Vasárnap debütált a világ vezető MMA-szervezete, az Ultimate Fighting Championship koronavírus-biztosnak hirdetett Harcosok Szigete (Fight Island), méghozzá egy olyan gálával, melynek élére nem kevesebb, mint három világbajnoki címmérkőzést pakoltak. A UFC mindig is gyermeteg duzzogással vette tudomásul a koronavírus-járvány teremtette új realitásokat, és a vezető amerikai sportok közül elsőként tért vissza – nem kis részben annak köszönhetően, hogy a küzdősportok-gálák lebonyolításához messze nincs akkora sportolói-edzői stábra, mint mondjuk a saját meseországába zárkózó NBA-nek.
A UFC főnöke már a kényszerszünete alatt rengeteget emlegette a „Harcosok Szigete” néven futó vízióját, ami sejtetésként tényleg olyannak tűnt, mint a Mortal Kombat forgatókönyve: Megvesznek egy kis szigetet, felhúznak rá néhány edzőközpontot, luxusbungalót meg egy nyolcszögletű ketrecet (oktagont), és a beérkező bunyósok a Harcosok Szigetén izolálódhatnak, edzhetnek, pihenhetnek és persze bunyózhatnak. A UFC a sportsajtót azonnal zsebre vágta a Harcosok Szigete mögé képzelt klisékkel, a remeteként készülő harcosokkal, meg a trópusi naplementében vívott meccsekkel, a szervezet le is védette a nevet, és piacra dobott egy külön "Fight Island" ruhamárkát is.
Ehhez képest a Harcosok Szigetének valóságában semmi romantika nincs. Maga a sziget az Egyesült Arab Emírségek fővárosának, Abu-Dzabinak a híres üdülőközpontja, a Jász-sziget, ami annyira egzotikus, mint ha valaki Porecben akarna Survivort forgatni. A bunyósok a sziget hét gigantikus pláza-hoteleinek egyikében laknak, a négy, júliusra
lekötött gálát egy évek óta küzdősport-rendezvényekre is használt csarnokban tartják ( ahol tavaly a Habib Nurmagomedov és Dustin Poirier is meccselt). A bunyósok pedig egyáltalán nem költöznek Jászra, csak annyit tartózkodnak a szigeten, mint amennyit az akklimatizáció megkövetel. Na jó, a tengerparton felállítottak egy edzésekre használható oktagont – arra az esetre, ha valaki a légkondicionált hotel helyett az ötven fokban akar ütögetni. És a helyi vezetés – mely már a koronavírus utáni turisztikai piac megnyerésére játszik – pedig egy tíz négyzetkilométeres steril övezetet biztosít a UFC-nek, mely szép számú külföldi versenyzőjét is könnyebben tudja beutaztatni, mint mondjuk az Egyesült Államokba.
A vírusmentességet a UFC többlépcsős szűrésekkel, a távolságtartás biztosításával (a gálára nézőket továbbra sem engednek be), és rengeteg fertőtlenítéssel próbálja biztosítani. Azonban a járvány így is fenekestül felforgatta a Harcosok Szigetét bedörrentő UFC 251 gálát. A mezőny ugyanis nagyrészt két országból érkezett: a koronavírus terjedésének újabb hullámára ráfekvő Egyesült Államokból és a járványt még szinte le sem fékező Brazíliából - a legkockázatosabb kombinációt azok a bunyósok képviselik, akik brazilok ÉS mondjuk a koronavírus-dúlta Floridában edzenek. Nem is csoda, ha négy brazil pottyant ki – köztük a főmeccs váltósúlyú kihívója, Gilbert Burns -, és négy edzőnek is otthon kellett maradnia – köztük a Burns helyére beugró Jorge Masvidalt istápoló Mike Brown-nak.
A UFC eleve kaotikus párosítás-politikája által is súlyosbított zűrzavar a címmeccsekre is rányomta a bélyegét. Magukkal a bunyósokra senki nem szólhatott egy szót sem, de a párosítások miatt már előzetesen is sokan fanyalogtak - és bebizonyosodott, hogy nem egészen véletlenül.
