Index Vakbarát Hírportál

Először nyert magyar ezüstöt karate Eb-n

2018. május 13., vasárnap 13:53

Hárspataki Gábor ezüstérmet szerzett az újvidéki karate Európa-bajnokságon, ezzel sporttörténelmet írt, magyar versenyző ugyanis még nem végzett ennyire elöl karate Eb-n. Hárspataki a 75 kilogrammosok mezőnyében négy győzelemmel jutott a döntőbe, ellenfelei addig egyetlen pontot sem tudtak csinálni rajta. A döntőben aztán az azeri Rafael Agajev győzte az MTK sportolóját 2-1-re. Agajev ezzel tizenegyedik Eb-aranyát nyerte.

„Szomorú vagyok, mert nem sikerült nyernem. Annak viszont örülök, hogy sporttörténelmet írtam a döntőbe jutásommal” - nyilatkozta Hárspataki, aki tavaly harmadik lett az Eb-n. Abban bízik, hogy a tendencia folytatódni fog, hiszen korábban kilencedik, hetedik, ötödik, majd harmadik volt mostani ezüstje előtt.

A 2013-as budapesti Eb-t leszámítva, amelyen öt magyar bronz született, még példa korábban arra, hogy a magyarok egynél több érmet szereztek volna egy kontinensviadalon, az újvidéki versenyen azonban Hárspatakin kívül Tadissi Martial is dobogós helyen végzett. Az UTE versenyzője a 67 kg-ban nyert Eb-bronzérmet, pályafutása során harmadszor, jelenti az MTI.

A karate szerepel a 2020-as, tokiói olimpián, a kvalifikációs sorozat rövidesen kezdetét veszi.

Az 53. karate Eb keretein belül először rendeztek versenyt a parakaratésok számára. A 2024-es paralimpiára pályázó sportág rangos megmérettetésén a tanulásban akadályozott férfiak mezőnyében Csatári János a selejtezőkből bejutott a döntőbe és - akárcsak a 2016-os, linzi világbajnokságon - a második helyet szerezte meg. Ezzel ő lett Magyarország első parakarate Eb-érmese.

Rovatok