Index Vakbarát Hírportál

Nem várt ember állt Valentino Rossi mellé

2016. szeptember 13., kedd 10:27

Nagyjából kezd lecsillapodni a hétvégi RossiLorenzo-vita, a MotoGP-ben Marc Marquezt is megkérték, mondja el a véleményét arról az előzésről, ami miatt Lorenzo balhézott.

Már le voltam maradva tőlük, először kissé furcsának gondoltam, hogy bemegy mellé (Rossi), de aztán láttam, hogy sikerült az előzés. Nekem rendben volt, egy átlagos előzés. Persze, agresszív, de hát hazai pályán ki ne lenne az, ott mindig többet ad az ember. Valentino okos, jól tudja, hogy Jorge is gyors, ezért előz a határon, szóval rendben van

- idézte a Motorsport.com a négyszeres világbajnokot.

Akinek az álláspontja különösen sokat számít, ugyanis alig egy éve még kígyót-békát kiabáltak egymásra Rossival. Sőt, ütköztek is, amiből a MotoGP talán legnagyobb balhéja lett, ami után félévig ignorálták a másikat. Május végén jött az enyhülés, amikor végre kezet fogtak egy futam után, majd két hete Silverstone-ban nagyot mentek egymás ellen a pályán, és azután is pozitívan nyilatkoztak.

Rossinál egyértelmű volt, miért ment bele a vitába a futam után, akkor mordult fel, mikor Lorenzo azt mondta, "a többiek tisztábban előznek, de Rossinak ez a stílusa".

A kilencszeres bajnok aztán meg is erősítette, ezzel volt problémája.

Nem fogom hagyni, hogy Lorenzo piszkos versenyzőnek nevezzen, mert ez nem igaz. Ő is agresszív, amikor engem előz. Ugyanolyan előzés volt, mint bármelyik másik, mint Pedrosáé ellenem, vagy mint az összes, amit Marquez bemutatott velem Silverstone-ban.

Rovatok