogy idáig fajuljon a játék, és egy utolsó másodperces kosáron múljon az egész

–fejtette ki a DVTK játékosa.

A 13 pontos Kiss Virág a bosszankodás helyett már próbált előre tekinteni:

Nem szabad most ezzel foglalkoznunk, azért jöttünk ide, hogy minden mérkőzést megnyerjünk. Nyilván mindenkit bánt, ami történt, a kezünkben volt a meccs, de a végén olyanokat hibáztunk, amilyeneket ilyen szinten már nem szabad. Még keményebben fogunk kimenni a szerbek ellen!

– tette hozzá.

A nemzeti együttes – amely még nem biztosította be továbbjutását – vasárnap 15 órakor a címvédő szerbek ellen zárja az Eb csoportkörét. Az Eb-n a négy csoportgyőztes közvetlenül bejut a nyolc közé, a másodikok és harmadikok rájátszást vívnak a negyeddöntőért, és csak az utolsó helyezettek számára fejeződik be a csoportkör végén a torna.

Később:

Szerbia–Szlovákia 20.45

MTI

Rovatok