Index Vakbarát Hírportál

Bor Barnát sérülés ütötte el az éremtől a dzsúdó-vb-n

2015. augusztus 29., szombat 10:26

A legnehezebb, +100 kilós súlycsoportban induló Bor Barna maradt utolsó magyarként versenyben az asztanai dzsúdó-világbajnokságon. A világranglista 5. helyén álló Bor az ecuadori Freddy Figueroa ellen kezdte meg a napot, majd a vb-harmadik egyiptomi Iszlam el-Sehabi ellen folytatta, akit nagy hajrával győzött le.

Bor a negyeddöntőben a világranglistán 20. dél-koreai Kim Szung Minnel találkozott, de nagyon hamar megsérült a mérkőzésen, és bár sántikálva folytatta, Kim simán verte egy ipponnal. Emiatt nem is tudta vállalni a folytatást a német Andre Breitbarth ellen, így hetedik helyen zárt.

Bor mellett két magyar volt még ma versenyben: Fogasy Gergő és Cirjenics Miklós egyaránt a 100 kilósok között. Utóbbi a világbajnok brazil Luciano Correa elleni vereséggel azonnal búcsúzott, de Fogasy is csak egy kört élt meg. Ő a 64 között a tádzsik Szajdzsalol Szajdovot verte, majd az olimpiai és vb-bronzérmes német Dimitri Peters ellen kapott ki, írja az MTI.

Rovatok