Index Vakbarát Hírportál

Rajt-cél győzelem és egy 4. hely Kissnek a kamion-Eb-ben

2015. augusztus 29., szombat 17:48

Kiváló szombatot tudhat maga mögött Kiss Norbert, az Oxo Racing-Axxyss Motorsport magyar versenyzője, aki a kamion-Eb mosti futamán előbb megszerezte az első futamon a pole-t, majd győzelemmel és egy negyedik hellyel folytatta a szereplést.

A címvédő Kiss az első futamban az első kör végére már két másodperccel vezetett, a negyedik végére pedig megduplázta előnyét, így bőven volt mivel spórolnia a leintésig, a különbség viszont így is nőtt közte és a második Jochen Hahn között, akit végül 6 másodperccel vert meg. Kettejük mögött végül a hazai pályán versenyző cseh Adam Lacko lett a harmadik.

A második versenyen a fordított sorrend miatt nyolcadik helyről indult Kiss, de szépen előzgetett a mezőnyben, így hamar feljött a hatodik helyre, az utolsó körre pedig beérte a harmadik helyen autózó Stephanie Halmot, de őt végül nem tudta megelőzni, hiába tűnt gyorsabbnak nála.

A cseh közönség viszont örülhetett, hiszen a második futam élén két cseh versenyző, David Vrsecky és Lacko értek be Halm előtt.

Az első és a negyedik helyekkel Kiss 30 pontot szerzett szombaton, ezzel 349 ponttal vezeti a pontversenyt, mögötte a második Lackónak 275 pontja van.

Vasárnap két újabb futammal folytatódik az Eb, majd jövő hétvégén a Hungaroringen jön négy verseny.

Rovatok