Az Ultimate Fighting Championship volt az első valóban globális jelentőségű sportszervezet, mely azonnal lecsapott az amerikai koronavírus-korlátozások enyhítésére, és két hónapos tetszhalált követően lényegében újraindította az élsportot. A UFC egymás után három, nézők nélküli, csökkentett személyzettel egy sor fertőtlenítési- és szűrési protokollal körülbástyázott gálát szervezett le a floridai Jacksonville-be. Ezek közül értelemszerűen a nyitógála, az igen kalandos sorsú UFC 249 kínálta a legjelentősebb meccseket, és a vasárnap hajnali gála nem is okozott csalódást.

És mivel március közepe óta nem kevesebb, mint öt gála maradt el, ezért bőven maradt elég edzésben lévő bunyós ahhoz, hogy a UFC 249 utáni héten két újabb gálát is megtöltsenek. Így azután magyar idő szerint csütörtök hajnalban is 10 meccset figyelhetett a belorusz focibajnokságtól és a 90-es évek NBA-retrójától megcsömörlött sportfogyasztó (a tizenegyediket a gála napján törölni kellett, mivel a súlyát amúgy sem hozó Karl Robertsonnál a fogyasztás miatt egészségügyi problémák léptek fel, és nem kapott orvosi engedélyt a bunyóra.

A gála főmeccsét két félnehézsúlyú (93 kilós) veterán, az amerikai Anthony Smith és a brazil Glover Teixeira vívta. Mindketten buktak már el címmeccset, mindketten Jon Jones ellen, és mindketten meglehetősen simán. Azonban egyikük karrierjét sem törte meg a kudarc, és egymás elleni meccsük tétje – különösen a már 40 éves Teixeira számára - az volt, hogy ki tud megragadni az élmezőnyben.

A meccset Smith kezdte jobban, aki – kihasználva nagyobb ütőtávját - elsőkezes ütéseivel és taposó rúgásaival tartotta magától távol a legendásan keményöklű Teixeirát, aki csak egyszer tudta úgy istenigazából eltalálni őt egy balhoroggal – pontosabban kétszer, de a másik egy tökönütés volt (ez az MMA-ban is illegális), aminek kiheverésére Smithnek néhány perc pihenőre volt szüksége. A második menetben azután Teixeira a rengeteg szurkálás ellenére néhány nagyobb ütéssel meg tudta fogni Smith-t, akit a testre bekapott találatok le is lassítottak.

A brazil a harmadik menetben egy újabb balhoroggal a földre is küldte az amerikait (akit előtte mintha megzavart volna egy szemét érő találat), de hiába volt hátra a menetből még három perc, a korábban már több nagy verést is túlélő Smith kihúzta a gongszóig, pedig Teixeira könyökkel, kalapácsököl-ütésekkel, fojtással is megpróbálta befejezni a meccset.

Smith azonban nem tudott regenerálódni a negyedik menetre, melynek elején rögtön bekapott egy óriási felütést, és onnantól kezdve nagyjából megismétlődött az előző menet irtózatos verése. Az amerikai (általában lepattannak rólam a különböző hangzatos becenevek, de Smith tényleg nem véletlenül „Oroszlánszívű”) azonban még mindig bírta – közben a fogvédő ellenére elvesztette egyik fogát is –, és Teixeira is kezdett belefáradni a hiábavaló cséplésbe. Az ötödik menetben a bíró végre megkönyörült az újra földre kerülő, újból péppé vert Smithen, és véget vetett a brutális küzdelemnek.

A társ-főmeccsen a nehézsúlyú Ben Rothwell a félnehézsúlyból érkező (és a főmeccs résztvevőihez hasonlóan Jon Jones ellen címmeccset bukó) Ovince Saint Preux-t verte meg szűk megosztott pontozással egy többnyire meglehetősen lassú és unalmas meccsen, de a gálára összességében nem lehetett panasz, több, eddig kevésbé ismert bunyós is kiugró teljesítménnyel tette le névjegyét.

A hagyományosan iszonyatosan erős könnyűsúly egyik ismert figuráját, Michael Johnsont például egy szépen végigütögetett menet után csúnyán megtréfálta a brazil Thiago Moisés, aki Johnson lábára ráfogva klasszikus földrevitel helyett inkább befeküdt ellenfele alá, és egy bokafeszítéssel a „feladás vagy szalagszakadás” választása elé állította.

A szintén könnyűsúlyban vitézkedő fiatal amerikai tehetség, Drew Dober magabiztosan ütött ki egy másik fiatal amerikai tehetséget, Alex Hernandezt. Dober a második menetben kétszer is leütötte Hernandezt, aki azonban kétszer is sikeresen menekült bele egy földrevitelbe, azonban ellenfele egyszer sem hagyta, hogy itt pihenje ki a bekapott ütéseket, és mindkétszer gyorsan felállt, hogy a harmadik leütésre már a bíró is azt mondja, hogy „Na ennyi elég volt!”.

Az üres sportcsarnokban, csökkentett technikai személyzet mellett rendezett gálák egyik legviccesebb vonása az, hogy a küzdőtérről kiválóan lehet hallani minden hangot, és sok bunyóson látszik, hogy nem csak saját edzőire, hanem a szakkommentátorok megállapításaira is odafigyel. A Ray Borgot egy pörgős meccsen kipontozó Ricky Simon még azt a megjegyzést is kifülelte, miszerint sokkal nagyobb ellenfelénél, a kommentátori székben ülő Daniel Cormier többszörös világbajnoknak bunyó közben meg is villantotta a bicepszét.

Miután a nagy amerikai sportok visszatérése még csak a mikor-hogyan-egyeztetéseknél tart, a UFC jól meg akarja nyomni a riválisok nélküli időszakot; a hétvégén újabb floridai UFC-gála jön, majd pedig egy Las Vegas-i rendezvény – azonban jól mutatja az amerikai járványhelyzet kiszámíthatatlanságát, hogy az eredetileg 23-ra tervezett bunyókat egy héttel elhalasztották, és a helyszín is bizonytalanná vált. Sőt, még a következő nagy gála, a UFC 250 helyszínéről is annyit tudni, hogy „Egyesült Államok”.