„Ha reálisan nézem, a riói az utolsó olimpiám lehet. Hát persze, hogy mindent megteszek érte. Úgy látszik, a forrófejűséget kinőttem, tavaly egész jó visszajelzéseket kaptam az aranyakkal. Rio már nem több mint egy év, készülök.”

A birkózó Bácsi Péter élete legnagyobb sikerét tavaly érte el: áprilisban Európa-bajnok lett, majd szeptemberben világbajnok 80 kilós súlycsoportban.

A birkózás furcsasága, hogy most már ki kell emelni, nem mindegyik súlycsoport lesz ott automatikusan az olimpián, és az övé épp egy olyan kategória, amely 2013-ban kikerült az olimpiai programból. Alighanem ez is közrejátszott abban, hogy nem ő lett az év sportolója, hanem a tornász Berki Krisztián.

„Nincs emiatt szemernyi rossz érzés sem bennem. Olimpiai bajnok győzött le. Egyébként is iszonyú nehéz az almát a körtével összehasonlítani, a birkózás ismertsége pedig jelenleg nem a legjobb. Azt pedig lehetetlen érzékeltetni, hogy nálunk nem változott semmi attól, hogy ez a súlycsoport lekerült az olimpiáról, a mezőny, az ellenfelek ugyanolyan erősek, mint régebben. Nem úgy van, mint esetleg más sportágban, hogy elindulnak mondjuk tizenöten, mert mindenki azokra a távokra specializálódik, amelyeken az olimpián is ott lehet. Nálunk a riválisok ugyanazok, mintha olimpiáról lenne szó. Ha viszont csak azt látja valaki, hogy nem olimpiai szám, óhatatlanul arra gondol, biztos gyengébbek az ellenfelek. De nem neheztelek emiatt senkire, így alakult, meg kell ezzel is birkóznom” - mondta.

Majd viccesen hozzátette, az idén is kénytelen nyerni egy vb-t, mert már újra a 75 kilóban versenyez – két olimpián is ebben a súlycsoportban szerepelt -, és akkor az a nem olimpiás szépséghiba sem kerül oda a neve mellé.

Az első idei nemzetközi versenyét meg is nyerte májusban, Belgrádban, majd Lengyelországban is a legjobb lett augusztusban, vagyis jó erőben van, szeptemberben a Las Vegas-i világbajnokságon az első ötbe kell kerülnie, hogy olimpiai kvótát szerezzen.

Bácsi azzal nem foglalkozik, hogy csak a sportág olyan halhatatlan alakjainak sikerült egy évben mindkét nagy versenyt megnyerniük, mint Polyák Imre, Kocsis Ferenc, Komáromi Tibor, Farkas Péter.

A hideg kiráz, ha ezt a névsort hallom, három olimpiai bajnok, egy olimpiai ezüstérmes, én hozzájuk képest alig értem el valamit

Bízik benne, hogy a tavalyi sikerek átszakítottak benne egy gátat, mentálisan eljutott arra szintre, hogy tud nyerni, megvan már a kellő érettsége ehhez.

Bácsi egyébként későn érő típus, az első felnőtt országos bajnokságát 24 évesen nyerte (2007), igaz ez a lendület továbbvitte,  és még abban az évben vb-hetedik, amivel olimpiai résztvevő Pekingben, majd egy múlva a földrész legjobbja még az olimpia előtt.

Amíg nem lett magyar bajnok, még az is megfordult a fejében, hogy abbahagyja, nincs értelme gürcölnie, hiszen megélni a birkózásból nem válogatott szinten egyáltalán nem lehet. De dacból kitartott.

2008-ban kirobbanó erőben ment az olimpiára, de lendülete lett a veszte Pekingben. Ha ott egy kevéssel rutinosabb és nem annyira forrófejű, jobban uralja önmagát a bronzmeccsen, akkor már most olimpiai érmesként beszélhetne.

„Nem voltam higgadt a legfontosabb pillanatokban. Nem lehet ezt sajnos szépíteni. Mentem előre féktelenül, nem kellett volna. Ha kivárásra játszom, ha csak ölöm az időt , és elmaszatolok fél percet, akkor a bronzmeccs biztosan megvan. Engem azonban vitt előre a hév, a természetem, még akciót akartam csinálni, nem elégedtem meg a vezetéssel, ki akartam hozni a maximumot. Így odalett a bronz. A francia Guenot már nem is gondolt rá, hogy neki esélye lehet, de én ki akartam őt tolni, és ezt kontrázta meg, így ő mehetett az eredményhirdetésre, nem pedig én. Mondták már ott, hogy ez egy megnyert érem volt, teljesen érthetetlen, hogy tudtam elveszíteni. Ráadásul már az elődöntőben is többet ért volna a türelem, a visszafogottság, mert már láttam, hogy a grúz Kvirkvelia teljesen elkészült az erejével, ha még egy kicsit fárasztottam volna, akkor azt a meccset hozom. Ehelyett ráléptem az egyik akciójára. De hát ilyen vagyok. Ha nem ilyen lettem volna, ha nem vinne ez a lendület előre, akkor talán már az olimpiára sem jutottam volna ki.”

