Index Vakbarát Hírportál

17 évesen meghalt korosztálya egyik legtehetségesebb kosárlabdázója

2023. augusztus 12., szombat 14:06

17 évesen meghalt Caleb White, korosztálya egyik legtehetségesebb kosárlabdázója, miután edzés közben összeesett a pályán, az orvosok pedig már nem tudták megmenteni az életét – számoltak be a tragikus hírről tengerentúli híradások.

Alabama állam egyik legígéretesebb tehetsége, a Pinson Valley Középiskola végzőse csütörtökön vesztette életét, miután edzés közben hirtelen rosszul lett, és összeesett a pályán. A fiatal játékost kórházba szállították, életét viszont már nem tudták megmenteni.

Sajtóértesülések szerint Caleb White szívroham következtében halt meg, de ezt egyelőre hivatalosan még nem erősítették meg, a halottkém nem hozott döntést. White szülei elmondták, hogy fiuknak korábban semmilyen szívproblémája nem volt.

A 17 éves játékost korosztályában Alabama harmadik legjobbjaként rangsorolták, míg az ESPN szakértői az államok 25 legígéretesebb kosárlabdázója között emlegették. Végzős éve után minden bizonnyal valamelyik egyetem karolta volna fel, majd arra is meglett volna a lehetősége, hogy az NBA-ben játsszon.

Néhány héttel ezelőtt LeBron James fia, Bronny James is szívroham következtében összeesett a pályán, de esetében sikerült elkerülni a tragédiát. 

Rovatok