Index Vakbarát Hírportál

Nincs magyar bajnoka a WNBA-nek, Juhász Dorkáék hosszabbításban buktak el az ötödik meccsen

2024. október 21., hétfő 10:22

A New York Liberty nyerte meg az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) idei szezonját, miután a nagydöntő ötödik mérkőzésén hosszabbításban verte Juhász Dorka csapatát, a Minnesota Lynxet.

A New York-i találkozón a magyar válogatott játékos kilenc percet töltött a parketten, pontot nem szerzett, viszont adott egy gólpasszt, leszedett egy lepattanót, és egy dobást blokkolt.

A mindent eldöntő mérkőzésen mindkét együttes rossz százalékkal dobott, a hosszabbításban viszont a hazaiak némileg pontosabbá váltak, míg a Lynx csupán két pontra volt képes, így a Lyberty 67–62-es sikert aratott és története első bajnoki címét gyűjtötte be.

A négyszeres bajnok Lynx 2017 óta először döntőzött a WNBA-ben, míg az alapszakaszgyőztes Liberty öt vesztes finálé után tudott először diadalmaskodni, tette hozzá az MTI.

Rovatok