A pekingi eset nagyon bántja, de természetesen inkább önmaga miatt, nem azért, mert gyengén szerepelt a magyar küldöttség, és lett volna még egy magyar érem. Azt gondolja, az egy olyan tüske a lelkében, ami igen nehezen gyógyul.

Kivált, mert a következő olimpián, négy év múlva sem sikerült az álma, rosszul lépett, és egy szerencsétlen kitámasztásnál mindjárt az első meccsen – sima vezetésekor - megsérült a térde.

Nem tudtam visszatartani a könnyeimet, borzasztóan fájt az aláfordult bal térdem, és nyilván a lelkem is.

Megnyertem az első menetet, a litván így egyenlített, a harmadikban pedig, amíg bírtam, tartottam magam. A legvégén nekem kellett volna akciót végrehajtani a győzelemért, akkor megint nagy fájdalmat éreztem az egyik pörgetési próbálkozásnál, és tudtam, kész, amiért küzdöttem, vége. Hiába éreztem magam nagyon jó formában, nem ment tovább. Nem szakadt el a keresztszalagom, de még hónapokig be volt vérezve a térdízület, a porcból levált egy darab, ezt kellett megműteni” - emlékezett vissza.

A 2013-as budapesti vb élményétől egy izomsérülés fosztotta meg, ezért most nagyon bízik benne, hogy mostantól elkerüli a balszerencse.

A legideálisabb neki a 80 kiló lenne, de az olimpiáért fogyasztania kell, általában 6-7 kilót, és ezt vállalja is, mégha ez komoly terhet is ró a szervezetére. Mentálisan sem könnyű az éhezés melletti súlyzózás és a kemény munka.

„Amikor látta egy szakorvos az adataimat, azt mondta, lehetetlen ennyi kiló hirtelen ledobása. Mondtam neki, ez biztos nem igaz, mert London évében például háromszor is lefogytam egy hét alatt 7 kilót. Könnyen mennek rólam a kilók szerencsére még mindig, vizesebb a testem, mint néhány társamnak, akik a falat kaparják. Ebből a szempontból szerencsés alkat vagyok.”

És csak hogy érzékeltessük, miről beszélünk, átnéztük a fogyási naplóját.

Bácsi a májusi belgrádi verseny előtt hétfőn 82,5 kiló volt, szerdán már 79,5, az utolsó csütörtöki edzésen pedig már 77,2. Így még egy keveset enni is tudott, mert másnap egy kis fekvőtámasszal, ugrálókötelezéssel már le is ment róla a felesleg. Egy keményebb edzésen nem ritka, hogy két kilót is kiizzadnak magukból. (A belgrádi versenyen két kilós kedvezményt kaptak a résztvevők, így elég volt 77-et nyomni.)

„ Miután már egyszer összeszűkült a gyomor mondjuk kétnapi koplalás után, az éhség utána már nem kínoz annyira. A szomjúság a veszedelmesebb. Vannak történetek, hogy valaki a patakból, más a vécétartályból ivott. Ilyenkor iszonyú önfegyelem kell. Alig telnek a percek a mérlegelés előtt, pszichésen nem könnyű helyzet.”

A birkózóknál a mérlegelést a verseny előtti nap tartják, így másnap már nem ebben a beszűkült állapotban kell versenyezni.

Bácsi szerint ahhoz talán még nagyobb önuralom kell, hogy a sikeres mérlegelés után ne zabáljon és ne igya azonnal tele magát egy versenyző, mert akkor nem marad ereje az ellenfelekre.

„Ilyenkor két liter folyadék azonnal lecsúszna húzóra, de ezzel igen nehezen elkerülhető a hasmenés. Kortyonként, óvatosan kell pótolni az ásványi anyagokat. Tésztát célszerűbb ilyenkor enni, mert a húsok már úgysem épülnek be, míg a szénhidrát igen. Tényleg órára órára érezni, hogyan tér vissza az erőm. Másnap reggel, amikor felkelek, már négy vagy öt kilóval vagyok nehezebb, pedig nem tettem semmit, csak aludni próbáltam. Tehát nem 75 kilósként ébredek, hanem 80 kilósan, ahogy általában a riválisok is. Tudjuk, hogy ez a szöveteinknek nem tesz jót az ilyen drasztikus fogyás, de imádjuk a birkózást.

Egy élsportoló tisztában van vele, hogy az egészségét kockára teszi, de versenyzés nélkül meg nem tudunk élni”.

A mostani fogyás sem viselte meg, és bizakodva várja a vb-t. Igaz addig is figyelnie kell arra, hogy ne menjen 84 kiló fölé, mert a következő fogyasztásnál eléggé szenvedne, és nem lehet önmaga ellensége.