Index Vakbarát Hírportál

Magyarországnak is van már női MMA-világbajnoka

2018. november 19., hétfő 16:57

Kovács Alexandra amatőr világbajnokságot nyert MMA-ban. A Zen Bu Kan Kempo stílusában edződő légsúlyú (azaz 56,7 kilóban versenyző) sportoló a Nemzetközi MMA Szövetség (IMMAF) és az MMA Világszövetség (WMMAA) az apró Öböl-országban, Bahreinben zajló, 5 napig tartó, 20 ország versenyzőit felvonultató amatőr MMA világbajnokságán győzött.

A tavalyi vébén az elődöntőt peches körülmények között elbukó Kovács Alexandra szerdai és csütörtöki meccseit tunéziai, illetve olasz ellenfelek ellen egyaránt 2. menetes TKO-val hozta, majd szombaton a döntőben is folytatt ezt a hagyomány, így a finn Európa-bajnok Janika Antinmaa ellen

ugyancsak a 2. menetben és ugyancsak technikai KO-val tudott GYŐzni.

A Kismészáros Kempo Klub versenyzője már az első menetben el tudta dobni a finn lányt, de Antinmaa szépen átfordította, így ő került fölülre. Ez a pozíció maradt a menet végéig. A második menetben Kovács Alexandrának sikerült elkapnia a finn rúgásra lendülő lábát, és földre vitte őt.

A magyar lány lovaglóüléses leszorításba fogta ellenfelét, és ezt az MMA-ban rendkívül előnyös pozícióját nem csak megtartotta, de kemény ütésekkel felőrölte Antinmaa ellenállását. A finn végül kifordult az ütések elől, de szabadulni így sem tudott, és végül a verést megelégelő bíró beszüntette a mérkőzést.

Így nézett ki a ketrec mellől a magyar versenyző ünneplése:

Kovács Alexandra a Facebookra kitett posztjában így örvendezett:

Hihetetlen, hogy valóra vált ez a csoda! Még mindig alig hiszem el... Az első menetben még nem tudtam, hogy fogom megoldani, de a másodikban sikerült egy klasszikus földrevitellel levinnem majd ráülni és TKO-val befejezni a döntőt is az utolsó másodpercekben. Nagyon boldog vagyok!

Az újdonsült világbajnok egyébként két eb-aranya és egy vb-bronza ellenére sem állami támogatásból, hanem saját pénzéből és szponzorai támogatásával készült a versenyre, és a részvételt is ön- és szponzori erőből oldotta meg.

A magyar csapat két junior versenyzőt is indított, de ők a selejtezők során kiestek. A könnyűsúlyban (70 kilóban) induló Falu Dávidot orosz ellenfele karfeszítéssel kopogtatta, a váltósúlyú (77 kilós) Dénes Ákos pedig a későbbi világbajnoktól, a kanadai Jett Grandétól kapott ki pontozással.

Rovatok