Index Vakbarát Hírportál

Itt van a verseny, nem az F1-ben

2015. október 23., péntek 18:31

Szombaton, Pekingben indul a Forma-E második szezonja, a mezőnyben pedig ott lesz a címvédő Nelson Piquet Jr., illetve a tavaly tőle csak egy ponttal kikapó Sébastien Buemi is, a harc tehát tovább folytatódik kettejük között. A megmaradt rivalizálás mellett viszont rengeteg dolog változott a 2015-16-os szezonra, amik miatt még nagyobb verseny várható a következő idényben, mint az elsőben. De nézzük, mik is ezek.

8 új hang

Az elektromos meghajtású kocsik tavaly pontosan ugyanolyanok voltak – az aerodinamika, a meghajtás és a motorok is tökéletesen megegyeztek bennük, így csak a pilótákon múlt, mit tudnak kihozni belőle. Épp ezért a hangjuk is ugyanolyan volt, ennek viszont már vége. A második szezonra ugyanis rengeteg fejlesztési lehetőséget engedélyeztek: a csapatok szabadon nyúlhattak bele a váltók, a motorok, az inverterek (áramátalakítók) és a hűtőrendszerek működésébe.

A tíz csapatból nyolc teljesen új erőforrást fejlesztett, de közülük végül a gyenge teszteredmények miatt az Amlin Andretti úgy döntött, hogy a tavalyi, McLaren által fejlesztett rendszert használja idén is. Hasonlóan gondolkodik a japán Aguri is, ami ad még egy évet az elsőgenerációs erőforrásnak, míg a Dragon Racing nem törődött a fejlesztéssel, ők a Venturitól vették meg az általuk megalkotott motorokat a szezonra.

Az egyedi rendszerek természetesen egyedi megoldásokat is hoztak, van csapat, ami egyfokozatú váltóban látta a legjobb megoldást, de olyan is, ami egyből három fokozatot épített be, ez tehát komoly változást hozhat az erőviszonyokban. Az új motorok viszont azt is jelentik, hogy a tavaly teljesen egyező hangzás idén eltér. Hogy mennyire, azt meg is mutatjuk.

Villeneuve sem akart kimaradni

A 2015-16-os mezőny

NEXTEV TCR

#1 Nelson Pirquet Jr. (brazil), #88 Oliver Turvey (brit)

DS Virgin Racing

#2 Sam Bird (brit), #25 Jean-Éric Vergne (francia)

Venturi

#4 Stéphane Sarrazin (francia), #12 Jacques Villeneuve (kanadai)

Dragon Racing

#6 Loïc Duval (francia), #7 Jérôme d'Ambrosio (belga)

Renault e.Dams

#8 Nicolas Porst (francia), #9 Sébastien Buemi (svájci)

Trulli

#10 Vitantonio Liuzzi (olasz), #18 Salvador Durán (mexikói)

ABT Schaeffler Audi Sport

#11 Lucas di Grassi (brazil), #66 Daniel Abt (német)

Mahindra Racing

#21 Bruno Senna (brazil), #23 Nick Heidfeld (német)

Amlin Andretti

#27 Robin Frijns (holland), #28 Simona de Silvestro (svájci)

Team Aguri

#55 António Félix da Costa (portugál), #77 Nathanaël Berthon (francia)

A 10 csapatnál komoly pilótamozgás volt a nyári holtszezonban. Karun Chandhok, Jaime Alguersuari és Jarno Trulli kiszálltak a sorozatból, az 1997-es F1-világbajnok Jacques Villeneuve viszont örömmel csatlakozott a Forma-E mezőnyéhez: ő a Venturitól a Mahindrához igazolt Nick Heidfeld helyét veszi át. Szintén új arc lesz a 2012-es Formula Renault 3.5-bajnok Robin Frinjs, míg a GP2-es veterán Nathanaël Berthon is újoncként mutatkozik be a szériában.

A pilóták szempontjából fontos változás az is, hogy az idei szezonban csapatonként két pilótacsere lehet a maximum, tehát összesen négy pilótát vethetnek be a szezonban. Tavaly a Mahindra, az e.dams Renault, az Audi ABT és a Venturi végig kitartott a két eredeti pilótája mellett, de a japán Amlin (5), a China Racing (5) és az Andretti (8) rengeteg versenyzőt kipróbált, az új szabály főleg miattuk született.

Az időmérőbe is belenyúltak

Idén már az úgynevezett szuperpole dönt a legjobbak sorrendjéről az időmérőkön, ami szintén újítás az első szezonhoz képest. Az időmérő eleje a megszokott módon zajlik majd, a kocsik négy ötfős csoportban mehetnek ki a pályára, ahol hat percük, vagyis egy mért körük lesz, hogy a legjobbat autózzák. Ezután az összesített eredmények alapján az öt legjobb versenyző kap még 1-1 kört, hogy az első öt helyről döntsenek – a pole pozíciót megszerző pilóta ráadásul 3 pontot is kap az összetett pontversenyben.

A szezonnyitó tavalyhoz hasonlóan maradt Pekingben. Ott egy éve rögtön az első verseny hozott egy komoly balesetet: Nico Prost és Nick Heidfeld akadtak össze az utolsó métereken a győzelemért harcolva, így végül a mögöttük érkező Lucas di Grassi nyerte a történelmi első futamot.

Az erősorrendet viszont nehéz lenne előre megtippelni magyar idő szerint szombat délelőtt 10-es rajtra, hiszen a hat doningtoni tesztnapon négy három csapat öt pilótája volt a leggyorsabb. Az viszont biztos, hogy a nyári fejlesztésekkel a tempó sokat nőtt. Doningtonban a 1,5 perces körökön nyertek 1 másodpercet, ez az eredmény pedig tovább javulhat az utcai pályákon, amikre a kocsikat tervezték – Nico Prostnak az első pekingi teszten 4 másodpercet sikerült javítania a tavalyi legjobb időn.

A 2015-16-os versenynaptár

2015. október 24., Peking, Kína

2015. november 7., Putrajaya, Malajzia

2015. december 19., Punta del Este, Uruguay

2016. február 6., Buenos Aires, Argentína

2016. március 12., Bejelentésre vár

2016. április 2., Long Beach, Egyesült Államok

2016. április 23., Párizs, Franciaország

2016. május 21., Berlin, Németország

2016. június 4., Moszkva, Oroszország

2016. július 2-3., London, Nagy-Britannia.

Rovatok