Könnyen lehet, hogy szombat éjjel utoljára láttuk küzdeni a modern kevert harcművészet (MMA) legnagyobb alakját. Anderson Silva Cris Weidmantól akarta visszahódítani az Ultimate Fighting Championship középsúlyú övét. A bunyósok júliusi meccsük visszavágóját vívták, ahol is az amerikai a második menetben egy balhoroggal kicsapta az ingerlést elméretező brazilt. Akkor a legtöbben Silva balekságának tudták be azt, hogy nem védte meg tizenegyedszerre is világbajnoki övét, pedig Weidman az első menetben már egyszer keményen megdolgozta őt.

A forgatókönyv most is hasonló volt. Weidman az első menetet kapaszkodó-birkózós indításánál egy kurta ütéssel a padlóra küldte Andersont, aki azonban nem rendült meg komolyabban, mert a menet hátralevő három percében kapott cséplést is simán kibekkelte. A második menetben aztán a brazilnak sikerült átvennie a kezdeményezést, combrúgásokkal és hosszú jobbegyenesekkel terelte-terelgette Weidmant.

De utána jött egy térd fölé irányzott rúgás, amibe az amerikai kicsit belehúzta a térdét. A váratlan blokkal találkozó - amúgy jó thai-boxos módjára kőkeményre edzett sípcsont - pedig pálcikaként roppant el, Anderson úgy esett össze, mint a puding. Chris Weidman, az év legjobbja, az év legjobban várt meccsén, az év legszerencsétlenebb mozdulatával megvédte világbajnoki címét.

A legenda

Anderson Silva sok más harcművészhez hasonlóan meglehetősen szegény családba született 1975-ben a dél-brazíliai Curitibában. Nagybátyja és nagynénje nevelték, gyorsétteremben dolgozott, egyszóval nem várt rá valami fényes karrier. A küzdősportokban ellenben nagy tehetséget mutatott, sokba belekóstolt, de a thai boxban ragadt meg. 22 évesen már profi MMA-mérkőzéseket vívott, a kétezres évek első felében pedig már a kor legmenőbb versenysorozatában, a japán PRIDE-ban küzdött.

Némi kacskaringó után 2006-ban eleve bajnokként érkezett az azóta a világ legnagyobb szervezetévé váló Ultimate Fighting Championshipbe, második meccsén pedig már a UFC övéért is küzdött, amit egészen elképesztő fölénnyel szerzett meg, és egészen elképesztő fölénnyel tartott meg hét kerek éven keresztül.

A sportág üstökösszerű felfutásával a UFC-ben óriási a verseny, sokkal nagyobb, mint a boxban, ahol egy-egy súlycsoportot szinte megfojtanak a Klicskók vagy a Mayweatherek. A UFC-ben, mint minden nagy sportüzleti vállalkozásban is folyik persze a meccspolitika, de a stílusok és képességek változatossága miatt tényleg csak a legnagyobbak tudnak megmaradni a csúcson - főleg hét éven keresztül. Anderson Silva ma is szinte minden fontos kategóriában csúcstartónak számít: övé a legtöbb címvédés, a leghosszabb veretlenségi sorozat, a legtöbb KO és legtöbb gála-bónusz (ami a legszebb KO-ért, a legjobb meccsért, és más kiváló megmozdulásokért jár).

Így pofoz a Pók

Anderson Silva beceneve nem véletlenül „Pók". Elképesztően pontosan üt és rúg, a precízen vezetett statisztikák - amerikai sportról van szó - szerint támadásainak mintegy kétharmada célba talál. Ez az MMA szabályrendszerében törvényszerűen brutális pusztítást von maga után - távolról, közelről, arccsonttörő térdrúgásból és homlokszakító könyökütésből.

Ráadásul Silvának mind a láb- mind a fejmunkája egészen kivételes, olyan szintű kockázatokat is simán vállalhat, ami másoknak eszébe sem jutna - más kérdés, hogy pont egy ilyen virgázás miatt bukta el világbajnoki címét.

Az MMA régóta eltávolodott már attól a szinttől, amikor két redneck állt le pofozkodni. A bunyósok profizmusa, edzésmunkája, táplálkozása és pszichés felkészítése simán eléri az olimpiai sportolók szintjét. Az edzői csapat az ellenfél mozgását az utolsó kislábujjtartásig kielemzi, értékeli, és megemészti, az adatokra pedig az edzők körmönfont stratégiát (gameplan) húznak fel. 

Ilyen körülmények között az egydimenziós bunyósok hosszú távon bukásra vannak ítéltetve. És ez nem csak egy szakkommentátori közhely, mert tényleg rengeteg birkózó- és boxvilágbajnok szenvedett már meg iszonyatosan az Oktagonban (így nevezik a UFC sztenderddé váló nyolcszögű, hálóval zárt, magas ringjét).

De Silvára nem lehet felkészülni, nem csak a már-már Neo-szintet megütő képességei miatt, hanem azért sem, mert ő maga egy két lábon járó stratégiai tervezőprogram, és minden lehetséges próbálkozásra megvan annak semlegesítése. A brazil nem birkózó, ezért nem is próbálkozik dobásokkal, deföldrevitelek elleni védekezése kivételes; ha mégis a hátán találja magát, akkor onnan is képes eladni egy fojtást vagy egy feszítést.

