Az MMA-ban könnyű kézzel szórják a szuperlatívuszokat, különösen, ha meccseket akarnak velük eladni. De a női MMA-ban a „legkeményebb”, a „legbrutálisabb”, a „legkeményebb” jelzők körül nincs maszatolás: vagy Cris Cyborgot illetik, vagy senkit.

A Brazíliában még Cristiane Justino Venânció-ként anyakönyvezett 32 éves bunyós ugyanis karrierje során mindenkin átmasírozott. Olyan, mint egy daráló: felpörög, és lebontja a húst az ellenfelekről. A női MMA keménységben nem marad el a férfiakétól, de ilyen precíz, brutális és félelmetes bunyót senki mástól nem lehet látni.

Cyborg óriási intenzitással üt és rúg, iszonyú ereje miatt pedig a közelharci szituációkból is rendre jól jön ki, csak úgy döntögeti jobbra-balra ellenfeleit. Extrém fizikai adottságainak köszönhetően már 24 évesen világsztárrá vált, amikor 2009-ben a Strikeforce címmeccsén lemészárolta a női MMA akkori üdvöskéjét, az azóta akciófilmesként befutott Gina Carranót. És ha sokallná az agressziót fokozó jelzőket, akkor képzelje el, milyen érzés lehet szembeszállni vele:

A UFC éveken át próbálta szerződtetni őt, amit Cyborg doppingügyei hátráltattak, de azt sem tudták kitalálni, milyen súlycsoportban is kéne meccseltetni őt. Végül előbb kategórián kívüli küzdelmeket szerveztek számára, majd kreáltak neki egy saját súlycsoportot, az addig nem létező női pehelysúlyt (ennek felső határa a 66 kiló). Arra is mindenki évekig várt, hogy megmérkőzik majd Ronda Rouseyval, de a női MMA két meghatározó alakja - főleg a súlykülönbség miatt – nem jutott tovább a szájkaraténál.

Cyborg egy újabb doppingügye miatt a pehelysúly első címmeccséről is lecsúszott, de amikor bejelentkezett a Holly Holmot legyőző Germaine de Randamie ellen, akkor

A súlycsoportot azonban annyira nem töltötték fel (pedig feltölthették volna, például a UFC tulajdonában lévő Invicta női versenysorozat versenyzőivel), hogy jobb híján Holm kapott még egy esélyt.

A 11-3-as mérleggel érkező Holly Holmtól a szakértők azt várták, hogy megint elő tud rántani egy olyan taktikai mesterművet, mint amilyet a megállíthatatlannak tartott Ronda Rousey ellen 2015 novemberében egyszer már bemutatott. Akkor jó lábmunkával, távolságtartással és hosszú, pontos kombinációkkal szívta ki az erőt a pocsék edzői felkészítéssel és duzzadó önbizalommal az oktagonba lépő Rouseyból, hogy végül a második menetben egy kemény fejrúgással végezzen az MMA-megasztárral. Csakhogy Holm hiába volt profi bokszvilágbajnok és hiába rendelkezik a világ egyik legjobb edzői hátterével (a Jon Jones karrierjét is megalapozó Jackson-Winkeljohn páros), nem tudott megkapaszkodni a csúcson, harmatsúlyú övét már az első címvédésén elveszítette, és teljesítménye azóta is erőteljesen hullámzó.

Ahogy arra számítani lehetett, a meccs rögtön Cyborg nyomásával kezdődött, de a fordított felállású Holm sok balegyenessel talált, és ügyesen kereste a fogást is a brazilon, az oktagon falához szorítva megtörte ellenfele ritmusát. De próbálkozásai közben az amerikai több kemény jobbhorgot is bekapott a kiváló Jason Parillo keze alatt sokat csiszolódó Cyborgtól.

A második menetben – nem kis meglepetésre – a Cyborg továbbra sem tudott nyomást gyakorolni Holmra, és az amerikai egyik balegyenese után az orrából is elkezdett szivárogni a vér. Az orrvérzés elsősorban a légzésnél jelent problémát, de a brazil a harmadik menetre egyébként is lelassult, és találatokban messze elmaradt Holmtól.

Térdrúgásai elszívták az amúgy kiváló kondícióban lévő amerikai energiáit, majd egy jobbhoroggal meg is rendítette Holmot.

A negyedik menetben egyre nyomasztóbbá vált Cyborg fölénye, szisztematikusan dolgozott testre-fejre, miközben már könnyedén ki tudott térni Holm rövid rohamai elől. Az amerikai továbbra is sokat ütött, de találataiból hiányzott az erő.

Az ötödik menetben azután mindkét harcos kiadta magából, ami még benne maradt: Holm szép kombinációkkal talált, Cyborg pedig kontrákból és köríves rúgásokból mutatott be iskolabunyót. A végén már látszott, hogy egyikük sem fog megtörni, de öt menet után nem volt kérdéses Cris Cyborg győzelme.

