Index Vakbarát Hírportál

Megvan az olimpiai selejtező: négy közé jutott az Eb-n a női kosárválogatott!

2023. június 22., csütörtök 14:09

Elképesztő drámát hozott a Magyarország–Csehország női kosárlabda Európa-bajnoki negyeddöntő végjátéka: a mieink 17 pontos előnyt adtak le a hajrára, ám az utolsó kosarat Székely Norbert együttese szerezte, ezzel pedig összejött a kulcsfontosságú siker! Huszonhat év elteltével először Eb-elődöntőt játszhat a magyar csapat, ami egyúttal azt jelenti, megvan az olimpiai selejtező is!

Több mint 6 év elteltével találkozott ismét tétmérkőzésen Magyarország és Csehország női kosárválogatottja. A randevú esélyesének pedig előzetesen a mieinket tartották a szakértők – ebben az egymás elleni eredmények mellett az elmúlt bő egy hétben nyújtott teljesítménynek is óriási szerepe volt. Határ Bernadették Szlovákia mellett a címvédő Szerbiát is legyőzték a csoportkörben, míg Törökországgal szemben egypontos vereséget szenvedtek. Mindez csoportelsőséget és így egy plusz szünnapot ért Székely Norbert együttesének. 

Nemzeti csapatunk eddig háromszor vívott negyeddöntőt kontinenstornán – idézte fel kezdés előtt az MTI. Az első negyeddöntőjét megnyerte 1997-ben a spanyolok ellen Budapesten – és végül negyedik lett –, 2001-ben szintén a spanyolok, valamint 2019-ben a britekkel szemben viszont alulmaradt.  A csehek ugyanakkor 7 Eb-negyeddöntőt vívtak már, ebből 3-mat megnyertek, 4-et pedig elvesztettek. Legutóbb 2013-ban jártak ebben a „magasságban”, akkor a spanyolok állították meg őket. A 2005-ben Európa-bajnok cseh gárda 2015 óta erősen hanyatló formát mutat, és sorrendben a 11., a 13. és kétszer a 15. helyen fejezte be a küzdelmeket.

A találkozó nem indult túl jól, hiába védekeztek a mieink feszesen, az ellenfél palánkjánál rengeteget hibáztak: tizenöt mezőnykísérletből mindössze két kosarat tudtunk szerezni az első negyedben, így pedig 4 pontos hátrányt szedtek össze az 1. negyed végére (7–11). 

A folytatásra aztán összeszedtük magunkat, a Cyesha Goree Varga Aliz páros vezérletével ledolgoztuk a hátrányt, majd a második játékrész közepén épp Goree pontos büntetőinek köszönhetően a fordítás is összejött. Ugyan még mindig borzasztóan sok lepattanót engedtünk vissza a cseheknek, ám az ő palánk alatti formájuk – ellenben a miénkkel – csak nem akart feljavulni. Ezt kihasználva 20–20 után sikerült fokozatosan ellépni, a nagyszünet előtt pedig hétpontos előnyt szerezni (29–22). 

A harmadik negyed újabb magyar kosarakkal indult, Goree triplájával pedig a 23. percben már tizenöt ponttal vezettünk. A csehek több mint 5 perces kosárcsendbe burkolóztak, nem csoda, hogy időt is kértek. Jelentős fordulatot azonban ez sem hozott a pályán látott játékban, ugyan szereztek 2 kosarat, de így is alig lépték túl a 20 százalékot a sikeres mezőnykísérletek számában. Kiss Virág vezérletével remekelt a magyar védelem, miközben Goree 7 lepattanó és egy gólpassz mellett már 15 pontnál járt elöl. 

Ugyanakkor nem nyugodhattunk még meg: a 3. játékrész hajrája ugyanis összeállt a cseheknek: egy 8 pontos sorozattal visszakapaszkodtak 10 ponton belülre, Natalie Stoupalová mellé pedig pillanatok alatt felzárkózott a legjobb dobók közé Gabriela Andelová is a piros mezeseknél (48–39).