Az egyetlen visszavágó, amire nem lehet kifogásunk, az a női szalmasúly (52 kilósok) két volt bajnoka, a brazil Jéssica Andrade és az amerikai Rose Namajunas küzdelme volt. A tavalyi odavágón az amerikai nyolc percen keresztül kick-boksz-iskolát mutatott be ellenfelén, csakhogy a zömök Andrade ekkor konkrétan fejjel állította bele a padlóba, és unortodox KO-val nyerte el a bajnoki övet. A brazil állóharca tavaly óta sokat fejlődött, Tyson-szerű kihajolgatásokkal próbálta befogni Namajunast. Az amerikai egyenes ütései azonban szépen ültek Andrade fején, aki csak a harmadik menetre tudta megfogni pár kemény találattal ellenfelét. De annak ellenére, hogy az amerikai orra csúnyán eltört, bal szeme alatt pedig egy ringlószilva-méretű monokli nőtt ki, pontozásos győzelme egy percig nem lehetett kétséges.
Nem sokan nézték ki a 33 éves, rengeteg háborút megélt José Aldóból azt, hogy öt meneten keresztül tudja tartani a lépést a UFC-ben két év alatt hat győzelmet felhalmozó Petr Jannal – a brazilt két pehelysúlyú címmeccsén is valósággal felőrölte Max Holloway. Csakhogy Aldo (és edzői stábja) valahogy úgy gondolkodott,
Ha Jan maratoni versenyfutásra akar kényszeríteni minket, akkor gyorsan elrúgom a lábait!
És előszedte jó fél évtizede (érthetetlen módon) mellőzött comb- és lábszárrúgásait, melyekkel láthatóan zavarba hozta Jant. Azonban az első menet végén megvillant az orosz jobbja, és a brazil földre került. Ennek ellenére Aldo régi énjét idéző fantasztikus elmozgásokkal, testütésekkel és térdrúgásokkal a második és harmadik menetet is elvitte. Az orosz azonban nem tört meg, és a negyedik menetben váltott állásból is kezdte felőrölni a brazilt, akinek ereje támadásról támadásra apadt. De végül nem ez bizonyult döntőnek. Jan ugyanis az utolsó, ötödik menet legelső ütésével meglepte Aldót, aki földre került, és nem is tudott felállni. De nem adta magát könnyen, az orosznak még másfél percig kellett dolgoznia a földön, míg a bíró – az indokoltnál másfél perccel később - megelégelte a verést.
Habib Nurmagomedov után Jan bő két éven belül már a második orosz UFC-világbajnok,
igaz, neki érzésem szerint sokkal keményebb dolga lesz a címvédéssel, mint a dagesztáninak.
A macedón-görög származású ausztrál Alexander Volkanovski tavaly nagyon taktikusan pontozta ki a precíz és intenzív állóharcával korábbi kihívóit megsemmisítő pehelysúlyú bajnokot, a hawaii Max Hollowayt, és ezúttal már esélyesként lépett az oktagonba. A volt bajnok azonban láthatóan feldolgozta első meccsük tanulságait; igyekezett felelni Volkanovski belső combrúgásaira, és folyamatosan tapadt ellenfelére. Az első menet végén pedig előbb egy gyönyörű forduló rúgással taposott Volkanovski beleibe, majd pedig egy nagyon tiszta fejrúgással rogyasztotta meg ellenfelét (az üres nézőtér miatt továbbra is nagyszerű a meccsakusztika, tisztán lehetett hallani a halántékon csattanó sípcsontot). Az ausztrál hiába próbált rúgásai után ütésekkel is találni, kaszáló próbálkozásait általában megakasztották a hawaii szűkebb, pontosabb kombinációi, egy felütés a második menetben is megrendítette.
