Index Vakbarát Hírportál

Átírta a fizika törvényeit a zombori melák, a félpályától vágta bele a tőrt az ellenfélbe

2024. január 5., péntek 08:51

Nikola Jokicsról már eddig is ódákat zengtünk, de amit péntek hajnalban művelt az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Denver Nuggets szerb óriása, arra tényleg nehéz szavakat találni, pedig a magyar nyelv gazdag szuperlatívuszokban. A zombori születésű melák vezérletével bő hat perc alatt 18 pontos hátrányt dolgozott le az NBA bajnoka a Golden State Warriors ellen, majd a lefújás pillanatában Jokics a félpályától a gyűrűbe vágta a győztes triplát.

Kezdjük ott, hogy az egész idényben középszerű teljesítményt nyújtó Golden State Warriors ezen az estén felülmúlta önmagát. Klay Thompson régi önmagát idézte, Stephen Curry a szokásos módon szórta a hármasokat, a fiatalok, Jonathan Kuminga és Brandin Podziemski felcsillantották a franchise fényes jövőjét, Dario Sarics és Andrew Wiggins, a középkorúak is biztos pontot jelentettek.

Olyannyira, hogy 6 perc 34 másodperccel a lefújás előtt 123–105-re elhúzott a Warriors a bajnoki címet védő Denver Nuggetstől. A kaliforniai gárda biztos győztesnek látszott, örömmámorban úszott a Chase Center.

Nikola Jokics azonban úgy gondolta, korai még az ünneplés, gyorsan értékesített egy ziccert, és ezzel kezdetét vette a kosárlabda történetének egyik leglátványosabb összeomlása. Innen kezdve hat és fél perc alatt a Warriors mindössze négy pontra volt képes, míg a Nuggets 25-re!

Curry és Thompson próbálkozásai rendre mellé mentek, Aaron Gordon viszont megtáltosodott a másik oldalon, és zsinórban dobott kilenc pontot, majd 26 másodperccel a vége előtt Jokics duplájával 127–127 lett az állás.

Az ellentámadásnál Curry eladta a labdát, Michael Malone, a Nuggets edzője időt kért, és három másodperccel a lefújás előtt elkezdődött az az akció, amely bekerül a kosárlabda aranykönyvébe.

Gordon hozta játékba a labdát balról, természetesen Jokicshoz passzolt, aki Kevon Looney szorításában átlépte a felezővonalat, majd az oldalvonalnál, 12 méterre a kosártól, kiszorított helyzetből felugrott és elengedte a labdát.

Közben megszólalt a duda, és kigyulladt a piros fény a palánk peremén, jelezve, hogy vége a meccsnek.

A labda ekkor már elhagyta Jokics kezét, és parabolát leírva szállt a levegőben. Az idő megállni látszott, a 18 064 néző torkán akadt a szó, halotti csöndben peregtek a tizedmásodpercek.

Aztán a labda rápattant a palánkra, majd onnan be a gyűrűbe, és elszabadult a pokol.

Jokicsot szétszedték a társak, Malone és Gordon agyoncsókolta a hőst, aki tőle szokatlan módon nem fapofával fogadta a történéseket, hanem maga is fülig érő szájjal lelkendezett. 

Charles Barkley reakciója a stúdióból:

Mert ez a pillanat még Jokics bajnoki aranygyűrűvel, két MVP-címmel és millió egyéb trófeával díszített veretes pályafutásában is különleges bravúr volt. 

Barkley felhívta a stúdióból Jokicsot, aki sztoikus nyugalommal válaszolt:

My friend. It went in. I'm happy.Azaz:

Barátom. Bement. Örülök. 

A Nuggets 130–127-re győzött, és 25/11-es mérleggel a nyugati főcsoport harmadik helyén áll. Jokics 34 pontot, 9 lepattanót, 10 gólpasszt, 2 labdalopást és egy blokkot produkált, de nem ez a különleges bravúr. Mezőnyből 13/16 volt a mutatója, utóbbi négy meccsén összesítve 39/44, ami 88,6 százalékos dobóteljesítmény! Büntetőből pedig az utóbbi hét meccsen 35/36. Nem rossz...

Gordon 30 pontig jutott, Jamal Murray 25-ig, a 21 éves Peyton Watson 19 pontot gyűjtött. A Warriorsnál Curry 30, Thompson 24, Kuminga 16 pontot dobott. 

A nap másik meccse sem volt utolsó mulatság. A mezőny egyik legjobb (Milwaukee Bucks) és leggyengébb (San Antonio Spurs) csapata ütközött meg egymással. A pikantériát a két óriás, Jannisz Antetokounmpo (Bucks) és Victor Wembanyama (Spurs) különmeccse jelentette. 

Volt, hogy Wemby önmagának adott alley-oop passzt!

Utóbbi huszadik születésnapján élete egyik legjobb játékával rukkolt ki. A 27 pont, 9 lepattanó és 5 blokk klasszis teljesítményt sejtet. De mindez eltörpült Jannisz 44 pontja, 14 lepattanója és 7 gólpassza mellett. A Bucks 125–121-re győzött, és 25/10-es mérleggel második a keleti főcsoportban.

Ez igaz, de elképzelhető, hogy Jannisz még életében nem kapott ekkora takarót, miközben zsákolni akart:

 Ez volt egy epikus(nak ígérkező) párharc első felvonása.

Rovatok