Az utolsó felvonás kulcskérdése az volt, mikor sikerül kikecmeregnünk a gödörből? Másfél perc pont nélkül telt el, aztán Lelik Réka gondolt egy merészet beleállva egy triplába, amiből megszületett majd 5 percnyi pauza óta az első magyar kosár. Megint egyre többet hibáztak a csehek, miközben Studer Ágnes egy újabb sikeres távolival bomlasztotta az ellenfél önbizalmát. De ezzel még mindig nem volt vége. Bő 6 perccel a vége előtt Kissnek volt labdája ahhoz, hogy újfent 15 ponttal meglépjünk, ám a 2 pontos kísérlet pontatlannak bizonyult, válaszul pedig jött egy gyors kosár, majd 2 értékesített büntető Andelováéktól, amivel megint 10 ponton belül voltak a csehek (54–45). 

Az utolsó 5 percre öt pontra olvadt a magyar előny, ezúttal Székely érezte úgy, egy időkérés segíthet megváltoztatni a dolgok menetét. Ám megint eladtuk a labdát, amit a zárónegyed első sikeres hárompontos kísérletével bosszultak meg a csehek. Jött egy újabb fault, és az azért járó 2 értékesített büntető, és már csak egy pont volt az előnyünk. Tizenhét pontos fórnál ki hitte volna, hogy a cseheknek még a fordításhoz is lesz labdájuk a hajrá kezdetén, pedig így lett. Más kérdés, hogy szerencsére kihagyták. Hirtelen kritikus kérdéssé vált a magyar csapat büntetőzése, 17-ből csupán 10-et sikerült értékesítenünk az utolsó 2 percig. Kicsit jobb aránnyal akár 5-6 pontos előnyünk is lehetett volna, ám nem volt, csak 2.

Kritikus helyzetben Goree javított tovább a mutatón, 2-ből 2-t értékesítve. De elszakadni megint nem tudtunk,  Stoupalová triplája után egyetlen pont volt megint a két csapat között, amikor megkezdődött az utolsó perc. Nagyon kellett volna egy kosár, végül Határ vállalta el a kulcsfontosságú dobást, ami ugyan leperdül a palánkról, de így legalább két büntetőt ért. Mindkettőt értékesítette a Sopron centere – minden kívánságunk úgy teljesüljön, ahogy a magyar büntetőzés javult fel a legfontosabb percekre!

Az újabb időkérés után mi sem természetesebb, a csehek rámentek a 3 pontos kísérletre, de  Stoupalová  végül csak a lepattanót tudta értékesíteni. Fél perccel a vége előtt úgy indulhattunk támadásra, muszáj pontot szereznünk, ha nem akarunk bajba kerülni az utolsó másodpercekben. Ezúttal viszont hiába jött a menetrendszerű fault, kimaradt mindkét magyar kísérlet. Az ellentámadásból pedig – a második játékrész közepe óta először – ismét előnybe kerültek a csehek (60–61). 

10,8 másodperccel a vége előtt került vissza hozzánk a labda, Székely kikérte az utolsó, még rendelkezésére álló időt, Studer betörése után pedig úgy tűnt, elmegy a hajó. Videózás után azonban visszakaptuk a labdát, Dubei pedig 3,8 másodperccel a dudaszó előtt visszaszerezte az előnyt – igaz, csak a legminimálisabb, egypontos formában. Hirtelen a csehek vállára került a nyomás, akik elrontották az utolsó kísérletet, ezzel eldőlt a kérdés, Magyarország jutott a legjobb négy közé Ljubiljanában  (62–61). 

Sikerével a magyar válogatott 26 év elteltével először jutott elődöntőbe kontinensviadalon. A mieinknek a spanyol–német meccs győztesével kell majd megküzdeniük a döntőért. 

A legfontosabb azonban talán nem is az elődöntő, mint inkább a tény, hogy a csehek elleni sikerrel az olimpiai kvalifikáción való részvételünk is biztossá vált. 

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, 2023
Negyeddöntő
Magyarország–Csehország 62–61 (7–11, 22–11, 19–17, 14–22)

(Borítókép:  A cseh Tereza Vyoralová (háttal), Eliska Hamzová (k) és Studer Ágnes (j) a női kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében, a Magyarország - Csehország mérkőzésen a ljubljanai Stozice Arenában 2023. június 22-én.  Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok