Magyar idő szerint vasárnap hajnalban az MMA két legfélelmetesebb harcosa lépett az oktagonba az Ultimate Fighting Championship gáláján. A botrányhős Jon Jones az őt egyedül megszorongató svéd óriást, Alexander Gustafsson elleni meccset játszotta újra, a nőknél pedig két brazil bajnok csapott össze. UFC 232 közvetítés.
2013-ban úgy nézett ki, hogy Jon Jones lesz az MMA Michael Jordanje: aki más dimenzióban űzi a sportot, mint riválisai, akivel a világ azonosítani tud egy az egész sportágat, és aki a többi sporthoz képest fiatalnak számító kevert harcművészeteket a mainstreambe katapultálja.
Minden idők legfiatalabb világbajnoka ekkorra Maurício “Shogun” Ruától Vitor Belfortig a félnehézsúly (93 kiló) összes legendáján poétikusan ifjú kora ellenére megdöbbentő higgadtsággal és könnyedséggel gázolt át, és senki nem hitte, hogy a bunyóját meccsről meccsre újabb rétegekkel tökéletesítő amerikait majd pont egy langaléta svéd fogja megállítani. A “langaléta” jelző azért fontos, mert a 196 centis Alexander Gustafssont annyira esélytelennek tartották, hogy jobb híján azzal próbálták eladni a UFC 165 leendő előfizetőinek, “ő az az arc, aki el tudja érni Jonest”. Aztán kiderült,
nem csak hogy ő az az arc, aki el tudja érni a világbajnokot, de ő az az arc, aki meg is tudja őt ütni.
Az amatőr bokszolói múlttal rendelkező, és a címmeccsig korrekt, de nem kiemelkedő bunyót mutató Gustafsson ugyanis az egész világot – és legfőképpen Jon Jonest – meglepte jól felépített, magabiztos bunyójával. Az első menetekben pépessé verte az amerikai fejét, sikeresen kivédekezte Jones addig kivédekezhetetlennek tartott földreviteli kísérleteit, sőt, ő volt az, aki meg tudta dobni az MMA-karrierje során soha földre még nem került ellenfelét. Mindenki döbbenten nézte a készülődő trónfosztást. De a király másként gondolta, és hiába került iszonyú mélyre, ő onnan is felállt; egy fordulásból indított könyökütéssel csaknem berepesztette Gustafsson homlokcsontját, és az utolsó két menetben elképesztő hajrával csaknem a KO-ig űzte a svédet. Sok néző úgy gondolta, hogy ez a feltámadás is kevés lesz a meccs egészét tekintve, de a pontozók egyhangúlag a világbajnokot hozták ki győztesnek a 2013-as meccsen. A döntés akkor és ott nem tűnt igazságosnak, de a meccs statisztikái alapján Jones valóban megérdemelte a győzelmet.
És mivel ez volt az első – és az utolsó - olyan meccs, amikor valaki a végső erőtartalékainak felhasználásra sarkallta Jon Jonest, ezért mindenki egyértelműnek tartotta, hogy jön a visszavágó. Csakhogy miután egy évre rá Jones vonakodása ellenére sikerült végre tető alá hozni a meccset, Gustafsson lesérült, és ezzel elúszott a lehetőség. A világbajnok előbb a svéd helyére beugró Daniel Cormier-vel mérkőzött meg,
utána pedig elindult a kokainnal, marihuánával és teljesítményfokozókkal kikövezett hanyatlás útján.
2015-ben egy terhes nő sérelmére beszívva elkövetett cserbenhagyásos karambol miatt fosztották meg övétől, majd 2017 nyarán a Cormier elleni második – egyébként egy doppingvétség miatt egy évet csúszó – meccse után Jones megbukott egy turinabol nevű szteroiddal,ezért úgy tűnt, hogy visszaesőként neki befellegzett, és nincs az az isten, hogy ne tiltsák el négy évre az akkor 31 éves bunyóst(lelövöm a poént: volt az az isten).
De 2017-re az is kiderült, hogy Gustafsson egyáltalán nem a súlycsoportján átgázoló berzerker; állandó sérülései miatt 2013 óta csak öt meccset vívott (ami eggyel több, mint amennyit a szinte állandóan eltiltott Jones bunyózott), és ezeken sem nyújtott egyenletes teljesítményt. Nagy fanfárral beharangozott stockholmi meccsén például Anthony Johnson brutálisan kiütötte, és 2015 októberében hiába kapott esélyt a Jones büntetőügye miatt megüresedő világbajnoki címre, Cormierrel szemben egy iszonyú szoros meccsen, megosztott pontozással alulmaradt. Azóta két győzelmet ugyan behúzott, de a Glover Teixeira elleni KO-ja óta már eltelt 19, sérülésekkel, halasztásokkal, kihulló ellenfelekkel teli hónap. Az igen sovány félnehézsúlyú mezőny miatt azonban mégis úgy alakult, hogy ő mehet Jonesszal a súlycsoport újból megürült bajnoki címéért (Daniel Cormier a nehézsúly meghódításának kedvéért mondott le róla).
Csakhogy Jonesszal nem olyan egyszerű programot tervezni. Elve sokan fújtak rá (és joggal), hogy egy többször megbukott embernek soha többé nem szabadna meccset adni, nemhogy kapásból egy címmeccset.
És alig egy héttel a Nagy Visszatérés előtt újra robbant a doppingbomba.