Sorra potyogtak ki a sztárok

A UFC 219 felhozatala egyébként nem volt olyan erős, mint a nagy őszi gáláké. A legnagyobb hiányzó Conor McGregor volt: az ír szupersztárt erre a gálára várták vissza az MMA-ba a Floyd Mayweather elleni bokszmeccse után, de nem sikerült tető alá hozni egy Tony Ferguson elleni meccset.

De nem csak McGregor esett ki a UFC 219-ről, hanem – főleg sérülés miatt – olyan húzónevek is, mint a korábbi harmatsúlyú bajnok Dominick Cruz, az MMA-ba nemrég átigazolt török kick-boksz-világbajnok Gökhan Saki, vagy olyan tehetségek, mint Emil Meek, Jimmie Rivera.

A gáláról hiányoztak kiütéses győzelmek: a tíz meccsből csak kettő ért véget idő előtt, és az is földharcban. De az év egyik legjobban várt meccse annak ellenére is az év legnagyobb verését hozta, hogy nem született KO.

Ilyen verést még a bírók sem láttak

A gála legjobban várt küzdelme ugyanis nem a főmeccs volt, hanem az orosz (valójában a Kaukázusban élő avar nemzetiségbe tartozó) Khabib Nurmagomedov és a brazil Edson Barboza könnyűsúlyú (70 kilós) csatája. A meccs olyan, a mai MMA-ból már jórészt kikopott összecsapásának ígérkezett, melyben két teljesen különböző stílusú bunyós próbál a maga eszközeivel felülkerekedni ellenfelén.

A hibátlan mérleggel, 24 győzelemmel rendelkező Khabib ugyanis egy igazi birkózófenomén, aki eddig minden ellenfelét a végkimerülésig űzte, gyűrte, dobta, csomagolta (21-gyel ő tartja az egy meccsen belüli legtöbb földrevitel rekordját). Barboza viszont klasszikus thai-bokszos, akit csontózóbárdként hasító rúgásai miatt rettegnek, és bár karrierje során többször is megfogtak már állva és a földön is, de minden idők legszebb, legtisztább KO-i közül több is az ő nevéhez fűződik.

A meccs ráadásul nem csak küzdősport-szempontból volt érdekes, és nem is csak azért, mert a medvékkel birkózó, hagyományos kucsmában mérlegelő Khabib nem csak UFC-közönségkedvenc, hanem azért is, mert

aki minden évben a ramadánhoz igazítja a meccsnaptárát, és akinek a népszerűsége minden más küzdősportolóét felülmúlja a muszlim világban. Karrierjét azonban előbb egy súlyos térdsérülés hátráltatta, idén márciusban pedig elkövette az MMA egyik főbűnét: nem tudott bemérlegelni a Tony Fergusonnal esedékes meccsére (a fogyasztástól konkrétan rosszul lett, és kórházba kellett vinni).

Khabibnak több hónapra volt szüksége a felépülésre, de ez nem látszott a teljesítményén. A kezdést jelentő dudaszótól kezdve folyamatosan nyomult előre, követve a logikát, hogy hátrálásból nagyon nehéz rúgni. Ennek ellenére Barboza el tudott eresztenie több szép belső combrúgást és testrúgást is, de ezek nem igazán zavarták meg Khabibot, aki folyamatosan szűkítette a teret, és szép ütésekkel terelte a brazilt az oktagon falához. Ott azután megragadta, és kis gyürkőzést követően egy szép belső gánccsal földre vitte.

Majd domináns pozícióból egy olyan óriási verést mért ki (ezt hívják az MMA-ban ground and pound-nak), hogy kevesen gondolták, hogy Barboza képes lesz túlélni a menetet.

De a brazil mégis túlélte, mondjuk a második menetre már csak önmaga lassított felvételeként jött ki. Ekkor Khabib – aki amúgy nagyon összeszedett bokszot mutatott be, és levetkőzte a rá korábban jellemző vad kaszálásokat – már állva is nagyon megverte Barbozát. Három percnyi állóharc után jött a menetrendszerű levitel, majd újabb két percnyi irtózatos verés.

Barboza becsületére mondva, hogy még mindig nem adta fel, a harmadik menet elején is csak mosolygott a bíróra „ilyen a bunyó”. Sőt, egy szép forgórúgást is be tudott vinni, és majdnem becsúszott egy térdrúgása is. De innen már nem volt felállás, Khabib türelmesen, zártan dolgozott állva, azután jött a menetrendszerű dobás, és egy borzalmas verés a földön.

A meccs végigment, de Khabib Nurmagomedov MMA-ban szinte soha nem látható pontkülönbséggel győzött, két bírótól 30-25-öt kapott, a harmadik pedig 30-24-re hozta ki a meccset. Az extraklasszis szombaton született második gyerekének ajánlotta győzelmét, és azt nyilatkozta, hogy

Adjatok egy órát, utána bárkivel kiállok a bajnoki övért!

Nyitókép: Gary A. Vasquez/Reuters