Index Vakbarát Hírportál

Sivatagi show szlovén hőssel, átírt csúcslistával

2023. december 26., kedd 09:01

Luka Doncic és a Dallas Mavericks Phoenixben, az arizonai Sonora-sivatag fővárosában vendégszerepelt hétfő éjjel, és a szlovén klasszis, ha már ott járt, átírta az NBA karácsonyi rekordlistáját. Az 50 pontnál többet csak ketten dobtak ezen a napon az észak-amerikai kosárlabdaliga történetében, a nyolc hármasnál többet pedig senki sem. S talán az sem mellékes, hogy a Mavericks idegenben 128–114-re győzött, és 18/12-es győzelmi mutatóval ötödik helyen áll a nyugati főcsoportban.

Karácsony mindig különleges nap az NBA életében, december 25-én este valahogy rendszeresen úgy alakul a program, hogy slágermérkőzések szögezik a tévé képernyője elé a rajongókat világszerte.

Akárcsak idén, amikor például a Crypto.com Arenában a liga két legeredményesebb, egyformán 17 bajnoki címmel rendelkező csapata, a Los Angeles Lakers és a Boston Celtics csapott össze. De csemegének ígérkezett az idei (Denver) és a tavalyi (Golden State) bajnok meccse a Sziklás-hegységben, továbbá a Milwaukee Bucks vendégjátéka a világ leghíresebb arénájában, a Madison Square Gardenben.

Ahol már Godzilla is megfordult, igaz, csak filmen.

Ez utóbbi meccsen az NBA főokosai azt remélték, hogy Jannisz Antetokounmpo, a nigériai származású „Görög Szörny” megjavítja a karácsonynapi NBA-pontrekordot, amit 1984. december 25. óta Bernard King, a Knicks dobógépe tart.

Jannisz azonban önmagához képest gyenge napot fogott ki, „csak” 32 pontig jutott, plusz még ki is kapott a csapata a remek Jalen Brunson (38 pont) vezérelte Knickstől.

Denverben a bírók bőkezű karácsonyi ajándékkal kedveskedtek a mezőnyből pocsékul célzó (4/12) Nikola Jokicsnak, aki a javára megítélt 18 büntetődobásból mind a tizennyolcat értékesítette, és így győzött nyögvenyelősen a Nuggets. Steve Kerr, a Warrios edzője ki is akadt a játékvezetőkre...

Los Angelesben viszonylag simán verte 126–115-re a vendég Celtics a szezonközi kupa megnyerése óta csak vergődő (2 győzelem, 6 vereség) Lakerst, míg a Miami Heat 119–113-ra legyűrte a góllövőlistát vezető MVP-t, Joel Embiidet nélkülöző 76ers csapatát. A meccs hőse egy ismeretlen újonc volt, bizonyos Jaime Jaquez Jr., akinek a nagypapája vándorolt be Mexikóból, az édesanyja viszont norvég, azaz két világ találkozott a kaliforniai Irvine-ban, ahol a kis Jaime 22 éve világra jött. Jaquez 31 ponttal természetesen karriercsúcsot dobott, plusz még leszedett 10 lepattanót is, és mind a nyolc büntetőjét értékesítette. 

Karácsony hősét azonban Luka Doncicnak hívják.

A még mindig csak 24 éves szlovén varázsló a sérült Kyrie Irving helyett is termelt: 50 pont (15/25 mezőnyből, 8/16 triplából, 12/12 büntetőből), 15 gólpassz, 6 lepattanó, 4 labdalopás és 3 blokk volt a fantasztikus mérlege. Az 50 ponttal feljött Bernard King (60) és Wilt Chamberlain (59) mögé a harmadik helyre a karácsonynapi örökranglistán, a 8 triplánál senki sem dobott többet ezen a napon. Érdekesség, hogy ugyanezen a meccsen Grayson Allen is 8 hármast vágott a Phoenixből. Továbbá Doncic túllépte karrierje során a 10 000 pontot, szóval, volt itt mit ünnepelni a vendéggyőzelmen kívül. 

Egy kis ízelítő a Luka-varázsból:

NBA, alapszakasz, a karácsony napi eredmények:

(Borítókép: Luka Doncic (77 – Dallas Mavericks, jobbra) játszik Grayson Allen (8 – Phoenix Suns, balra) ellen a Footprint Centerben, Phoenix Arizonában 2023. december 25-én. Fotó: Christian Petersen / Getty Images Hungary)

Rovatok