Index Vakbarát Hírportál

Kiss Norbert harmadik a Nürburgringen

2016. július 2., szombat 17:56

A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24 Mercedes magyar pilótája harmadikként ért célba a kamion Európa-bajnokság Nürburgringen zajló versenyhétvégéjének második, szombat délutáni futamán.

A 31 éves versenyző - aki az első, délelőtt rendezett futamon negyedik volt - a fordított rajtrács szabálya miatt a hatodik pozícióból várta a hétvége második viadalának rajtját. Kiss a start után megtartotta a pozícióját, azonban a harmadik kanyar előtt több riválisa is összeütközött, egyikük majdnem ki is lökte a kétszeres Európa-bajnokot, de a szombathelyi versenyző jó reflexének köszönhetően elkerülte a balesetet.

A futamot az ütközés miatt, és az egyik pályán maradt kamion műszaki mentésének idejére a rendezőknek piros zászlóval félbe kellett szakítaniuk, az új rajtra 10 perc várakozás után kerülhetett sor.

Kiss az újraindítást a negyedik helyről várta, s két kör alatt feljött másodiknak, ám az erősebb motorral ellátott MAN-nel versenyző német Jochen Hahn hamarosan utolérte, s meg is előzte. A címvédő ezt követően magabiztosan tartotta a dobogós helyezést, a célba érkezésnél 2.6 másodperc volt a hátránya a hazai közönsége előtt győztes Stephanie Halm mögött.

Kiss a szombati harmadik és negyedik hellyel 18 pontot gyűjtött, összesen 79 pontja van, ezzel ötödik az Európa-bajnoki pontversenyben.

A fesztivállal és családi programokkal egybekötött nürburgringi hétvégén a kamion Eb mezőnyének két versenye között a nézők a Hungaroringre is meghívott, több mint 600 lóerős luxus sportautókat felvonultató Blancpain GT Sprint Series egyórás futamát is láthatták.

Vasárnap újabb időmérővel és két további versennyel zárul a kamion Eb idei szezonjának németországi állomása, amely után, augusztus utolsó hétvégéjén a Hungaroringre látogat a mezőny.

skt \ slr \ kpt

MTI 2016. július 2., szombat 17:44

Rovatok