Index Vakbarát Hírportál

Tudta, hogy 1998-ban volt utoljára japán szumóbajnok?

2017. január 25., szerda 09:58

1998 óta először neveztek ki japán jokozunát, vagyis a legmagasabb szintű bajnokot, miután az elmúlt 19 évben csak egy amerikai és négy mongóliai szumósnak adták oda ezt a címet. A 30 éves, 178 kilós Kiszenoszato az első tornagyőzelme után kapta meg a nagymesteri címet, részben azért is, mert már ciki volt a japánoknak, hogy nagyon régóta nincs jokozunájuk.

Kiszenoszatót, aki 2012 óta volt ozeki – a második legmasabb szint – az egyik leggyengébb jokozunának tartják. A cím elnyerése tuán azt mondta, hogy a legmélyebb alázattal fogadja ezt, és minden erejével azon lesz, hogy ne hozzon szégyent erre a címre.

A Hagivara Jutaka néven született Kiszenoszato mellett még három aktív jokozuna van: Hakuho, Harumafudzsi és Kakurju, mindhárman mongolok.

A jokozunák egyébként egy fehér, villámcsíkokkal díszített övet viselnek, ami 20 kg-os is lehet. Versenyen persze nem ez van rajtuk, ezt csak a szertartásokon kell hordaniuk.

Rovatok