A nigériai származású új-zélandi kick-bokszos 2018-ban négy győzelemmel debütált a középsúlyban, 2019-ben azután előbb abszolvált egy Anderson Silva elleni, kissé túl barátságos meccset, utána a több szaklapban is az év összecsapásának választott Kelvin Gastelum elleni bunyóján megszerezte az ideiglenes bajnoki övet, majd ősszel óriási show után kiütötte a sérüléseiből felépült bajnokot, az Új-Zélandon született, de Ausztráliában élő Robbert Whittakert.

Adesanya azonban nem csak a bunyójával katapultálta magát a sztárok közé, hanem azzal is, hogy lubickol a népszerűségben: laza, közvetlen, és amellett, hogy nem áll tőle távol a kakaskodás, mégsem tolja túl az agressziót úgy, mint Conor McGregor vagy Colby Covington. Adesenyában az is megnyerő, hogy buzog  benne az ambíció, mert miután a trónkövetelő, Paolo Costa bicepszsérülés miatt egyelőre nem tud kiállni ellene, „nem a cím, az ellenfél számít"-alapon azonnal kihívta Costa legutóbbi ellenfelét, Yoel Romerót.

Romero a statisztikákat böngészve nem tűnik megugorhatatlan akadálynak: 42 éves, súlyával mindig problémák voltak (azaz még elképesztő önsanyargatások árán sem tudott befogyasztani a 84 kilóba), dopping miatt négy év alatt alig öt meccset vívott, abból hármat elvesztett.

A kubai azonban kőkemény: ki lehet bekkelni, ki lehet pontozni, de úgy igazán nem lehet megtörni. Egészen elképesztő fizikai adottságokkal rendelkezik, irreálisan erős, ruganyos, gyors és robbanékony. És ha ez önmagában nem lenne elég, meccsről meccsre képes új rétegeket pakolni világklasszis birkózó alapjaira (2000-ben olimpiai ezüstérmes, 2004-ben negyedik helyezett volt szabadfogásban). Romero negyvenes éveire olyannyira komplex MMA-harcossá érett, hogy sokszor birkózását már csak afféle passzív fenyegetésként használja meccsein.

25 perc alatt sem maradt elég idő a bunyóra

Romero azért számít a ranglistán elfoglalt helyétől függetlenül rettegett bunyósnak (meccsmérlegét és súlyproblémáit figyelembe véve még évekig nem kéne címmeccs közelébe engedni), mert miközben a 2010-es évek második felétől az MMA a folyamatos őrlésről, az intenzitásról szól, és kezdenek eltűnni az egyetlen villanással büntető mesterlövészek, Romero hátborzongató türelemmel képes várni a tökéletes pillanatra; a fedezéken nyíló résre, egy kiszámítható mozdulatra (legendás adat, hogy 11 KO-jából nyolc az utolsó menetre esett), amit utána kegyetlenül megbüntet. Ráadásul Romero igazi ösztönös zseni, akinél szinte esetleges, hogy egy forduló ütést, egy ugró térdrúgást vagy egy laza lábsöprést húz elő a tarsolyából. Romero türelme stratégiai szempontból nem mindig kifizetődő, mert pontok tekintetében szinte mindig hátrányba kerül, és ha ellenfelei túlélik őt, akkor általában meg is nyerik a meccset ( kiváló példa erre a Whittaker elleni második meccse).

Adesanya ezzel szemben csupa ijesztés, könnyedség, harmadszándék, aki folyamatosan reagáltatja, mozgatja ellenfeleit, és amikor elvesztik a fonalat, akkor talál be. A statisztikák is azt mutatják, hogy az új-zélandi csak fokozatosan pörög fel, de ahogy telnek a menetek, úgy növeli a tempót és a pusztító szándékkal eleresztett ütéseinek számát. Szóval a párosítás már előzetesen is túlmutatott az MMA-ban népszerű zömök vs. langaléta, birkózó vs. állóharcos ellentéten, és két, teljesen eltérő küzdelmi paradigma összecsapását ígérte.

Az első menet főleg egymás méregetésével és mozgatásával telt el. Jellemző, hogy Romero az első fél percben meg sem mozdult, az első ütésére pedig három percig kellett várni. Akkor viszont Adsesanya egyik szurkálására olyan villámgyors és erős balhorgot eresztett el, hogy a bajnok inkább visszatért az ijesztgetéshez és méregetéshez. Adesanya azonban az első menetben belőtte a biztonságos és hatékony távolságot. Az agresszív kontrákból azt a következtetést vonta le, hogy érdemes inkább távolról, gyors rúgásokkal lebontani Romerót. A kubait azonban sem egyre liluló combja, sem pedig halmozódó ponthátránya nem rendítette meg túlságosan, néhány rúgástól eltekintve a meccs továbbra is egymás mozgatásából, terelgetéséből, illetve a mozgatás és terelgetés kimozgásából és visszaterelgetéséből állt.

A feszült taktikai csatát azonban nem igazán értékelte a közönség, sőt, a bíró (szokatlan módon) a negyedik menet előtt maga is figyelmeztette a harcosokat, hogy „valamit le kell pontozni”. Az első menettől kezdve fütyülő közönséget tovább hergelte, hogy Adesanya egy ütésből való kimozgásnál belenyúlt ellenfele szemébe, ami újabb percekre szakította meg az amúgy sem akciódús (bár ínyencek számára azért nagyon-nagyon érdekes) meccset.

