Index Vakbarát Hírportál

Drámai csatában Eb-harmadik a túraautós Nagy Norbert

2016. október 2., vasárnap 14:25

Az összetett harmadik helyén zárta a 2016-os Túraautó Európa-bajnokság (ETCC) szezonját Nagy Norbert, a Zengő Motorsport fiatal pilótája a Super 2000-es, legerősebb kategóriájában azzal, hogy az utolsó futamon meg tudta előzni a svájci Peter Riklit.

A 21 éves Nagy az első olasz futamon a hatodik helyen zárt, így az előbb szerzett három ponttal beérte a svájcit, a második futamon szerzett egyetlen ponttal pedig el is vette tőle a bronzérmes helyet.

Nagynak a szezonban három harmadik helye is volt, rögtön az idénynyitó Paul Ricard-i versenyen, majd a duplapontos portugáliai Vila Real-pályán rendezett futamon és a második francia versenyen, Magny-Cours-ban is a dobogón zárt.

Az idényzáró imolai hétvégén hatalmas csatában volt Riklivel, a második futamon egymással is meg kellett küzdeniük, miután a harmadik helyről induló Nagy a hatodik helyig, Rikli elé csúszott vissza. A hondás svájci végül meg is előzte a futam közepén, majd a következő kanyarban ki is csúsztak, a pályára visszatérve pedig összeütköztek.

Nagy kisebb sérüléssel megúszta a koccanást, a boxba sem kellett kimennie, Riklinek viszont egy kerékcserére ki kellett hajtania. Ahhoz viszont, hogy meg is előzze Riklit, pontszerző helyen, vagyis a legjobb nyolcban kellett zárnia, az ütközés után viszont csak a kilencedik volt. A plusz segítséget Christjohannes Schreiber áthajtásos büntetése és egy safety caros szakasz hozta meg Nagynak – a Zengő-pilótának egyetlen kört kellett kivédekeznie a 8. helyen, ez pedig sikerült is.

Nagy így 58 ponttal zárta az Eb-szezont, Rikli pedig csak 57-et gyűjtött. Az Eb-cím legalább ekkora harcban dőlt el, az idény utolsó futamát nyerő Peter Fulín hiába vezetett végig, az utolsó körben Aku Pellinen odaadta a második helyet Kris Richardnak, aki így pontazonossággal Eb-győztes lett Fulínt előzve.

A 2016-os ETCC végeredménye

1. Kris Richard – 109 pont

2. Peter Fulín – 109 pont

3. Nagy Norbert – 58 pont

Rovatok