Index Vakbarát Hírportál

Talmácsi: Ha fizetni kell, nem versenyzek

2010. december 30., csütörtök 21:27

A magyar világbajnoki a szezon végén Antonio Banderas istállójához, a Moto2-es Jack & Jones-hoz írt alá, de az két héttel később visszalépett a 2011-es sorozattól, így Talmácsi csapat nélkül maradt. Fizetni nem fog azért, hogy versenyezhessen. Ha nem lesz új csapata, abbahagyja, vagy tesztpilóta lesz.

Talmácsi Gábor a német „Speedweek” motoros újságnak és weblapnak jövő évi lehetőségeiről nyilatkozott, és egyértelművé tette, szívesebben menne a MotoGP-ben, mint a Superbike-ban, írja a MotoGPhírek.hu.

„A helyzet eléggé hasonlít az egy évvel ezelőtti körülményekhez. Akkor
az Aprilia lépett ki és szűnt meg a Speed Up gyári csapat lenni, míg
most a Jack & Jones tette ugyanezt. Továbbra is olyan csapatot keresek,
amely képes önmaga finanszírozni a versenyzést. Sajnos azonban az idő
vészesen telik.”

„Ha fizetnem kell az ülésért, akkor nem fogok tovább versenyezni. Nem értem, hogy egy korábbi világbajnoknak, aki ráadásul idén világbajnoki hatodik helyezett lett, miért kellene egy halom pénzt fizetnie azért, hogy versenyezhessen."

"A Superbike-ban szereplő Pedercini Kawasakitól kaptam ajánlatot,
azonban Superbike-ot nem ismeri annyi ember Magyarországon. Ha már
versenyzek, akkor mindenképpen magasabb szinten szeretném azt tenni, úgy, mint például a Moto2-ben.Talán a Dorna majd segít és szereznek nekem egy helyet. Ha ez nem történik meg, akkor talán abbahagyom a versenyzést vagy esetleg elmegyek tesztversenyzőnek.” – nyilatkozta a világbajnok.

Rovatok