Index Vakbarát Hírportál

Az amerikaiak kiütéses sikerrel kerültek közelebb a világbajnoki címhez

2023. szeptember 5., kedd 17:07

A szerb után az amerikai válogatott jutott be másodikként az elődöntőbe a férfi kosárlabda-világbajnokságon, miután kedden 37 ponttal legyőzte az olasz csapatot Manilában.

Steve Kerr szövetségi kapitány együttese már a nagyszünetben 22 ponttal elhúzott, és végül a 24 pontos Mikal Bridges vezetésével simán nyert úgy, hogy 12-es keretéből 11-en szereztek pontot. Az amerikaiak a pénteki elődöntőben a németekkel vagy a lettekkel csapnak össze, az olaszok csütörtökön az 5-8. helyért folytatják.

A szerb együttes a Kanada–Szlovénia-párharc győztesével találkozik a négy között pénteken. Az első negyed kiegyenlített játékot és sok kosarat hozott, a folytatásban a szerbek védekezése jelentősen feljavult, és így a nagyszünetre 49–38-ra elhúztak.

A különbség tovább nőtt, húsz pont fölé, a litvánoknak esélyük sem volt a felzárkózásra. A mezőny legeredményesebbje a 2016-ban olimpiai ezüstérmes Bogdan Bogdanovic, az NBA-s Atlanta Hawks szerb sztárja volt 21 ponttal.

Eredmény, negyeddöntő:

szerdán játsszák:

Rovatok