Index Vakbarát Hírportál

Vereség Bulgáriában, női kosarasaink nem jutottak ki az Eb-re

2025. február 9., vasárnap 20:35

A magyar női kosárlabda-válogatott hosszabbítás után 92–89-re kikapott a bolgár csapattól vasárnap Botevgradban az Európa-bajnoki selejtezősorozat hatodik, utolsó fordulójában, így nem jutott ki a júniusi Eb-re.

A FIBA kedden kiadott erősorrendjében Magyarország – a novemberi vereségek miatt hét helyet rontva – a tizedik helyen állt, míg Bulgária a 24. pozícióban szerénykedett, kezdte összefoglalójában a Magyar Távirati Iroda. A kvalifikáció zárókörében lejátszott botevgradi csatának óriási volt a tétje, de csak a magyarok számára, mivel a házigazdáknak a B csoport sereghajtójaként már nem volt esélyük az Eb-szereplés kiharcolására. Völgyi Péter szövetségi kapitány együttese számára egyszerű volt a képlet: mindenképpen nyerni kellett, méghozzá a lehető legnagyobb különbséggel, majd pedig figyelni a többi kvartett eredményeit.

A körülmények szerencsés alakulása esetén még csoportgyőztes is lehetett, ehhez az kellett, hogy a finnek nyerjenek Szlovéniában, ellenkező esetben viszont számtalan különböző forgatókönyv valósulhatott meg. A temérdek variáció, pontegyenlőség és együttállás mellett két kiemelten fontos kritériuma volt a magyar kijutásnak, méghozzá az, hogy a portugálok kikapjanak odahaza Szerbiától, illetve a szlovákok nem verhették meg 27 ponttal jobban Izlandot, mint amennyire a magyarok a bolgárokat.

A vendégek számára intő jel volt, hogy a bolgár csapat – amely 30 éve szerepelt legutóbb kontinenstornán – egyetlen győzelmét éppen Magyarországon aratta: novemberben nagy meglepetésre 83–68-ra győzött Miskolcon, főként a Gironában légióskodó Boriszlava Hrisztova és a honosított, korábban a TFSE-ben is megfordult Khaalia Hillsman 25–25 pontjával. Ugyancsak rossz ómennek számított, hogy az euroligás Schióban remeklő Juhász Dorka – noha a szombaton közzétett keretben még benne volt – vállsérülés miatt nem volt hadra fogható.

A vasárnapi ütközetet Kányási Veronika triplája vezette fel, amelyre hat hazai pont érkezett, aztán a DVTK irányítója nemsokára ismét távolról volt eredményes. A nemzeti együttes folyamatosan két-hárompontos előnyben volt, de nem tudott számottevően elhúzni riválisától. A folytatásban hat pontra nőtt a különbség, de néhány elrontott támadást követően felzárkóztak a bolgárok, közben Kányási elérte a tíz pontot. A nagyszünetben 34–41 állt az eredményjelzőn.

Fordulás után öt perc alatt elolvadt a magyar előny (51–51), ekkor Dombai Réka volt a magyarok legjobbja, a túloldalon a hatalmas termetű Hillsman pedig már 16 pontnál járt. Az 57–57-ről induló zárószakasz előtt már bizonyos volt, hogy a finnek nem „segítik” csoportelsőséghez a Völgyi-gárdát egy szlovéniai sikerrel, mivel az adriaiak már 40 ponttal vezettek Ljubljanában. A csapatkapitány Dubei Debóra fontos triplákat dobott és a játékrész derekára megnyugtatónak látszó, 12 pontos előnyt épített ki Völgyi Péter csapata. Ez az utolsó percekben semmivé foszlott, sőt, a hazaiak 14-0-s rohammal fordítani tudtak, ugyanakkor hét másodperccel a vége előtt Turner kiegyenlített (78–78), így jöhetett a hosszabbítás.

Az ötperces ráadás is változatos küzdelmet hozott, melyből a hajrában jobban koncentráló bolgárok jöttek ki jobban, így – bár számukra nem volt tétje a meccsnek – ők ünnepelhettek.

A többi csoport eredményeinek alakulása folytán a magyarok szűk győzelemmel sem kerülhettek volna be a négy legjobb csoportmásodik közé. A britek és litvánok már korábban elfoglaltak ezekből két helyet, a portugálok Szerbia elleni diadalukkal szerezték meg a harmadikat, Svájc elé pedig csak úgy kerülhetett volna a válogatott, ha legalább 21 ponttal nyer Botevgradban.

Az Európa-bajnokságra – a házigazdákat felvonultató I csoportot leszámítva – a csoportgyőztesek és a négy legjobb csoportmásodik jutott ki. A 40. női Eb-nek Brno, Hamburg, Bologna és Pireusz ad otthont június 18. és 29. között, a végjátékra a görög kikötővárosban kerül sor. Ez lesz az első alkalom, hogy négy országban rendezik meg a kontinenstornát.

Kosárlabda, női Európa-bajnokság, selejtező

B csoport, 6. forduló:

Pontszerzők: Hillsman 24, Hrisztova 24, Todorova 13, Konsztantinova 13, Dimitrova 8, Ivanova 8, Georgieva 2, illetve Turner 19, Dubei 16, Kiss 13, Dombai 12, Kányási 10, Török 8, Lelik 6, Határ 5

A végeredmény: 1. Szlovénia 11 pont, 2. MAGYARORSZÁG 9, 3. Finnország 8, 4. Bulgária 8

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények rangsorolnak.

Rovatok