Egy éve ilyenkor 7/7 győzelemmel állt a MotoGP-ben Marc Márquez, most 7/1-nél jár, és feleannyi pontot gyűjtött, mint a bajnokságot vezető Valentino Rossi. Megnéztük a lehetséges okokat.
– így áll hét futam után a MotoGP-szezon. Vagyis a címvédő
69 ponttal le van maradva az éltől.
Ez már majdnem háromfutamnyi hátrány, ami matematikailag természetesen még bőven ledolgozható a 18 futamos szezonban, de két sokszoros bajnok összeomlása kellene hozzá.
A yamahások, Valentino Rossi és Jorge Lorenzo vezetnek, két ekkora klasszisból legalább az egyik meg fogja tartani az előnyét a befutóig.
Márquez az idén eddig csak egyszer nyert, háromszor kiesett, egyszer-egyszer második, negyedik, illetve ötödik lett, miközben
Mi történt a bajnokkal?
Márquez nem kezdte jól a szezont, Katarban lefutott a bukótérbe, és csak ötödiknek tudott bejönnie, majd a kedvenc pályáján javított, Austinban újra simán győzött. Argentínában sokáig vezetett, ám a hajrában összeakadt Rossival, bukott, az olasz győzött, és ezzel már jelentős lépéshátrányba került.
Jerezben Lorenzo mögött második lett, Franciaországban hiába indult pole pozícióból, a a versenynapon a meleg időjárás visszavetette, és csak negyedik lett. Ezek után Mugellóban úgy érezhette, kockáztatnia kell, túlhúzta, és elbukott. A hétvégén Barcelonában a visszatámadás megindítására készült, de a harmadik körben elfékezte magát, és újra elesett.
Az okok:
És ehhez képest mostantól Márquez már megint egy új helyzetben találja magát, mert a közel 70 pontos hátránnyal a józan ész szerint kiszállt a bajnoki versenyből, vagyis lekerült róla a teher.
Ami innen jön: győzelem és pont, az neki bónusz, nyomás nélkül versenyezhet, meglátjuk, így mire lesz képes. Nem kizárt, hogy ismét elkezd győzni, mert a tempója megvan, Mugellóban és Barcelonában is az első helyért harcolt, amikor besokallt.
A 69 pont viszont rengeteg. Valentino Rossinak volt egy hasonló feltámadása 2006-ban, amikor július végén 51 ponttal volt lemaradva Nicky Haydentől, de az utolsó futamra már 8 pont előnnyel érkezett. Akkor a vb-t mégsem nyerte meg, mert a szezonzárón bukott, vagyis végül nem jött össze a nagy visszatérés.
Ha Márquez tényleg elkezdene újra nyerni, az különösen érdekesen befolyásolhatja a bajnokságot. Lorenzo ugyanis négyes győzelmi szériában van, Rossinak 1 pont fórja maradt az évad elején felhalmozott előnyéből. Lorenzo erősebbnek tűnik, ha nem is sokkal, pont egy helynyivel, azaz képes rendszeresen Rossi előtti dobogós helyen befutni.
Vagyis ha Rossi nem tud újítani, jól jönne neki, ha Márquez pontokat tudna elvenni Lorenzótól, és a győzelmi szériát megakasztaná. Ha az élen nem ketten, hanem hárman csatáznának, az már megkavarhatná az erőviszonyokat és a sorrendet.
A következő futam Assen, Hollandia, Rossi kedvenc pályája és a MotoGP központja. Szűk két hét múlva, szombaton lesz a futam.