Index Vakbarát Hírportál

Kis híján elvérzett a hétfőn bukó indycaros a kocsijában

2015. május 20., szerda 10:29

Óriásit bukott hétfőn a kanadai James Hinchcliffe az indianapolisi IndyCar-teszten, de akkor még csak azt lehetett tudni, hogy a nagyjából 350 km/h-s sebességnél történt becsapódást a jobb első felfüggesztésben eltört tolórúd okozta, illetve, hogy a pilótát meg is kellett műteni a baleset után.

Azóta viszont hátborzongató részletek derültek ki az esetről: a felfüggesztés egyik Y-alakú vasalkatrésze átütötte a pilótafülke falát és átfúródott Hinchliffe jobb lábszárán, a bal combján, majd a medencéje közelében állt meg.

Emiatt csak nagyon nehezen tudták kiszabadítani a roncsból, a biztonsági személyzetnek ugyanis előbb el kellett vágnia a vasalkatrészt, ami a kocsiba szögezte a versenyzőt. Eközben viszont a kanadai rengeteg vért vesztett, így amint sikerült kiemelni a kocsiból, az orvosi személyzet egyből nekilátott a vérzés elállításának, a többi sérülését is csak a mentőautóban látták el.

A Racer szaklap azt is megtudta, hogy a műtét sokáig nagyon kockázatos volt, de végül sikerült stabilizálni a versenyző állapotát, aki az idén szinte már biztos, hogy nem vezethet.

Hinchcliffe indianapolisi balesete

Hinchcliffe, aki áprilisban győzni tudott New Orleansban, az indianapolisi pálya harmadik kanyarjában vágódott a falba, a becsapódás nagyjából 125 G erejű volt – Jules Bianchi majdnem végzetes ütközésénél tavaly Japánban 92 G erőt mértek. Ez volt hat napon belül a negyedik komoly baleset Indianapolisban, az előző háromnál a Chevrolet-építésű kocsik a levegőbe is emelkedtek, de azokban nem történt személyi sérülés.

Az indianapolisi futamot vasárnap rendezik majd.

Rovatok