Mindenki várta, hogy Romero szokásához híven az altatás után begyújtja a rakétákat, de Adesanya egyszer sem nyílt ki eléggé a kilövéshez, és fantasztikusan védekezte ki a kubai néhány földreviteli kísérletét is. És a meccs szépen elcsordogált a végső gongszóig, Adesanya pontozással nyert, a bunyósok meg magyarázhatták a bizonyítványt.

A UFC szerencséjére a gála a fő-főmeccs előtt már sok jó bunyót hozott, két ötvenkilós nő pedig a szalmasúlyú bajnoki döntőn már előre garantálta, hogy a UFC 248 bekerül a küzdősport-történelem nagykönyvébe.

Koronavírus elől menekülve készült a kínai bajnok

Joanna Jędrzejczyk néhány évig a női MMA egyik megrendíthetetlen bajnokának tűnt, de sebezhetetlenségét valószínűleg ő maga is túl komolyan vette, mivel 2017-ben óriási pofonba szaladt bele Rose Namajunas ellen, akit azután másodszori nekirugaszkodásra – pedig nagyon-nagyon-nagyon közel volt hozzá - sem tudott megverni. Mivel egyértelmű volt, hogy amíg Namajunas ül a súlycsoport trónján, addig Jędrzejczyk nem kap új esélyt, ezért a lengyel eggyel nehezebb súlycsoportban próbálkozott, de ott a brutálisan erős kirgiz klasszissal, Valentina Sevcsenkoval egész egyszerűen nem tudott mit kezdeni. Közben szalmasúlyban nagyot fordult a világ: Namanjunas elvesztette bajnoki címét, sőt, a trónfosztó Jéssica Andrade-t 42 másodperc alatt kiütötte Csang Vej-li, ezért Jędrzejczyk újabb esélyt kapott.

A kínai versenyző sorsán keresztül szivárgott be a UFC 248-as gála körüli felhajtásba a koronavírus is. Csang Vej-lit ugyanis odahaza, a nyolchetes felkészülési szakasz kezdetén érte el a járvány miatti országos riadalom. A versenyző először Thaiföldre ment, hol azonban kéthetes karanténba került, majd amint újra elkezdhetett normálisan edzeni, a koronavírus elől újból tovább kellett állnia, ezúttal az Egyesült Arab Emírségek fővárosába, a komoly MMA-klubokkal büszkélkedő Abu-Dzabiba. De innen is tovább állt a gála színhelyére, Las Vegasba, hogy a UFC hipermodern edzőközpontjában akklimatizálódjon a meccsre. Nem csoda, ha nyilatkozataiban mindig szolidaritásáról biztosítja az otthoniakat (mondjuk nekem a promóciós videók alapján úgy tűnt, leginkább a kutyája hiányzik neki).

Csang Vej-li 20–1-es mérlege kissé csalóka, mivel leginkább létszámhiányos súlycsoportjának, illetve a kínai piac nehezen visszautasítható csábításának köszönhette, hogy negyedik UFC-meccsén már a bajnoki övért bunyózott. Az tény, hogy Vej-li iszonyatosan erős, rettentő agresszív és nagyon gyors kezei vannak, de előzetesen nehezen lehetett belőni, mire lehet képes egy rettentő dörzsölt, tűpontos elsőkezes szurkálásairól, fantasztikus tempóérzékéről és elmozgásairól legendás klasszis ellen.

A meccset Csang Vej-li kezdte agresszívabban, de Jędrzejczyknek nem volt ellene, hogy a kínai kezdeményezzen, rendszeresen ő tudott kijönni jobban az ütésváltásokból, és combrúgásai is jobban ültek. A kínai sem maradt azonban adósa, látszott, hogy fejütései sokkal nagyobb pusztítást okoznak, és a második menetben az oktagon falához tudta szorítani Jędrzejczyket, akit bár tartósan nem tudott innen földre vinni, mégis ki tudta zökkenteni ritmusából.

A harmadik menetben azután úgy tűnt, hogy a lengyel testrúgásai, illetve egy (nem szándékosnak tűnő) fejelése kivették az erőt Csang Vej-liből, és az sem tűnt biztatónak, hogy a szünetben edzője cipelte a sámlira. De a bajnok nem tört meg, és annak ellenére, hogy alapvetően Jędrzejczyk diktálta a meccs ütemét – mely csak az ötödik menetre lassult le egy kicsit – kőkemény kontrákkal többször is meg tudta rendíteni ellenfelét. Egy szerencsétlenebb találattól a lengyel homlokán a harmadik menetben megjelent egy pukli, ami tényleg szemmel láthatóan dagadt, és hamarosan egész homlokát elnyelte. Jędrzejczyk az ötödik menetre tényleg úgy nézett ki, mint egy  klingon .

Nehéz egy olyan küzdelem fordulatait írásban követni, amiben mindkét fél eszeveszett tempóban, fejenként nagyjából száz teljes értékű ütést helyez el ellenfele combján, testén és fején, és még az utolsó másodpercre is jut egy forduló alkarütés. A győzelemért mindkét bunyós a maximumot hozta ki magából (és ellenfeléből), és bár Jędrzejczyk szerintem három menetet egészen biztosan megnyert, ezt a meglátást csak az egyik bíró osztotta, a másik kettő viszont 3-2 arányban Csang Vej-lit látta jobbnak. A meccs azonban nem a bírói döntés miatt marad emlékezetes, a kommentátorok és a szaklapok egyöntetűen (és teljes joggal)

(Borítókép: Joanna Jędrzejczyk és Csang Vej-li küzdelme. Fotó: Harry How / Getty Images Hungary)