Azonban Volkanovski nem tört meg, és a harmadik menettől kezdve saját tempójára húzta vissza Hollowayt, aki egyre kevésbé tudott közel férkőzni hozzá, miközben egyre több ütés ült az állkapcsán. Az ötödik menetben pedig végre bejött az ausztrál két földreviteli kísérlete is, és valószínűleg ezek a momentumok döntöttek a javára, mert a bírók megosztott pontozással Volkanovskinak adták a meccset. És bár a rivalizálás egyáltalán nem dőlt el, a UFC és a bunyósok is valószínűleg inkább tovább akarnak lépni az új kihívások (és kihívók) felé.
A meccs legnagyobb attrakciójának a váltósúlyú bajnok, Kamaru Usman és a tavaly a "Legfaszább Faszagyerek" sportszempontból nehezen értelmezhető címét elnyerő Jorge Masvidal összescsapását szánták, azonban – ahogy azt várni lehetett - ez hozta a legegyoldalúbb és legkevésbé látványos küzdelmet.
A kubai származású Masvidal fiatalon pusztakezes utcai bunyókban edződött, az MMA-ba pedig 2003-ban kóstolt bele. Azóta a sportágban rengetegnek számító, 48 meccset vívott;azonban egészen 2019-ig jellemző volt rá, hogy igazi klasszis ellenfelei képesek voltak semlegesíteni állóharcát, és lehúzni teljesítményét – az utóbbi években néhány győzelemre mindig következett egy szűk pontozásos vereség. Azonban tavaly Masvidal három kiütéses győzelmet is aratott (ő azt állítja, rájött, ellenfeleit „meg kell keresztelnie” a győzelemhez), közben pedig Versace-fürdőköpenyes, hosszú hajú-szakállú GTA-kompatibilis karakterével igazi közönségkedvenccé vált. Csakhogy a tavaly Tyrion Woodley felőrlésével világbajnoki címet szerzett Usman személyében minden korábbinál keményebb ellenfelet vállalt be, hiszen a nigériai származású birkózó eleve gyilkos tempójáról, ellenfelei bedarálásáról híres. Egy ilyen ellenfélre eleve nehéz felkészülni, és annak ellenére, hogy Masvidal valamilyen szinten nyilván számított arra, hogy szükség lehet rá, egy hét alatt mégis lehetetlen készségszinten begyakorolni az Usman semlegesítéséhez szükséges technikákat, a maximumra húzni az állóképességet.
A küzdelem az összes előzetes elvárást igazolta. Masvidal gyilkos tempóban kezdett, óriási comb- és testrúgásokkal talált be, de képtelen volt Usmant kiütni. A bajnok az első menet második felétől simán a falhoz tudta őt terelni vagy nyomni (Masvidalnak elve nem erőssége az ilyesfajta pozícióharc), és ott azután tetőtől talpig elkezdte lebontani őt. A szó szoros értelmében: homlokával préselve Masvidal homlokát felszakította szemöldökét, sarkaival lábujjait morzsolta, rövid felütésekkel bordáit masszírozta, vállával állát kocogtatta. A floridai bunyós a második menet utáni szünetben már kapkodta a levegőt, homloka két helyen is vérzett, és innen már nem volt visszaút: Usman magabiztosan kontrollálta a meccset, könnyedén tolta a falhoz, vitte le a földre Masvidalt. A kihívó becsületére legyen mondva, hogy bár teljesen elkészült erejével, egy pillanatig sem tűnt megtörtnek, sőt, az utolsó fél percben felállva megpróbálta lehajrázni Usmant. A bajnok magabiztosan győzött, de érzésem szerint a rivalizálást nem zárta le, hiszen Masvidal némi joggal mutogathat az egyhetes (néhány taktikai elem begyakorlásával, és főleg a fogyasztással töltött) felkészülésére. De legközelebbi találkozójukig Usmannak szembe kell néznie még az eredeti kihívóval, volt csapat- és edzőtársával, Gilbert Burns-szel.
(Borítókép: Jeff Bottari/ Reuters)