Az NBA 79 éves történetében valószínűleg még sohasem fért bele ennyi minden 1.1 másodpercbe. Ennyi volt hátra a Denver Nuggets–Phoenix Suns kosármeccsből, amikor 122–122 volt az állás. Ekkor Christian Braun, a Nuggets játékosa egy triplával látszólag megszerezte a győzelmet a hazaiaknak, de időkérés után Kevin Durant egy másik hármassal hosszabbításra mentette a meccset. Ott viszont már a Nuggets hengerelt.
Az NBA-szezon legfantasztikusabb mérkőzését játszotta szombat hajnalban a denveri Ball Arenában a Nuggets és a Phoenix Suns. Semmi sem utalt arra, hogy történelmi meccs lesz belőle, hiszen a vendégek csapnivalóan kosaraznak egész idényben, és a házigazda is játszott már jobban, mint idén.
Amikor a harmadik negyed derekán 85–64-re elhúzott a Denver, biztosra lehetett venni, hogy ebből nagy verés lesz.
A Suns veteránjai, Kevin Durant, Bradley Beal és Devin Booker – aki idén újból összejött Kendall Jennerrel, a szupermodellel – másképp gondolták.
Olyannyira, hogy 1:35-tel a vége előtt Booker duplájával 122–120-ra átvették a vezetést.
De az igazi izgalmak csak ekkor kezdődtek. Előbb Michael Porter Jr. 33.1 másodperccel a lefújás előtt 122–122-re kiegyenlített, Durant válasza pontatlan volt, és 1.1 másodperc volt hátra, amikor Christian Braun, a Nuggets szürke robotosa fantasztikus triplával megnyerte a meccset csapatának:
Hittük mi, meg a húszezer szurkoló a Ball Arenában. Csakhogy amíg Durant a pályán van, addig bármi elképzelhető. Például az, hogy 1.1 másodperc elegendő az egyenlítéshez és a hosszabbítás kicsikarásához:
125–125, jöhet a ráadás öt perce.
Ebben már hengerelt a Nuggets a történelmet író Nikola Jokics főszereplésével. A hazaiak háromszoros alapszakasz-MVP szerb centere az NBA történetében először produkált 30-20-20-as meccset. Ez magyarul azt jelenti, hogy ő az első kosaras a liga fennállása, vagyis 1946 óta, aki egy meccsen legalább 30 pontot, 20 lepattanót és ugyanannyi gólpasszt produkált. Még kimondani is félelmetes: a nagy Wilt Chamberlain sem volt képes erre annak idején.
Jokics szédületes statisztikája: 45 perc, 13/22 mezőnyből, 3/7 triplából, 2/3 büntetőből, 21 lepattanó, 22 assziszt, 3 labdalopás, 4 eladott labda, 3 személyi hiba, 31 pont.
A zombori zseni a meccs után egyből nyilatkozott az ESPN-nek:
Semmi az egész, ez egy olyan meccs volt, amikor sok kosár esett, nem játszottunk igazán jól, ráadásul hosszabbítás is volt, megesik az ilyesmi...
Ez volt a szerénység két lábon járó szobrának a kommentárja...
Michael Malone, a Nuggets edzője nem győzte dicsérni sztárjátékosát:
Nincs még egy olyan kosaras, mint Nikola Jokics. Előtte senki sem csinált még egy 30-20-20-as meccset. Hihetetlen, mekkora játékos, és ha valami olyasmit művelsz ebben a ligában, ami a világ legjobb ligája, amit korábban még senki sem művelt, akkor az nem akármi. Rengeteg jó kosaras van az NBA-ben, de olyan, mint Nikola, nincs több.
Mellesleg a 22 gólpassz a Denver történetének a második legtöbb asszisztja, továbbá egy centertől az abszolút NBA-csúcs. Ez volt Jokics huszonkilencedik tripla-duplája a szezonban, ami egyéni csúcsbeállítás, továbbá összességében a 149. tripla-duplája az NBA-ben.
Fel sem tűnt, hogy a 34 pontot dobó Devin Booker a Suns történetének legtöbb pontot szerző kosarasa lett ezen az estén. Kár, hogy kikaptak...
Legjobb dobók: Jokics 31 (21 lepattanó, 22 gólpassz, 3 labdalopás), Gordon 27, Braun 25, Murray 19, Porter 16, Westbrook 14, ill. Booker 34, Durant 29, Plumlee és Richards 18-16.