Index Vakbarát Hírportál

Mindenkinek van egy terve, amíg jól szájba nem vágják

2024. május 17., péntek 07:22

Könnyen lehet, hogy az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 78 éves története egyik epikus párharca kibontakozásának vagyunk tanúi. A nyugati főcsoport elődöntőjének hatodik mérkőzésén a Minnesota Timberwolves 115–70-re legázolta a bajnok Denver Nuggets együttesét, ezzel kiegyenlített, és kicsikarta az egyik fél negyedik győzelméig tartó csatában a hetedik, továbbjutásról és túlélésről döntő mérkőzést.

Mindenkinek van egy terve, amíg jól szájba nem vágják.

Az aforizma korunk „meghatározó filozófusától és nagy gondolkodójától”, bizonyos Mike Tysontól, a profi ökölvívás legendás egyéniségétől származik.

Nyilvánvaló, hogy Michael Malone-nak, a bajnoki címvédő Denver Nuggets edzőjének is volt egy terve az NBA nyugati főcsoport elődöntőjének hatodik mérkőzése előtt a minneapolisi Target Centerben. Folytatni azt, amit a sorozat harmadik, negyedik és ötödik mérkőzésén művelt a csapata: gyilkos védekezéssel megfojtani a Timberwolves támadójátékát, levenni a pályáról Anthony Edwardsot, az ifjú zsenit, addig járatni a labdát, amíg tiszta helyzete nem keletkezik Nikola Jokicsnak, az alapszakasz immár háromszoros MVP-jének, és kihasználni Aaron Gordon és Jamal Murray fizikai adottságait.

Gyönyörű terv, csak éppen ebből semmi sem valósult meg. Miért? Mert egy másik csapat is volt a parketten, amely már az elején jól „szájba vágta” Jokicsékat. Igaz, 9–2-vel nyitott a Denver, de aztán a Minnesota gyorsan kivágott egy 20–0-s szériát, amivel gyakorlatilag eldöntötte a meccset.

Olyannyira, hogy a negyedik negyedből két perc telt el, amikor 93–63-as hazai vezetésnél Malone lekapta kezdőit, Jokicsot, Murray-t, Porter Juniort és a többieket, vagyis beismerte csapata vereségét, és megkezdődött a „garbage minutes”, véget ért a találkozó érdemi része. 

Anthony Edwardsnak minden bejött, azt a játékát nyújtotta, amit a sorozat első, második és negyedik meccsén.

A kiegészítő embernek számító Jaden McDaniels is szórta a hármasokat:

Rudy Gobert, az égimeszelő francia, az év legjobban védekező játékosa pedig azt csinálta, amihez ért, zsákolt:

De akiért érdemes manapság kijárni a Minnesota meccseire, az mégiscsak Edwards. A Hangyának (nem tudni, miért becézik így a 193 centis ugrógépet) ezt a megmozdulását például még sokáig fogják ismételni: 

A házigazda nem ismert könyörületet, már rég eldőlt a mérkőzés, amikor még mindig fokozta a különbséget. Négy és fél perccel a lefújás előtt már 50 ponttal vezetett a Timberwolves (114–64). A cserék 24–0-s sorozatot produkáltak a negyedik negyedben!

Úgy látszik, jól meg akarta alázni ellenfelét a vasárnap esedékes hetedik meccs előtt, amire a denveri Ball Arenában kerül sor. Ha ez volt a szándék, hát sikerült!

A vége 115–70 lett, az NBA történetének egyik legnagyobb különbségű eredménye. Fölöttébb kínos a bajnoki címvédőnek, bár erre azt mondják az NBA-ben, teljesen mindegy, hogy egy vagy 45 ponttal győz vagy kap ki a csapat. 

A Timberwolves 46,5, a Nuggets 30,2 százalékkal célzott a mezőnyből, 62:43 volt a leszedett lepattanók aránya, természetesen a hazaiak javára, míg a Nuggets 12, a Timberwolves 6 labdát adott el. A számok nem hazudnak. 

Uralkodó bajnokot még sohasem vertek meg ekkora különbséggel az NBA történetében!

A párharc hetedik mérkőzését vasárnap, közép-európai idő szerint 22 órától rendezik.

NBA, rájátszás, 2. kör

Nyugati főcsoport

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3.

(Borítókép: Anthony Edwards és  Kentavious Caldwell-Pope . Fotó: AAron Ontiveroz / The Denver Post)

Rovatok