Index Vakbarát Hírportál

Győzelemmel kezdett a pankrátornak állt német válogatott kapus

2016. november 4., péntek 19:34

Régóta ismert már, hogy a korábbi német válogatott kapus Tim Wiese azon igyekszik, hogy valóra váltsa álmát, és pankrátor legyen, csütörtök este pedig ez meg is adatott neki, ráadásul egyből győzelemmel kezdett.

Wiese a WWE (World Wrestling Entertainment, a legnagyobb pankrációs szervezet) müncheni estéjén mutatkozott be Cesaro és Sheamus oldalán, velük győzte le a Shining Starst és Bo Dallast.

A hatszoros válogatott Wiese, aki összesen 347 Bundesliga-meccsen védett, még áprilisban került a WWE-hez, akkor a szupersztár Triple H azt mondta róla, hogy látszik rajta a hatalmas elszántság és az állhatatossága, és ha jól edz Floridában, megkapja a lehetőséget.

Ez csütörtökön meg is történt, a helyszíni beszámolók alapján pedig a "The Machine", vagyis "A Gép" becenéven futó Wiese remekül használta hatalmas, 117 kilósra felgyúrt testét, és kellően karizmatikus volt, így nagy jövő várhat rá pankrátorként.

Rovatok