Index Vakbarát Hírportál

Michelisz fantasztiku volt: harmadik és negyedik hely Portugáliában

2015. július 12., vasárnap 13:19

Az első Vila Real-i futamon is folytatódott a remek hétvége a negyedik helyről induló Michelisz Norbert számára: a poros oldalról induló magyar hondás mellett Huge Valente borzasztóan beragadt a rajtnál, így a Zengő Motosport pilótája azonnal megszerezte a harmadik helyet.

Az élen maradt José María López, mögötte pedig Sébastien Loeb, míg Michelisz mögött a két gyári Honda (Gabriele Tarquini és Tiago Monteiro), és komoly hátránnyal a rajt után több helyet is javító másik két gyári Citroën, Ma Csinghua és Yvan Muller jöttek.

Megvágják az európai futamokat

A Vila Real-i futam előtti sajtótájékoztatóján Francois Ribeiro, a WTCC főnöke arról beszélt, hogy a jelenlegi hat helyett inkább csak négy európai futamot tartanának meg a versenynaptárban. Moszkva a Lada miatt biztonságban van, a Hungaroring Michelisz Norbert miatt nem lehet veszélyben, míg az idén debütáló Nürburgring-Nordschleife a látványa miatt maradhat sokáig, vagyis a francia, a szlovák és a portugál futam közül eshet ki kettő.

Miközben Michelisz jól tartotta magát López és Loeb mögött, az első körben máris volt két kieső: előbb Valente hajtott be a boxba, majd az újonc hondás Néstor Girolami állt félre.

A szűk, végig szalagkorláttal vagy betonfallal határolt utcai pályán nem sok lehetőség volt előzésre, Ma ugyan hamar utolérte az ötödik Monteirót, a mezőny legvégén pedig a két chevys, Grégoire Demoustier és John Filippi harcoltak nagyot, de helycsere nem történt a futam során – López simán nyert, Loeb lett a második, Michelisz pedig legjobb hondásként a harmadik.

Michelisz ezzel az időmérő után az első futamon is idei legjobbját hozta össze: ugyan már negyedszer áll dobogón a szezonban, de az első futamon a nürburgringi negyedik helye volt a legjobb eredménye. A privát pilóták közötti fölénye is hatalmas volt: a legjobb nem gyári versenyző Michelisz után a 11. helyezett Mehdi Bennani lett.

Rajtbalesettel indult a második

A második futam elején azonnal jöhetett a biztonsági autó, miután az ötödik helyről induló Tiago Monteiro az első métereken összeakadt a ladás Jaap van Lagennel, aminek a végén mindketten a falban kötöttek ki. Rajtuk kívül a Chevrolet-val induló Stefano D'Aste is kiesett már az első körben, de ő a mezőny hátsó feléből.

A koccanás mögött Michelisz jól és szerencséses kapta el a rajtot, kimaradt a balesetből is, így hamar feljött az ötödik helyre a hetedikről. Megkapta viszont a nyakába pont Sébastien Loeböt és José María Lópezt, akik a hatodik körben egyből el is kezdték támadni a zengős Hondát – azért csak akkor, mert ennyi ideig tartott, mire Monteiro Hondáját el tudták takarítani a célegyenesből.

Az újraindítás után a harmadik helyre került ladás Nicky Catsburg nagyon feltartotta a mezőnyt. A 11. körben aztán hibázott a holland, Gabriele Tarquini simán elment mellette, majd Michelisz és Loeb is beérte a Ladát: Michelisz jobbról, a francia balról előzött, de Catsburg és a korábbi kilencszeres ralivilágbajnok összeaakadtak, így Loeb is kiesett.

Michelisz ezzel fejött a negyedik helyre, a futam végéig viszont csak a címvédő López elleni védekezéssel volt elfoglalva. Ez a vég viszont nem a 15. kör után, hanem a Loebbel történt balesetet megúszó Catsburg újabb koccanása után jött el: a holland csúnyán ütközött a fallal, ami után előbb megszakították, majd le is intették a futamot, így Catsburg is megtarthatta a harodik helyét.

Ezzel Ma nyerte a második futamot, mögötte Muller és Tarquini lett még dobogós, Michelisz pedig a negyedik. A harmadik és negyedik helyek miatt remek hétvége a világbajnoki pontversenyt nézve még jobb lett: 29 pontot gyűjtve, 141 pontig jutva leszakította az eddig vele holtversenyben álló csapattársát, Gabriele Tarquinit, és az összetettben negyedik Ma mögött is csak 5 pont a hátránya. A privát pilótáknak rendezett Yokohama-kupában 25 pontra növelte az előnyét Tom Chiltonnal szemben.

A vb állása:

  1. José María López - Citroën 322 pont
  2. Yvan Muller - Citroën 267
  3. Sébastien Loeb - Citroën 230
  4. Ma Csinghua - Citroën 146
  5. Michelisz Norbert - Honda 141

A Yokohama-kupa állása

  1. Michelisz Norbert 123 pont
  2. Tom Chilton 98
  3. Mehdi Bennani 91

A túraautó-vb kéthónapos szünet után, szeptember 13-án folytatódik a Japán Nagydíjjal.

Rovatok