Jones szervezetében megint turinabol nyomait találták, és bár a doppingbizottság szerint ezek valószínűleg csak a 2017 júliusi mintavétel maradványai lehettek (a diagnózis igen homályos), a Las Vegasba szervezett gála felett védnökösködő Nevadai Atlétikai Bizottság bejelentette, hogy nem engedik versenyezni Jonest. A UFC vezetése azonban egy ravasz manőverrel játszotta ki a tiltást: villámgyorsan áthelyezte a gálát a kaliforniai Inglewoodba, ugyanis Kalifornia állam sportügyi szervei nem gördítettek akadályt Jones oktagonba lépése elé, ha a versenyző a VADA doppingellenőrző programjához is csatlakozik.
Akármennyire is védte Jones és a UFC az ártatlanságát, rengeteg bunyós és a szurkolók nagy része is élesen kikelt a sokszor megbukott Jones és a (volt) bajnokát meredek manőverekkel védelmező promóciós szervezet ellen. A gála többi résztvevője amiatt is háborgott, hogy barátaik, rokonaik rengeteg pénzt költöttek vegasi szállodai szobákra, repülőjegyekre (a gálára váltott jegyeket visszatérítették vagy átváltották), ráadásul a kaliforniai adózási szabályok miatt a nettó meccspénzük is csökkent.
Ez előzmények miatt nem is csoda, hogy hiába számított Jones a hazai bunyósnak, meglehetősen sokan kifütyülték a bevonulása alatt. Ennek ellenére iszonyatosan fel volt dobódva az oktagon felé közeledve, odabent pedig ugyanazt a hidegfejű, taktikus bajnokot láthattuk, aki technikai repertoárjával, a küzdőtáv tökéletes menedzselésével kíméletlenül felőrli ellenfeleit.
A meccs első percétől fogva látszott, hogy Jones minden leckét megtanult az első Gustafsson elleni meccsből. Combrúgásaival és térdre célzott taposásaival meggátolta, hogy a svéd kényelmesen ütőtávba tudjon kerülni, ha pedig ezeken átgyalogolva mégis ütésekkel fenyegette, akkor gyorsan megtalálta a fogást, melyből utána el tudta indítani térdrúgásait.
De az első két menet alatt a svéd is nyugodtan, összeszedetten bunyózott, a Jones által erőltetett összekapaszkodásokból is jól jött ki. Viszont ütéskombinációinak elindításához egészen egyszerűen nem tudta megvetni a lábát, ráadásul a lábára bekapott rúgások – elsősorban a bal sípcsontja duzzadt fel - egyre jobban lelassították.
És a harmadik menet elején Jones egy újabb, 10 percen keresztül visszatartott ászt varázsolt elő, szépen földre vitte Gustafssont, és onnan nem volt menekülés.
Jones kemény könyökütésekkel terelte ellenfelét egyre kedvezőtlenebb pozíciókba, míg végül Gustaffson hátára került, és amint onnan kezdte el ütni a védekezésképtelen svédet, a bíró gyorsan leállította a meccset.
A meccs a kemény ütésváltások ellenére sokkal kevésbé volt izgalmas, mint amilyen a gála utáni doppingteszt lesz.
Jones munkájában az volt a legfélelmetesebb, hogy egyáltalán nem látszott meg rajta a másfél éves kihagyás, a doppingtortúra és az egy hete kirobbant újabb botrány. Mondjuk a meccset követően Jones igen visszafogottan nyilatkozott, elsősorban csapatát méltatta. És nem mellesleg – a fél évtizede tartó anyázáshoz képest igen szolidan – kihívta a kétszer legyőzött - már elsőre is doppinggyanúba keveredve, másodjára meg ugye konkrétan megbukva - Daniel Cormiert, hogy próbálja meg visszaszerezni az övet, ha tudja.
Hiába ígért súlycsoportokon átívelő címegyesítést gála másik főmeccse, nem volt túl nagy felhajtás Cris Cyborg és Amanda Nunes küzdelme körül. Elvégre csak a női MMA súlycsoporttól függetlenül két legjobb bunyósa ütközött meg, akik közül a pehelysúlyú (66 kilós) bajnok “Cyborg” Caranót 13 éve senki nem tudta legyőzni (ez az MMA-ban még akkor is egészen elképesztően hosszú idő, ha közben csak 20-1-es mérleget épített fel); a harmatsúlyú (61 kilós), 16-4-es mérleggel az oktagonba lépő Nunes pedig az elmúlt években egymás után küldte nyugdíjba a női MMA két Alapító Anyját: Miesha Tate-et (oké, ő még egy meccset bevállalt, de motiváció nélkül), majd a 48 másodperc alatt megsemmisített Ronda Rouseyt.
A két brazil nem finomkodott, iszonyú tempóban estek egymásnak. Cyborg – akit odahaza még Cristiane Justino Venânció-ként anyakönyveztek - szokása szerint az oktagon falához terelte Nunest, aki azonban keményen beleállt a párharcba, és egy balhorog-jobbhorog kombinációval féltérdre kényszerítette ellenfelét. És innen már nem volt megállás, hiába állt fel többször is nome de guerre-éhez méltó módon Cyborg, Nunes jobbcsapott-balhorog kombinációival újból és újból földre küldte őt, míg csak a bíró közbe nem avatkozott.
A közönség tombolt, és joggal, hiszen a földkerekség legfélelmetesebb női harcosát állították meg alig 50 másodperc alatt, és megkoronázták a nők első két súlycsoportot is uraló bajnokát.
Borítókép: Sean M. Haffey / Getty Images Hungary.