Index Vakbarát Hírportál

Leterítette a saját edzőjét, büntetődobás volt a jutalma

2024. április 29., hétfő 07:42

Káprázatos egyéni teljesítmények, no meg egy balszerencsés ütközés jelentették az NBA hétfői hajnali történéseinek esszenciáját. Négyen is elérték vagy túllépték a 40 pontos álomhatárt, de például szegény Devin Booker esetében mindez csak a Phoenix Suns szép búcsújához volt elég. Történt egy sajnálatos sérülés is, Chris Finchbe, a Minnesota Timberwolves Pécsett is járt edzőjébe belerohant saját játékosa, Mike Conley, és a szerencsétlen szakvezetőt súlyos térdproblémával az öltözőbe kellett támogatni. Csapata ennek ellenére már a második körben van.

Kezdjük a végén, a magyar idő szerint hétfő reggel fél hétkor befejeződött Phoenix Suns–Minnesota Timberwolves-meccs hajrájával. Az NBA nyugati főcsoportja első körében játszott mérkőzésből már csak 101 másodperc volt hátra, amikor Devin Booker, a Suns játékosa egy picit meglökte Mike Conley-t, a Timberwolves veterán hátvédje elvesztette az egyensúlyát, és belerohant saját edzőjébe, Chris Finchbe. A szakember jobb térdét fájlalva fájdalmas arccal elterült a parketten, nem is tudott lábra állni, két segítője az öltözőbe támogatta. 

Conley javára faultot fújt a bíró, a játékos értékesítette a két büntetőt, és végül 122–116-ra győzött a vendégcsapat, amivel ki is végezte a Phoenixet, 4:0-ra megnyerte a párharcot.

Szegény Finch egyébként jó ismerőse a pécsi publikumnak, tavaly ilyenkor Rátgéber László meghívására előadást tartott a IV. Nemzetközi Kosárlabda Konferencián. 

A találkozót fantasztikus egyéni teljesítmények jellemezték. Booker 49 pontot dobott, de ez sem volt elég az üdvösséghez, ahogy Kevin Durant 33 pontja sem, mivel a Suns maradék legénysége együttvéve 34 pontot tudott kiszenvedni magából. 

A győzteseknél a mindössze 22 éves Anthony Edwards elkápráztatta a közönséget. A 193 centis Hangya (Ant a beceneve) zsákolt, a világ végéről triplát dobott, tarthatatlan volt, 40 pontot termelt, a győzelem legfőbb részese volt. 

Ilyen távolságból Steph Curry szokott betalálni, ezúttal Edwardsnak sem okozott gondot:

A srác 22 éves korára már a klub történetében a legtöbb minimum 30 pontos playoff-meccsel rendelkezik. 

Philadelphiában Jaylen Brunson 47 pontja volt a nagy szám, ez is kellett hozzá, hogy a New York Knicks idegenben 97–92-re legyőzze a 76ers csapatát, és 3:1-es vezetést szerezzen. 

Brunson 47 pontja klubrekord a rájátszások történetében, az eddigi csúcsot a legendás Bernard King tartotta 1984 óta 46 ponttal.  

Dallasban hiába dobott 40 pontot Kyrie Irving és ért el tripla-duplát (29 pont, 10-10 lepattanó és assziszt) Luka Doncic, a Los Angeles Clippers mégis 116–111-re legyőzte a Mavericks gárdáját, és 2:2-re egyenlített összesítésben. 

Végül az Indiana Pacers hazai pályán 126–113-ra legyűrte a két sérült szupersztárját, Jannisz Antetokounmpót és Damian Lillardot nélkülöző Milwaukee Bucks együttesét, és összesítésben már 3:1-re vezet. 

NBA-rájátszás, 1. kör

Keleti főcsoport

Philadelphia 76ers –New York Knicks 92–97. Legjobb dobók: Embiid 27 (10 lepattanó), Maxey 23, Oubre 19, Harris 10, illetve Brunson 47 (10 assziszt), Anunoby 16 (14 lepattanó), McBride 13.

Az állás: 3:1 a Knicks javára.

Indiana Pacers –Milwaukee Bucks 126–113. Ld.: Turner 29, Haliburton 24, Nembhard 15, Siakam és Nesmith 13-13, ill. Lopez 27, Middleton 25 (10 lepattanó), Beasley 20.

Az állás: 3:1 a Pacers javára.

Nyugati főcsoport

Dallas Mavericks–Los Angeles Clippers 111–116. Ld.: Irving 40, Doncic 29 (10-10 lepattanó és assziszt), D. Jones 14, Washington 10, ill. Harden és George 33-33, Zubac 13, Mann és Powell 11-11.

Az állás 2:2.

Phoenix Suns–Minnesota Timberwolves 116–122. Ld.: Booker 49, Durant 33, ill. Edwards 40, Towns 28 (10 lepattanó), McDaniels 18, Conley 10. 

A Minnesota 4:0-ra megnyerte a párharcot.

Rovatok