Ráadásul Silva lelkierejét tekintve is igazi bajnok. Egy KO-összefoglaló túl steril, túl keveset mutat abból, ami a bajnokot az ügyes bunyós fölé emeli. Lehet valaki fizikálisan vagy technikailag akármekkora fölényben, a küzdelem már csak olyan, hogy egyszer-kétszer mindenki botlik valahol, mindenki bekap egy-két megrendítő ütést, mindenki belecsúszik egy szoros fojtásba. Az igazi bajnok onnan ismerszik meg, hogy képes a legmélyebb gödörből is kimászni. Silva ezt is megtette már: 2010-ben a jó birkózó alapokkal rendelkező Chael Sonnen 5 meneten - a UFC-ben egy menet öt percig tart ám! - keresztül csépelte a földön, de 23 percnyi szenvedés után a brazil feltette a lábait az ellenfele nyakába, és már meg is volt a háromszög-fojtás - meg az Év Meccse díj is persze.

Van akkora sztár, mint Neymar

Legyinthetünk arra, hogy oké, Anderson Silva egy ügyes srác valamelyik amerikai vidéki sportcsarnok véres sportjából, de ez hülyeség. A legnagyobb UFC-gálákat évek óta a Las Vegas-i MGM Grandben tartják, és bár a UFC stagnál, a többi kisebb szervezetet is figyelembe véve még mindig az MMA a világ egyik legdinamikusabban fejlődő profi sportja/szórakoztatóipari brandje.

Ráadásul az MMA  a 190 milliós Brazíliában igazi nemzeti sporttá vált, és népszerűségben egyértelműen felzárkózott a foci mögé. Rióban például a UFC-gálákat az utcai bárokban, a botequimekben olyan tömeg nézi, mint nálunk a romkocsmákban a foci-vb-t. De engem invitáltak már családi (!!) UFC-nézésre is, ahol apa és fia, valamint az általam beazonosíthatatlan státuszú barátok és rokonok elképesztő lelkesedéssel és angolból brazilosított szakkifejezéssel kommentálták az éjszakába nyúló meccseket.

Anderson Silva gyakran szerepel az amerikai-brazil nemzeti vetélkedés egyik szimbólumaként is - persze csak szordínóban, hiszen az USÁ-ban is jelentős rajongótáborral bír. Brazíliában a bajnok túlzás nélkül van akkora idol, mint Neymar.

Ennyi volt? És a UFC-nek?

Anderson Silva 38 évesen szinte mindent elért, amit az MMA-ban el lehet érni, talán csak az volt az egyetlen problémája, hogy már két-három évvel ezelőtt "kitakarította" a súlycsoportját, minden riválisát megverte. Ezért azután az elmúlt években több töltelékmeccset is bevállalt, talán most már bánja, hogy tavaly októberben egy Stephen Bonnarra fecsérelte az idejét, miközben pont mostanában tűnt újra izmosnak a trónkövetelők mezőnye.

De eddig Silvának nek kellett aggódnia: a legtöbb sportolónál már bőven a hanyatlási periódust jelentő 38-on túl sem igazán látszódnak rajta a rozsdásodás jelei. De tényleg, nemcsak azért írom ezt, mert eddig mindig nyert, hanem azért is, mert minden meccsén - igaz ez a Weidman elleni két vereségre is - ugyanolyan gyors, ruganyos és erős volt, mint 28 évesen.

A nagy kérdés persze az: egy ilyen horror-sérülést követően láthatjuk-e egyáltalán újra bunyózni őt? Steven Sanders, a UFC vezető ortopéd sebésze azt közölte, hogy Silvának a síp- és a szárkapocscsontja is eltört, de a csontok stabilizálása sikeres volt, így maximum fél év alatt rendbe is jön a sérülés. Azonban a szakemberek ehhez még hozzáteszik, a csontok összeforrását követően még bizonytalan ideig tarthat az izmok megerősödése, és a régi edzettségi szint elérése. A legtöbben nem bíznak abban, hogy Anderson Silvát újra láthatjuk éles meccsen küzdeni.

Egy sztár sérülése sosem jön jókor, de a UFC-t a lábtörés rettenetes helyzetbe hozta. Az elmúlt években ugyanis két állócsillaga volt a szervezetnek: Anderson Silva és a kanadai Georges Saint-Pierre, ők hozták a legnagyobb bevételeket, az ő nevükkel lehetett eladni a merchandiset. A 32 éves Saint-Pierre azonban november 16-án csak nehezen tudott kiizzadni egy pontozásos győzelmet kihívója, Johnny Hendricks ellen, vitatott győzelme után pár nappal pedig lemondott az övéről, és "bizonytalan időre" visszavonult. És most Anderson Silva kiesésével a UFC olyan helyzetbe került, mint ha a spanyol bajnokságból egyszerre pottyanna ki a Barcelona és a Real.