A címvédő Fenerbahce vár Juhász Dorka csapatára, az olasz Schióra a női kosárlabda Euroliga rájátszásában –számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.
A Schio kedden 84–72-re győzött a francia Bourges otthonában a középszakasz utolsó fordulójában, ezzel csoportmásodikként közvetlenül bejutott a hatos döntőbe.
A hetek óta remeklő magyar válogatott center 13 ponttal, nyolc lepattanóval és három gólpasszal járult hozzá a sikerhez – a sorozat honlapja szerint csapatának egyik oszlopa volt a meccsen.
Az Euroliga rájátszása február 19-én rajtol, és az olaszok a lehető legnehezebb ellenfelet kapták, ugyanis az elmúlt két idényt megnyerő Fenerbahce vár rájuk.
Az oda-vissza vágó rendszerű párharc – amelyet otthon kezdenek Juhászék – továbbjutója az elődöntőbe kerül, míg a vesztes a négy közé jutásért vív meccset majd a Zaragozában sorra kerülő, áprilisi Final Sixben.
(Borítókép: Juhász Dorka biztatja csapattársait a Minnesota Lynx New York Liberty elleni WNBA-döntőjének ötödik meccsén. Fotó: Elsa / Getty Images)