Index Vakbarát Hírportál

Kültéri, nagyrészt érintkezésmentes edzéseket javasol a dzsúdószövetség

2020. május 9., szombat 13:50 | aznap frissítve

Ugyan dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár korábbi tájékoztatása értelmében május 4-e óta az ország egész területén újra engedélyezett az edzések, illetve a zárt kapus versenyek megrendezése, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) egyelőre nem javasolja a beltéri edzések megtartását – olvasható a szövetség honlapján megjelent állásfoglalásban.

A május 5-én közzétett írásból kiderült, hogy mivel a rendelet a kontakt sportokkal kapcsolatban nem nyújtott semmilyen iránymutatást, a szövetség vezetése meghozta a saját állásfoglalását. Ennek kulcspontja az volt, hogy az egészségügyi helyzet változatlansága miatt a beltéri edzések helyett az eddig is kiválóan működő otthoni edzések mellett a kültéri edzések megtartását javasolják. Ennek feltételei a szövetség tájékoztatása szerint a következők:

Ezek közül egyértelműen az első pont a legérdekesebb, közvetlen kontaktus nélkül ugyanis elég nehéz küzdeni – bár korábban már kiderült, hogy nem lehetetlen. Viccet félretéve persze több mint valószínű, hogy a mostani iránymutatással egyszerűen annyi változott, hogy az egyéni erőnléti edzések helyett mostantól csoportosan is lehet majd ilyesmiket végezni, a küzdelemre pedig még várni kell a sportolóknak.

Az MTI emlékeztetett arra, hogy a sportág csaknem két hónappal ezelőtt, március első napjaiban állt le a járvány miatt, a legutóbbi magyarországi verseny március 7-én a szolnoki serdülő diákolimpia, a Bíber Pál-emlékverseny volt. Azóta csak a topversenyzők kaphattak engedélyt az edzőtermek látogatására, és ők is csak egyéni edzéseket végezhettek. A válogatott keretek első edzőtábora az MJSZ tervei szerint május második felében lesz Tatán.

Rovatok