Index Vakbarát Hírportál

Kovács István az FTC boksz-szakosztályának új vezetője

2014. december 1., hétfő 20:33

Kovács István lett a Ferencváros ökölvívó-szakosztályának új vezetőzője. A klub honlapjának hétfői beszámolója alapján az amatőrként olimpiai, világ- és Európa-bajnok bokszoló örömmel vállalta Szántó Imre felkérését, aki a továbbiakban vezetőedzőként folytatja tevékenységét a szakosztálynál, amelynek újraalakulását múlt szerdán jelentették be.

"Kevesen tudják, de mi Szántó Öcsi bácsival a kilencvenes években többször megpróbáltuk újjáépíteni a Fradi-ökölvívást, sajnos az akkori elnökségek nem voltak fogékonyak az ötletre. Boldog vagyok, hogy legalább vezetőként segíthetem ennek a patinás múltú szakosztálynak az újbóli felemelkedését, ha már aktív ökölvívóként ez nem adatott meg nekem. Amikor Öcsi bácsi megkért, hogy legyek én a vezető, azonnal gondolkodás nélkül igent mondtam" - idézte Kokót a honlap.

A profik táborában is világbajnoki címet nyert ökölvívó legfontosabb céljaként azt jelölte meg, hogy otthont találjon a szakosztálynak a Fradiváros felépüléséig.

"Jelenleg Kispesten készülnek ökölvívóink, azonban Bácskai János kilencedik kerületi polgármester segítségével hamarosan új bázisunk lehet a Ferencvárosban. Ha ez meglesz, akkor elkezdhetjük a létszám növelését, mind a sportolói létszám esetében, mind pedig az edzők esetében. Jelenleg Szántó Öcsi bácsi mellett Bedák Pál korábbi vb ezüstérmes dolgozik a szakosztálynál főállású trénerként" - tette hozzá Kovács István. (MTI)

Rovatok